A panel a sláger

társasház
Budapest, 2009. december 15. Csaknem teljesen befejeződött, az eredeti határidőnél egy hónappal korábban a III. kerületi Faluháznak nevezett társasház felújítása. Magyarország legnagyobb lakóépülete 315 méter hosszú, 15 lépcsőházból álló, tízemeletes és 886 lakásos. A Faluház korszerűsítése során ötkamrás műanyag ablakokat építettek be, 10 cm-es szigetelést kapott a homlokzat és a tető, amire 1500 m2 napkollektort is telepítettek a melegvíz-ellátás segítésére. A ház megújulásával a felére csökkenhet az épület jelenlegi energiafelhasználása. A több mint egymilliárd forintba kerülő felújításhoz uniós források álltak rendelkezésre, ezenkívül a kerületi önkormányzat és a Panel Plusz program révén az állam is támogatta a korszerűsítést. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Több mint 30 százalékkal drágultak a panellakások, a téglaépítésűek ára pedig 26 százalékkal nőtt egy év alatt. Országszerte hamarabb találnak gazdára a panellakások, mint a téglaépítésű társaik.
Vágólapra másolva!

A panelek eladásához átlagosan 63 nap kell, a téglaépítésű lakásoknál azonban 82 napos az átlagos eladási idő, ami mindkét kategóriában

10 nappal rövidebb az egy évvel ezelőtti időszakhoz

képest - derül ki az Ingatlan.com elemzéséből. A panellakások átlagos négyzetméterára 31 százalékkal 243 ezer forintra, a téglaépítésűeké pedig 26 százalékkal 349 ezer forintra emelkedett egy év alatt.

A panellakások gyorsabban elkelnek, mint a téglaépítésűek Fotó: Szabó Gábor - Origo

Minél kisebb egy lakás, annál gyorsabban eladható, különösen, ha panelről van szó. Egy év alatt mintegy 10 nappal csökkent az ingatlanok átlagos értékesítési ideje – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Fővárosi slágerek

Az Ingatlan.com elemzése szerint az országos piacon belül a

fővárosi panelek kelnek el a leggyorsabban,

átlagosan 51 nap alatt találnak gazdára.

Sláger a panel Forrás: MTI/Mohai Balázs

A budapesti téglaépítésű lakások a paneleknél hosszabb idő alatt, 70 nap alatt találnak gazdára a piacon, átlagos négyzetméteráruk pedig 33 százalékkal 421 ezer forintra nőtt éves összevetésben. A panelek egyértelműen a lakáspiac slágerei az eladási időt nézve. Ebben főszerepet játszik, hogy jóval olcsóbbak a téglaépítésű társaiknál.

Vidéken is sláger a panel

Bár a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban az összesített átlagot nézve hosszabb idő alatt kelnek el a lakások, mint a fővárosban; a panelek népszerűsége ezekben a városokban is jól látszik. A megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban a panellakásokat 75-89 nap alatt lehet eladni, szemben a téglaépítésű társaikkal, amelyek átlagosan 99-112 nap alatt találnak gazdára.

Ha hitel is kell, időben kell tájékozódni

Gergely Péter a Bankráció.hu hitelszakértője azt mondta, egy-egy lakáshitelt átlagosan 91 nap alatt folyósítanak a bankok sikeres hitelbírálat esetén. Így a lakáseladás utáni részben hitelből történő lakásvásárlásnál a banki átfutási idővel is számolnia kell.

Fontos, hogy a hiteligénylő tisztában legyen a pénzügyi mozgásterével, hitelképességével.

Ha ugyanis kiderül, hogy a kialkudott ár kifizetéséhez mégsem kap elég hitelt a lakásvásárló, akkor nehéz helyzetbe kerül, sőt, akár meghiúsulhat a vásárlás is - mondta Gergely Péter.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!