Egy lépéssel közelebb a Volán-sztrájk

elővárosi közlekedés
Budapest, 2013. január 5. A MÁV Desiro motorvonata halad el az Újpest vasútállomásnál lévő Volánbusz pályaudvar mellett, ahol egy távolsági autóbusz áll 2013. január 5-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Eredménytelenül zárult a volános szakszervezetek és a munkáltató március 11-i tárgyalása. A következő forduló március 17-én lesz, de a szakszervezetek folytatják a sztrájk előkészítését.
Vágólapra másolva!

Továbbra sincs béremelési megállapodás a Volán-társaságoknál, ezért

az érdekképviselet folytatja a sztrájk előkészítését, az elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatos egyeztetést

– közölte Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezetek elnöke, a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szóvivője.

Nincs megegyezés

A március 11-i tárgyaláson sem sikerült megállapodniuk a béremelés mértékében a Volán-szakszervezeteknek és a Munkáltatókat Képviselő Szövetségnek (KKVSZ). Ugyan az elmúlt időszakban a kezdeti nullához képest némileg elmozdult a munkáltatói ajánlat, de

a szakszervezetek nem fogadják el, mert még mindig nem éri el a szakszervezeti követelést,

a 3 százalékos bérfejlesztést és a havi 5 ezer forintos béren kívüli juttatást, közölte a szakszervezeti fórum.

Az is probléma – mondta Baranyai -, hogy még maga a munkáltató sem képes pontosan megfogalmazni és meghatározni a 3 százalék alatti ajánlatának a részleteit és az összetételét, ez pedig így kezelhetetlen.

Egy lépéssel közelebb a Volán-sztrájk Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Nyomásgyakorlás

A tárgyalásokat március 17-én folytatják, ám a szakszervezetek addig is megkezdik a sztrájk előkészítését, mert félő, hogy a mostaninál jóval nagyobb nyomásgyakorlásra lesz szükség ahhoz, hogy kiharcolják a követelésük teljesülését – szögezte le Baranyai.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!