Kicsit bonyolultabb, mint egy tollvonás

A színek a ruhádra valók - Jótékonysági vásár ruha bolt vásárlás vásárol család
Vágólapra másolva!
Bár a visszaállítás egyszerűnek tűnik, nem csak a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt kell hatályon kívül helyezni ahhoz, hogy a kereskedelem visszatérjen az eredeti állapothoz. Módosítani fogják a kereskedelemről szóló törvényt, egy kormányrendeletet és számos rendelkezést a munka törvénykönyvében.
Vágólapra másolva!

Az előterjesztett javaslat két irányban fejt ki hatást, mondta dr. Takács Tibor, a Wolters Kluwer Kft. kiemelt ügyfélkapcsolati vezetője. Egyrészt bizonyos jogszabályhelyeket megváltoztat vagy hatályon kívül helyez, más jogszabályokat teljes egészükben hatályon kívül helyez.

Az első lépést – hatályon kívül helyezni a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt – az alábbiak követik.

A T-10171 számú törvényjavaslatot 2016. április 12-én elfogadta az Országgyűlés. Attól a naptól fogva pedig, hogy kihirdetik a Magyar Közlönyben, gyakorlatilag 0 órakor hatályba lépnek a változások.

Összesen 57 ezer vállalkozás működése áll vissza a tavaly március előtti állapotra Forrás: Thinkstock

A kereskedelmi törvény 6. §-ának az üzletek üzemeltetésének és nyitva tartási rendjére vonatkozó rendelkezései fognak megváltozni.

Ugyanennek a paragrafusnak

két bekezdését is törlik:

„Az az üzlet, amely kis- és nagykereskedelmi tevékenységet azonos helyen és időben folytat, a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény rendelkezéseinek alkalmazása során kiskereskedelmi tevékenységet folytató üzletnek minősül.

Az az üzemanyagtöltő állomás területén működő üzlet, amely nem értékesít üzemanyagot, a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény rendelkezéseinek alkalmazása során kiskereskedelmi tevékenységet folytató üzletnek minősül.”

Az üzletek éjszakai – 22 és 6 óra közötti – nyitvatartási rendjének

szabályzására újra felhatalmazást kap a települési, Budapesten a kerületi önkormányzat képviselő-testülete,

illetve a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott területeken a fővárosi önkormányzat közgyűlése.

A munka törvénykönyvének a munka díjázására vonatkozó fejezetéből értelemszerűen kivezetik a munkavégzés tilalmáról szóló törvényre vonatkozó bérpótlékfizetési rendelkezéseket.

A jogalkotónak tehát vissza kell tehát állítani a 2015. márciusi jogszabályi környezetet. Ki kell vezetni a tavaly született kiskereskedelmi nap fogalmát, és a korábbi szabályozási koncepció egyes hivatkozási elemeit és részletszabályait. Újraszabályozzák, hogyan osztható be a vasárnapi napra a rendes munkaidő.

Visszaáll e szabályozással a kereskedelmi tevékenység gyakorlásának szabadsága,

és visszaáll a vasárnap és munkaszüneti napokon dolgozók érdekei közötti egyensúly. Ez gyakorlatilag a boltzár előtti rutint hozza vissza.

A Wolters Kluwer Kft. által nyújtott céginformációs szolgáltatás – a ceginfo.hu – szerint hozzávetőlegesen legalább 57 ezer, a kiskereskedelemben működő cég, vállalkozás érintett e változások kapcsán.

Az érintett vállalkozások megyei bontásban Forrás: Wolters Kluwer Kft.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!