Takarékokba költöznek a kis posták
![A Magyar Posta székháza](https://cdn.origo.hu/2023/12/C3kzVCOh_oJ_CdJq2i-871wbbMyEzik-lRaAvmzvD_k/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY0NzYzNzgxOGJhZTRmMDFiMzg1MDRkNjIzMGE0NGUx.webp)
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatát 113 igen szavazattal, 41 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.
Csökken a kereslet a hagyományos postai szolgáltatások,
például a levélküldemények feladása iránt - egyebek mellett ezzel magyarázta korábban a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára, hogy a jövőben pénzügyi intézmények is elláthatnak postai feladatokat.
Németh Lászlóné azt mondta, hogy a módosítás után azokon a kistelepüléseken végezhetnek majd postai szolgáltatást az erre szerződött pénzintézetek, leginkább takarékszövetkezetek, ahol rendkívül alacsony a postafiók kihasználtsága.
Az államtitkár egy közelmúltban tartott háttérbeszélgetésen arról is beszélt, hogy a postai hálózatracionalizálás 300-500 települést és a Magyar Posta Zrt. mintegy 30 ezres munkavállalói létszámából kevesebb mint ezret érinthet.
Az utolsó negyedévében már lesznek olyan pénzintézetek, amelyekben postai szolgáltatásokat nyújtanak
- közölte.
A postatörvény most elfogadott módosításával bővül a látássérültek által ingyenesen feladható küldemények köre is. A jogszabály a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.