Tíz éve nem látott ilyet az ÁSZ

Domokos László
"Versenyképesség és növekedés" című könyv bemutatója, MNB 2016.02.22
Vágólapra másolva!
Az elmúlt tíz év legnyugodtabb költségvetési véleményezési időszaka volt a mostani az Állami Számvevőszéknél, mert a 2017-es költségvetés jól átgondolt, számításokkal alátámasztott büdzsé - mondta az ÁSZ elnöke az M1 aktuális csatornáján. 
Vágólapra másolva!

Domokos László hozzátette: korábban az adóbevételek teljesíthetősége volt gyakran kérdéses, most azonban ezzel nincs már gond sem az idei, sem a jövő évi költségvetésben.

Mindig karban kell tartani

A 2017-es költségvetés bevételi oldalán a szakértők csak a Norvég Alap teljesíthetőségét látják kockázatosnak, ez azonban mintegy 5 milliárd forintos tétel, ennek pedig gyakorlati jelentősége nincs. A kiadási oldalon pedig 60 milliárd forint lehet a túlköltés. Ez a vagyoni kiadásoknál jelentkezhet, még a fejlesztési tárcánál kellenek további számítások a városi tömegközlekedés támogatásánál - mondta.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke Fotó: Polyák Attila - Origo

A jövő évi költségvetés megfelel az alkotmányos szabályoknak. Példaként említette Domokos László a csökkenő államadósságot, amely a

2017-es költségvetés szerint jövőre 1,6 százalékponttal lesz alacsonyabb a GDP-hez viszonyítva.


Az ÁSZ elnöke ugyanakkor hozzátette: a költségvetés kiadási és bevételi oldalát folyamatosan "karban kell tartani", hogy ne legyen pazarlás, és tovább kell erősíteni a versenyképességet javító tényezőket is.

Hétnapos ülésbe kezd a parlament

Eddigi tavaszi ülésszakának leghosszabbra tervezett ülésével folytathatja munkáját mától az Országgyűlés, a képviselők hét egymást követő munkanapon tanácskoznak a tervek szerint.

A parlament

szerdán és csütörtökön a jövő évi büdzséről,

pénteken az adóváltoztatásokról tárgyal, míg a jövő héten szó lehet a törvénytelen személyszállítást végző szolgáltatók honlapjainak blokkolhatóvá tételéről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!