Sokat torrenteznek a magyar fiatalok

utorrent kliens virus
utorrent
Vágólapra másolva!
A magyar fiatalok ötöde legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat a digitális tartalmakhoz való hozzáféréshez az elmúlt évben, 38 százalék nem élt ilyenekkel, bár negyedük egyáltalán nem tud különbséget tenni törvényes és törvénytelen felület között - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.
Vágólapra másolva!

A Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának elemzése alapján készült jelentés szerint a magyar fiatalok 21 százaléka legalább egyszer illegális forráson keresztül jutott hozzá valamilyen digitális tartalomhoz tavaly, ami 4 százalékkal alacsonyabb az Európai Unió átlagánál.

A 14 és 24 éves fiatalok internet-használati szokásait is vizsgáló elemzés Magyarországról kiemeli, hogy digitális tartalmakhoz való hozzáférés során az illegális források használata elterjedt szokássá vált a fiatalok körében. Nem is figyelnek arra, hogy az adott oldal törvényesen működik-e, vagy sem, emellett

nem érzik a legális források nyújtotta előnyöket

, és nem gondolják azt, hogy az adott tartalomért megérné fizetni, ha az illegális felületről is elérhető.

A válaszokból kiderült: a magyar fiatalok több mint negyede nem tudja eldönteni, hogy az adott tartalom letöltésére legális, vagy éppen illegális felületet használ, ez az arány az EU-ban 22 százalék. A magyar felhasználók körében

a YouTube és a Port.hu jelentik a legismertebb legális csatornákat,

míg az illegálisan működő oldalak közül az nCore és a Torrent a legnépszerűbbek az EUIPO jelentése szerint.

Bendzsel Miklós, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese elmondta: optimizmusra ad okot, hogy az európai átlagnál csekélyebb mértékben használnak a magyar fiatalok illegális felületeket, ugyanakkor aggályos, hogy sokan nem tudnak különbséget tenni legális és illegális oldalak között.

Az illegális online forrásokat használó magyar fiatalok körében tavaly

a filmek és sorozatok álltak az első helyen 83 százalékkal, majd a zene 64 százalékkal,

végül a játékok következtek 51 százalékkal. Ez utóbbi jóval meghaladta az EU 29 százalékos átlagát - írták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!