Megint pályázhat új hűtőre

Hűtőszekrény
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium újabb 500 millió forintot biztosít a hűtőgépcserére. Az Otthon Melege Program keretében nagycsaládosok és nyugdíjasok energiatakarékos készülékcseréjét támogatják. Elsőként az észak-alföldi régióban lehet pályázni 2016. július 4-én reggel 8 órától.
Vágólapra másolva!

A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás. A jelenleg rendelkezésre álló 500 millió forintos keretösszeg elosztása régiónként történik. Minden régióban elsőként az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező nyugdíjasok és nagycsaládosok nyújthatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton. Amennyiben két nap után még marad szabad forrás, olyan magánszemélyek is pályázhatnak, akik korábban nem cseréltek háztartási gépet a pályázat keretében.

A pályázatok megnyitása régiónként eltér Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium


A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25.000 forint, A++ energiaosztály esetén 35.000 forint, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45.000 forint.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 500 milliós keretösszeggel újra indítja a hűtőgépcsere pályázatot Forrás: Thinkstock

A részletes pályázati útmutató a https://hgcs-2016.nfsi.hu/ oldalon érhető el.

A 2014 szeptemberében indult program

eddig közel 17 milliárd forint

összértékben biztosított támogatást, aminek köszönhetően mára több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult- közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!