A Magyar Nemzeti Bank szakértői által készített Versenyképesség és növekedés című könyv e gondolkodáshoz kíván hozzájárulni azáltal, hogy feltárja a sikeres gazdasági felzárkózást mutató ország gazdaságpolitikájának néhány kulcselemét, elemzi a jelenlegi magyar gazdasági helyzetet a hosszú távú gazdasági növekedési potenciál szempontjából, és ajánlásokat fogalmaz meg, hogy e növekedési képesség miként javítható. A javaslatok érintik a versenyképesség szempontjából fontos területeket úgy, mint a munkaerőpiacot, az adórendszert, az állam működését, a humán tőkét, az innovációs kapacitásokat, a bankrendszert és az EU-támogatások felhasználását is. Mindezeknek a legtöbb esetben költségvetési vonzatuk is van, ezért gyakorlati végrehajtásuk során a költségvetési egyensúlyra is mindenkor figyelemmel kell lenni. A cikk megjelenésének külön aktualitást ad, hogy a Magyar Közgazdasági Társaság Versenyképességi szakosztálya megalakulása után - amelynek a könyvet készítő szerzők közül számosan alapító tagjai - 2016. június végén tartotta első Versenyképességi és Növekedési Fórumát.
Magyarország a rendszerváltás idején, abban a reményben kezdte meg teljes gazdasági és társadalmi átalakulását, hogy reális lehetősége és képessége van rá, hogy felzárkózzon a nyugat-európai életszínvonalhoz. 25 év távlatából már jól látszik, hogy ezek a törekvések nem voltak elegendőek ahhoz, hogy utolérjük a fejlett gazdaságokat. Ez idő alatt Magyarország gazdasági növekedése érdemben elmaradt régiós versenytársakétól, a fenntartható felzárkózási pályát pedig csak nagyon rövid ideig sikerült elérnie az országnak. Az európai uniós csatlakozás egyedülálló lehetőségét nem sikerült kihasználni, fejlettségi szintünk továbbra is a közepesen fejlett országokénak felel meg. A közepesen fejlett gazdaságokat oly gyakran csapdaként foglyul ejtő fejlődési tartományt még nem sikerült magunk mögött hagyni. A gazdasági válságot követően Magyarország növekedési szerkezetének újragondolására kényszerült, mind a strukturális tényezők, mind a finanszírozási oldalt illetően.
A Versenyképesség és növekedés című kötet célja a versenyképességen alapuló, fenntartható felzárkózáshoz szükséges stratégia sarokköveinek azonosítása. A Jegybanktörvény értelmében a Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja, az árstabilitás elérése és fenntartása, ám ennek veszélyeztetése nélkül a Kormány gazdaságpolitikáját is támogatja, amely célt a tanulmánykötet előremutató megállapításai tölthetik be. A könyv egyrészt részletesen bemutatja a sikeresen felzárkózó országok gazdaságpolitikai tapasztalatait, másrészt részletes pillanatképet ad az aktuális hazai helyzetről. Ezen eredmények ismeretében végül olyan javaslatok kerülnek megfogalmazásra, amelyek különböző területeken a magyar versenyképesség és gazdaság hosszabb távú növekedését élénkíthetik.
A gazdasági növekedés és a versenyképesség a közgazdaságtan egyik legtöbbet elemzett területei, amelyek alakulása közvetlenül befolyásolja az egyének és a társadalom egészének jólétét. Egy ország tartós növekedése és felzárkózása biztosíthatja az oktatás, az egészségügy, az infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges forrásokat, csökkentheti a szegénységet, és emelheti általánosan a társadalmi jólétet, míg ezek hiánya jelentős instabilitással járhat.
Különösen aktuális ez a kérdés ma, amikor az elhúzódó globális válságot követően számos országban még nem látszik, hogy hogyan lehetséges a gazdaságokat újból egy dinamikusabb hosszú távú növekedési pályára állítani. A legtöbb országban több mint hét évvel a gazdasági válság kirobbanása után még mindig egyértelműen rosszabbak a növekedési kilátások, mint azt megelőzően voltak. Sőt számos nemzetgazdaság kibocsátási szintje még jelenleg sem éri el a közel egy évtizeddel ezelőtti szintet. A fejlett országok, különösen Európa lassú gazdasági kilábalása magas, gyakran kétszámjegyű munkanélküliséget okozott, ami az alacsony infláció és lassú növekedési adatok tükrében, egy hosszan elhúzódó stagnálás képét vetíti előre.
Magyarországon további aktualitást ad a vizsgált kérdésnek, hogy az elmúlt években sikerült kialakítani a gazdasági növekedésnek és a pénzügyi egyensúlynak egy olyan kombinációját, ami korábban nem jellemezte a gazdaságunkat. Ugyanakkor kihívásként még előttünk áll, hogy ezt a lehetőséget sikeres hosszú távú felzárkózásra váltsuk. 2010-et követően a költségvetési hiány csökkentését megcélzó intézkedések és a Széll Kálmán Tervnek köszönhetően a gazdaság finanszírozási helyzete stabilizálódott, jelentősen csökkentve az ország sérülékenységét. 2013 óta az egyensúlyi mutatókon túl a reálgazdasági mutatókban is érdemi javulás érzékelhető. Ahhoz azonban, hogy a növekedés hosszú távon sikeres felzárkózást biztosítson, újabb reformlépésekre és a növekedési tartalékok mozgósítására van szükség. A legutóbbi globális válság fontos tanulsága, hogy egy sikeres növekedésélénkítő programnak közel azonos hangsúlyokkal kell fókuszálni az aggregált kereslet rövid távú stabilizálására, illetve a gazdaság kínálati kapacitásait javító strukturális reformok végrehajtására.
Számos ország volt képes rövid ideig tartó gyors gazdasági növekedésre, azonban több évtizeden át tartó dinamikus fejlődést csupán néhány ország tudott felmutatni. A kevésbé fejlett országoknak csak akkor sikerülhet a felzárkózási folyamat, ha átgondolt, következetes és proaktív gazdaságpolitikát folytatnak, stabil intézményi háttér mellett. A sikeresen felzárkózó országok közül Dél-Korea, Írország és Finnország tapasztalatait, illetve a régió legsikeresebb állama, Ausztria tapasztalatait több oldalról nézve is elemzi a könyv.
Az összehasonlító elemzések egyik legfontosabb következtetése, hogy a sikeres felzárkózás irányába nincsen királyi út. Azaz nincsen a tartós növekedésnek és gazdasági felzárkózásnak általános receptje. A sikeresen felzárkózó országok között jelentős különbségek vannak. Eltérő természeti adottságokkal, intézményrend-szerrel és politikai berendezkedéssel rendelkeznek. A felzárkózás évtizedeiben valamennyien az adottságaiknak megfelelő, olykor egymástól számos dimenzióban eltérő gazdaságpolitikát valósítottak meg. Egyetlen ország sem spórolhatja meg, hogy kidolgozza saját, adottságainak leginkább megfelelő felzárkózási stratégiáját.
A különbségek ellenére is megfigyelhetőek azonban olyan közös vonások, amelyekben a sikeres felzárkózás néhány kulcseleme azonosítható. Ezen elemek a stabilitás, jelentős beruházások a humán és a fizikai tőkébe, folyamatos fejlődés innovációk révén, és mindezek hátterében egy, a gazdasági növekedés érdekében aktív, pragmatikusan gondolkodó, stabil hátteret biztosító, hatékony, jól működő állam áll.
A gazdasági válságot követően számos változás következett be a hazánk által követett növekedési modellben. A makrogazdasági egyensúly megteremtésével, valamint egy új, fenntartható növekedési modell kialakításával új időszak kezdődött Magyarország számára. A folyó fizetési mérleg nemzetközi szinten is kiemelkedően javult, ami elősegítette a (nettó) külső adósság csökkenését. A fiskális politika tartósan fegyelmezetté vált, miközben az adórendszerben a jövedelmeket terhelő adók irányából a fogyasztási típusú adózás irányába tett hangsúlyos elmozdulásban figyelhető meg.
Magyarország potenciális növekedési üteme 2010 óta élénkül, azonban némileg még jelenleg is elmarad a visegrádi országok átlagától. A munka- és a tőketényezőből adódó lemaradásunkat az elmúlt években érdemben sikerült csökkenteni, azonban a termelékenység terén változatlanul lemaradás mutatkozik. Alapvetően az egy főre jutó termelékenység növekedésének útjában álló akadályok feloldását, a versenyképesség javítását célozzák a könyv második részében megfogalmazott javaslatok. Az elmúlt években megfigyelt dinamikusabb növekedés hosszabb távú fennmaradása érdekében a gazdaságpolitikának számos további kihívással kell szembenéznie és ezekre reagálnia.
A versenyképesség javítására olyan reform javaslatokat tartalmaz a könyv, amelyek segíthetnek felszabadítani a meglévő erőforrásokat és részét képezhetik egy új, a versenyképességre fókuszáló strukturális reformprogramnak. A javaslatok érintik a munkaerőpiacot, az adórendszert, az állam működését, a humán tőkét, az innovációs kapacitást, a bankrendszert és az EU-támogatások felhasználását.
A válság kitörése óta számos, a foglalkoztatást érintő intézkedés született, amelyek eredményeként jelentősen emelkedett a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség, de ennek ellenére a hazai aktivitási ráta nemzetközi összehasonlításban még mindig alacsony. A foglalkoztatás bővítéséhez hozzájárulhat, ha a költségvetési mozgástér függvényében a munkát terhelő adókat tovább csökkentik. Célzottan javítható lenne az alacsony foglalkoztatású csoportok helyzete a Munkahelyvédelmi Akció kedvezményének kibővítésével a munkavállalói járulékra. Ezáltal ugyanakkora bruttó jövedelem magasabb nettó bért jelentene, ami növelné a munkakínálatot az alacsony foglalkoztatású csoportok esetén. Míg a jelenlegi szabály a munkáltató oldalán nyújt ösztönzést, az új javaslat a munkavállalókat ösztönözné nagyobb mértékben. Emellett érdemes lehet erősíteni a jelenlegi szabályok hatásosságát is, például az igénybe vehető célzott munkáltatói járulékkedvezmények felső korlátjának emelésével, legalább a minimálbér összegéig. A közmunkából a nyílt munkaerőpiacra való átlépést segítené egyrészt a képzések erősítése, másrészt a magánszektorbeli foglalkoztatás anyagi támogatása. Ennek egyik eszköze lehet, hogy ha egy munkáltató közfoglalkoztatottat alkalmaz, akkor az állam meghatározott időre (például egy évre) tovább fizeti az eredeti bérét, amelyet a munkáltató egészít ki a minimálbérig. Magyarországnak továbbá nagy a lemaradása az EU-hoz képest az atipikus foglalkoztatási formák (pl. részmunkaidő) alkalmazásában. Az e területen való felzárkózás szintén segíthet egyes – munkaerő-piaci szempontból – inaktív személyek vagy csoportok foglalkoztatottá válásában.
A rejtett gazdaság visszaszorítása a költségvetési bevételek növelésén túl a versenytorzító hatások csökkentéséhez is hozzájárulhat. Ennek érdekében javasolható a jövedelemnyereség-minimum emelése a társasági adón belül. Ennek lényege, hogy amennyiben a társaság adóalapja nem ér el egy minimum szintet, akkor választhat, hogy megfizeti a társasági adót a jövedelemnyereség-minimum után, vagy alaposabb adóhatósági vizsgálatot vállal. Célszerű lenne továbbá az elektronikus fizetési módok ösztönzése (amint az a 2017. évi költségvetési törvényben célként meg is jelenik). Az ingatlan bérbeadásra jelenleg rakódó adóterhek racionalizálása is hozzájárulhat az adóelkerülés csökkentéséhez. A jelenlegi szabályozás szerint évi 1 millió forint jövedelemig 16 százalékos személyi jövedelemadó terheli ezt a tevékenységet, míg afelett 14 százalék egészségügyi hozzájárulás is hozzáadódik a teljes összeghez. Ennek következménye az az ellentmondásos helyzet, hogy az 1 millió forint esetén realizált nettó jövedelem (840 ezer forint) 1,2 millió forintnál érhető el újra.
Szintén van még tér az állami működés versenyképességének fejlesztésében, a hatékonyabb szabályozói környezet kialakításában. A vállalatok adminisztrációs terhét csökkentené (és a költségvetés évközi tervezhetőségét javítaná) az adóelőleg-kiegészítés eltörlése. Ez esetben a vállalatoknak nem lenne szükséges december 20-ig megbecsülni és befizetni az adóévi várható fizetendő adót, hanem az adófizetésre csak a végleges beszámolót követően, a következő év májusában kerülne sor. A társasági adót illetően nagyobb fokú reformot jelentene a „pénzforgalmi" adózás bevezetése, ami azáltal ösztönözné a beruházásokat, hogy azok már a kiadás évében csökkentenék az adóalapot. A jelenlegi szabályozás szerint a beruházás nem, hanem csak az amortizáció elszámolása csökkenti az adóalapot, a tényleges beruházáshoz képest évekkel később. Az adórendszer mellett az állami szolgáltatások hatékonysága és minősége is fejleszthető. A nemzetközi statisztikák szerint a magyar állam többet költ saját magára, és több embert foglalkoztat a közigazgatásban, mint az uniós államok többsége. Javasoljuk továbbá a bérezés hatékonyabbá tételét, az e-governance kiterjesztését, valamint a teljesítmény és elégedettség megfelelő mérését.
Részben szabályozói eszközökkel, részben közvetlen állami kiadásokkal növelni kellene a K+F kiadások mértékét, amelyek a GDP 1,5 százalékát sem érik el Magyarországon (az EU-átlag 2 százalék). Ennek egy eszköze lehet a kutatók és fejlesztők szociális hozzájárulási adóban elérhető kedvezményének kiterjesztése a vállalati szektorban kutatóhelyeken alkalmazott egyetemi végzettségű kutatókra is.
Nemzetközi tapasztalatok alapján a hosszú távú felzárkózás egyik kulcseleme a humán tőke fejlesztése. E területen kimagasló az állam szerepe, különösen az oktatás és egészségügy tekintetében. Az egészségügyben szükséges az ellátórendszer rendelkezésére álló források bővülése, amelynek elsődleges módja lehet a magánforrások aktívabb bevonása. Az oktatási rendszert illetően a lehetséges változtatások kiterjedhetnek a források bővítésére, a nyelvtudás előtérbe helyezésére, a felsőfokú oktatásban a műszaki és természettudományos végzettségű hallgatók arányának növelésére.
A nemzetgazdaság számára elérhető források hozzáférhetőségét, összegét és hatékonyságát az uniós támogatásokkal kapcsolatban a bankrendszer egészében javítani szükséges. Az Európai Unió által nyújtott támogatásokkal kapcsolatban fontosnak látjuk, hogy a támogatások korábbi, 16 százalék körüli hányadánál számottevően nagyobb részt, a támogatások legalább felét gazdaságfejlesztésre fordítsa Magyarország, így üdvözöljük a kormányzat ilyen jellegű célkitűzését. A gazdaság versenyképességének javulásához és a felzárkózáshoz elengedhetetlen a jól működő pénzügyi közvetítő rendszer. Ebből adódóan fontos, hogy a bankrendszer is versenyképes legyen, hiszen a bankok látják el a gazdaságot a beruházásokhoz és a működéshez szükséges hitelekkel. A Magyar Nemzeti Bank minden lehetséges hozzájárulást megad, hogy a bankrendszer biztosítsa a növekedést támogató vállalati hitelállományt, és ezen belül a KKV-hitelállomány bővülésének 5-10 százalékos szintjét. További kihívást jelent a bankrendszer jövedelmezőségének helyzete, ahol a javulás szintén a középtávú fenntartható növekedés alapfeltétele.
A könyvben szereplő intézkedések bevezetésekor a költségvetési hatásai miatt a rövid távú egyensúlyt is figyelembe kell venni. A kormány feladata annak felmérése, hogy a javasolt intézkedések közül melyeket kívánja végrehajtani, lehetőségei és preferenciái függvényében. A sikeres reformok további mozgásteret biztosíthatnak újabb reformok bevezetésére, tehát fontos az intézkedéseket megfelelően időzíteni. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a reformok sikerességét elősegíti, ha azokkal kapcsolatban széles társadalmi egyetértés van. Ennek érdekében célszerű egy olyan fórum vagy intézmény létrehozása, amely bevonja valamennyi érintettet: a kormányt, a jegybankot, a vállalkozásokat, a bankrendszert, valamint a tudományos élet és a civil szféra szakértőit is.
A cikk szerzői Virág Barnabás és Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatói