A szaktárca szerint nem lesz új albérletadó

lakáshitel
Budapest, 2012. január 28. Eladó ingatlan az V. kerületben. Már küldik az értesítést a bedőlt lakáshiteleseknek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A szaktárca szerint az utóbbi napokban megint felmerült az albérletadó lehetősége, de erre nincs szükség, mert a lakáskiadók adózási szabályai egyértelműek.
Vágólapra másolva!

A lakáskiadás után több mint 25 éve adózni kell, ebben semmi újdonság nincsen. A 2017-es költségvetés az adócsökkentés költségvetése, szó sincs bármiféle új adónem bevezetéséről – írja a minisztérium a közleményében.

Nincs szó az „albérletadó” bevezetéséről Forrás: MTI/Mohai Balázs

A szabályozás jelenleg egyértelmű: ha valaki szálláshelymegosztó portálon keresztül adja ki lakását, az adóköteles fizető-vendéglátásnak minősül, amelyhez adószám kiváltása, illetve a tevékenység végzéséhez a jegyző engedélye szükséges.

Aki pedig hosszú távra adja ki lakását, az bérbeadás, vagyis albérletkiadás, amely után ugyancsak adót kell fizetni.

Kétségtelen tény, hogy az internetes közösségi szálláshelymegosztó portálok kiszélesítették a hazai bérbeadók lehetőségeit. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal már tavasszal megkezdte az adatok elemzését. Egyetlen portál adatainak szisztematikus vizsgálatából kiderült, hogy

májusban 5206 bérbeadó 8299 ingatlant kínált.

A tárca folyamatosan figyeli és elemzi a piaci viszonyokat, és szükség esetén – minden, erre vonatkozó észrevételt, ötletet megfontolva – a szabályozás egyszerűsítésére, könnyítésére tesz javaslatot. A kormány már korábban is jelentősen csökkentette a bérbeadók terheit, hiszen például annak, aki albérletbe adja ki hosszú távra az ingatlanát, nem kell adószámot kiváltani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!