Most érték el a 2008-as szintet a lakásárak

lakás ingatlan ház építkezés tetőfedő  család otthonteremtés otthon lakásépítés
lakás ingatlan ház építkezés tetőfedő család otthonteremtés otthon lakásépítés
Vágólapra másolva!
Nem állt meg az ingatlanárak növekedése: az év elején még 14,4 százalékkal voltak magasabbak a lakásárak mint egy évvel korábban, a drágulás azonban már kezd lecsengeni, derül ki a jegybank legfrissebb elemzéséből. A hitelezés meglódulása és az alacsony kamatszintek miatt továbbra is élénk a lakáspiac, főként Budapesten.
Vágólapra másolva!

Továbbra is drágulnak az ingatlanok, ám az áremelkedés üteme már lassul, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma kiadott elemzésében, amely az ingatlanpiac állapotát veszi górcső alá.


A lakásárak emelkedése Budapesten a legmarkánsabb: 2014 eleje óta 50 százalékkal drágultak az ingatlanok, és a fővárosban vásároltak a legtöbben befektetés, illetve bérbeadás céljából.


A vidéki városokban ugyanezen időszakban húsz százalékkal, a községekben pedig 15 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak,

a jegybank szakértői szerint tehát az országos átlagot nézve összességében nem túlzott mértékű a drágulás.

Forrás: MTI/Varga György


Kiemelik azonban, hogy

a fővárosban mért áremelkedést különös figyelemmel kell kísérni.


A drágulás ellenére még mindig csak a 2008-as szinthez érkeztek el az ingatlanárak,

sőt, reálértéken véve még a válság előtti állapotig sem jutott el az országos árszint, ez azonban nem jelent visszalépést, mert a válság begyűrűzése előtt többek között a túlzott mértékű hitelezés hatására a valós piaci értéktől elszakadtak az árak.

Magyarországon az átlagos négyzetméter árak az egy főre eső jövedelemhez képest az EU-ban az ötödik legmagasabbnak számítanak.

A legdrágább Nagy-Britannia, melyet Franciaország, Ausztria és Csehország követ.

A lakásvásárlások fellendülése egyrészt az alacsony betéti kamatoknak köszönhető. A jegybank szakértői szerint

a lakásbefektetéssel elérhető éves hozam jelenleg 15 százalék körül alakul.


De idén az alacsony kamatú hitelezés is jelentős mértékben bővült:

az első félévben 47 százalékkal több lakáshitelt vettek fel mint egy évvel korábban.


Az MNB az ingatlanpiacot támogató tényezők közé sorolja a lakossági reáljövedelemek emelkedését is, amely a legfrissebb adatok szerint idén eddig 7,5 százalék körül alakult.

dreamstime

Az elemzés szerint a hitelezés meglódulása jótékonyan hatott az építőiparra, amely már kezd alkalmazkodni a megváltozott kereslethez,

a kiadott építési engedélyek száma ugyanis meredeken emelkedik év elejétől.

A jegybank elemzése rámutat, hogy a szakemberek hiánya akadályozza az építőipar bővülését, amely 2013 eleje óta egyre nagyobb problémát okoz az építőipari vállalkozásoknak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!