Tévedés azt hinni, hogy a pénz motivál a legjobban

Two sherpas climbing up Mount Everest.

Ha több és jobb minőségű munkáról van szó, általában a több pénz jut az emberek eszébe. Pedig ha megvizsgáljuk, milyen hajtóerő kell a legnehezebb, igazán embert próbáló célokhoz, ott a kanyarban sincsenek a szépen csengő nullák.

Dan Ariely a Duke egyetem pszichológia tanszékén tanít. Két sikeres szakkönyv (Predictibly Irrational, illetve The Upside of Irrationality) szerzője, többször tartott már előadást a TED-en. Szerinte a legnagyobb hajtóerő a teljesítmény, írja az Entrepreneur. Az vonz minket a legjobban, ami összetett, bonyolult, ami nehéz feladat, még ha fáj is.

Tipikusan ilyen lefutni a maratont. Sok-sok hónapon át kell készülni rá, aki teljesíti, hősnek érzi magát, és nem ok nélkül. Pedig

ha végignézünk a maratonban részt vevő futók izzadt, elszánt arcán, nyomát sem látjuk elégedettségnek

vagy a társadalmi megegyezés szerinti boldogságnak – egy óriási, gyötrő belső küzdelemnek annál inkább. Vagy lapozzunk bele bármelyik hegymászó könyvébe: csontig hatoló hideg, félig lefagyott végtagok, lelassult járás, kortyonként megharcolt levegő – és mindez nem elszenvedett mellékhatás, a mászók ezért csinálják. Aki egy igazi megpróbáltatásban eljut a diadalig, annak minden előbb jut az eszébe, mint a pénz. A gyönyörűséget az átlagosnál sokkal nehezebb, mindig összetett feladatban találja meg.

A komplex kihívások lefagyasztják az arcokról a fogyasztói társadalom mosolyát, mégsem adná semmiért, aki belekóstolt Forrás: Discovery Channel

Ebben a TED-előadásban sokkal hétköznapibb példákat hoz a szerző. Gondoljunk az IKEA bútorok összeszerelésére. Bár időnként fél napig is eltart, amíg kanapé vagy asztal kerül ki a kezünk közül, a folyamat végén tényleg adja magát valami felemelő, nemes és gyermeki öröm. Ariely elmondja, hogy az ötvenes években, amikor Amerikában piacra dobták a süteményporokat, a marketingesek bombasikerre számítottak. Milyen egyszerű lett a sütés, milyen gyors, hát nem? De a visszajelzésekből hiányzott az öröm, helyette valami hangtalan frusztrációval találkoztak.

Kijött a sütőből az öt perc munkával készült csokitorta, és senki nem érezte a sajátjának.

Ariely szerint komoly probléma, hogy számos magasan képzett szakember kiég. Kutatásai szerint a boldogtalanság egyik oka, hogy az arányok megváltoztak: például egy orvos korábban túlnyomórészt dinamikus munkája – életeket menteni, segíteni a legkomolyabb, legmagasabbrendű értelemben –

átadta a helyét egy rakás adminisztrációnak és protokollnak.

A munka pótolhatatlan része elgépiesedett, személytelen lett.

De hasonló eredményre jutott egészen más területen. Sok vezető döbbenten tapasztalja, hogy bár jót akar az irodában a szeparált térrel, az emberek nem lelkesebben érkeznek meg reggelente, hogy elfoglalják a helyüket a kis kockazugukban, ellenkezőleg: majdhogynem rámegy az ambiciójuk. A beszámolók szerint

átmenetinek és feleslegesnek érzik magukat.

A munka folytonosságát felváltotta az az érzés, hogy ez vagy az első, vagy az utolsó napjuk a vállalatnál. Hiszen pótolhatók. Nem találják meg az állandóságot a környezetükben.

Ariely szerint az ember akkor teljesít magasabb színvonalon, ha úgy érzi, a munkája számít a munkaadójának. A munkaadó pedig akkor számíthat lelkesen hajtó munkatársakra, ha azt érezteti velük, hogy ez

kölcsönös és hosszú távú kapcsolat.

A munkahelyi juttatások egytől-egyig ilyenek. A fővárosi bérlet például nagyon népszerű elem. De ha valaki januárban kézhez kap 12 szelvényt, ám felmond júniusban, a cég pedig kifizettet vele hatot, az utólag is bárki szája ízét megkeseríti.

„Mi történt a tudásalapú gazdaságban? Fontosabb még a hatékonyság, mint az egyes folyamatok jelentése? Szerintem a válasz nem” – fejtegeti Ariely a TED-en. Azért, teszi hozzá, mert egyre inkább mi döntjük el, mekkora erőfeszítést teszünk valamiért, mennyi figyelmet szánunk rá, mennyire lett érzelmi ügy. Valóban nagy motiváló a pénzjutalom, de nem önmagában.

Kiegészíti az alkotás folyamata, a kihívás, az azonosulás, az érzelmi kötődés, a büszkeség.

Ha mindezt hozzáadjuk a bónuszhoz, mindenki többet fektet a munkájába. Tehát jobban is dolgozik, boldogabban is.