Szürke hattyúk lepik el a piacokat

fekete hattyú
Vágólapra másolva!
Miközben a híres fekete hattyúk olyan események, melyek eredendően megjósolhatatlanok, a Nomura előállt ezek „testvérével", a szürke hattyúval. A bank számos ilyen, figyelmen kívül hagyott, de bekövetkezte esetén jelentős hatással bíró eseményt gyűjtött össze.
Vágólapra másolva!

A szürke hattyúk olyan valószínűtlen, de jelentős potenciális hatással bíró események, melyek alapvetően kívül esnek az elemzők standard és kockázati forgatókönyvein – idézi a CNBC a Nomura elemzőit. Ráadásul a banknál igyekeztek elkerülni az olyan sokat tárgyalt eshetőségeket, mint például az eurózóna szétesése.

Kirobbanó Egyesült Államok

A globális termelékenység igencsak gyengélkedik a 2008 válság óta, és az alapvető forgatókönyv szerint ez az USA-ban sem javul majd igazán a következő időszakban. Mindazonáltal a Nomura arra figyelmeztet, hogy az 1990-es években is hasonlóak voltak a várakozások, majd a technológiai robbanás mindent megváltoztatott.

Igen jó éve lehet az Egyesült Államoknak Forrás: 123rf.com

Ezen eshetőség mögött az áll, hogy bár sokan látják, hogy az infrastrukturális beruházásokra nagy szükség van, a szellemi javak és a kutatás-fejlesztés terén sokkal kevésbé megfoghatók, ezért kevésbé feltűnők a változások.

Ezen két területen pedig a beruházások már a válság előtti csúcsok közelében futnak.

Ha pedig úgy alakulna, hogy az USA-ban komolyabb lendületet venne a termelékenység, annak következtében kilőnének a részvénypiacok is, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pedig keményebben emelne kamatot.

Kína lebegtetése

Miközben a Nomura elemzői szerint igen csekély az esélye annak, hogy Kína elengedi a jüant, és teljesen átadja a fizetőeszközét a piacnak, ha ez hirtelen megtörténne, annak súlyos hatásai lennének. Amennyiben ugyanis a világ második legnagyobb gazdasága kinyitná a jelenlegi 2 százalékos kereskedési sávot, illetve leállna a devizapiaci beavatkozásokkal, akkor

a jüan igen jelentős gyengülésbe kezdene.

Ez pedig durva eladási hullámot váltana ki a helyi részvénypiacon, de emellett régiós, sőt globális piaci felfordulást is elindítana.

Európai reform, elmaradó brexit

Noha ahhoz, hogy Nagy-Britannia végül mégis az Európai Unión belül maradjon számos valószínűtlen esemény szükséges, a Nomura két olyan forgatókönyvet vázol föl, melyek alapján ez mégis elképzelhető. Az egyik szerint a szigetországban a kilépés körüli jogi viták végül odáig jutnak, hogy végül új választásokat kell kiírni, és végső soron elmarad a brexit.

Forrás: Dreamstime

A másik eshetőség, hogy az Európai Unió felajánlja azokat a reformokat, melyeket a britek korábban követeltek – beleértve például a munkaerő szabad áramlásának átértékelését.

Megugró japán infláció

Ahhoz, hogy elszaladjon a japán infláció a dollár/jen árfolyam, illetve az olaj árának összejátszása szükséges. Ha ugyanis a japán jen erős gyengülésbe kezd, miközben az olajára lendületes emelkedést produkál, akkor

felfuthat a szigetország inflációja is.

Amennyiben pedig ez az erősödés olyan szintekig jut, hogy az már stabilitási problémákat eredményez, akkor a japán jegybanknak meg kellene fontolnia, miként tudja leállítani a monetáris lazítási programját.

Pórázon tartott Fed

Amikor a kampány során Donald Trump élesen kritizálta az amerikai jegybankot, azt sokan úgy értelmezték, hogy ha győzne,

akár veszélybe is kerülhetne a Fed függetlensége, és megnyílhatna az út a politikai beavatkozáshoz.

Nem zárható ki, hogy Trump beavatkozik a Fed politikájába Forrás: AFP/Chip Somodevilla

Egy ilyen – nem túl valószínű – lépés viszont a Fed mandátumának megváltoztatását is eredményezhetné, és akár az inflációs cél is módosulhatna. Még ennél is izgalmasabb lehetne, ha Trump elkezdené komolyan fontolóra venni az aranystandard lehetőségét, mellyel kapcsolatban korábban elismerően szólt.

Oroszország befeszül

A Nomura megjegyzi, hogy a befektetők egyre jobban aggódnak azzal kapcsolatban, hogy

Oroszország katonailag agresszív lépéseket tesz Kelet-Európában.

Bár a pénzintézetnél nem számolnak ezzel mint valószínű forgatókönyvvel, a kockázat akár erősödhet is a változó amerikai külpolitika, a megújuló szankciók, valamint a közelgő európai választások eredményeként.

Amennyiben ez az eshetőség realitássá válik, úgy az orosz agressziónak két lehetséges iránya valószínűsíthető. Az egyik egy nagyobb beavatkozás lenne Ukrajnában, közelítve a lengyel határhoz, míg a másik irány a Baltikum lenne, különösen Litvániában.

Feltörekvő tőkekontroll

Ha Donald Trump gazdaságpolitikájának következtében megugrik az infláció, akkor az erősebb dollárhoz, illetve

magasabb amerikai kötvényhozamokhoz vezet, ami jelentős tőkekivonásokat eredményezne a feltörekvő piacokon.

A Nomura elemzői úgy látják, hogy azon gazdaságok folyamodhatnak tőkekorlátozásokhoz – illetve komolyabb fizetőeszköz leértékelésekhez –, melyek volatilis devizával rendelkeznek alacsony kamatok, illetve gyenge devizatartalék mellett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!