Meglepően gyenge adat a hazai cégvilágról

beruházás fejlesztés növekedés
44713936 - double exposure of businessman hand pointing virtual chart business on touch screen computer
Vágólapra másolva!
A hazai cégek alig 1-2 százalékának termelékenysége számít nyugat-európai szemmel elfogadhatónak. Bár a hatékonyság folyamatosan javul, cégmérettől és ágazattól függően nagyok a különbségek, az adat nem fest túl kedvező képet a Magyarországon működő vállalkozásokról.
Vágólapra másolva!

„Jobban megnézve az Európai Uniós kis- és középvállalati (kkv) szabályozás árbevétel és létszám limitjeit, jól látható, hogy

Sajnos a hazai környezet ezt a létszámarányos árbevételt még messze nem teszi lehetővé, bár az elmúlt 5 évben több mint 20 százalékos fejlődés volt az 1 főre jutó árbevételeket vizsgálva" – idézte Pertics Richárd céginformációs igazgatót az Opten témában kiadott közleménye.

Vélhetően a hazai vállalkozások jelentős része megelégedne az évi 200 ezer eurós – azaz cirka 63 millió forintos – 1 alkalmazottra jutó árbevétellel, de

a hazai középérték csak 15 millió forint körül van,

így valahol ez tekinthető egyfajta viszonyítási alapnak. Ezt a 15 millió forintos értéket is többnyire az elaprózódott cégstruktúrának köszönhetjük, hiszen a mikrovállalkozásokat leszámítva már jóval elfogadhatóbb a létszámarányos árbevétel.

Forrás: Opten


„Az országos középértéktől nem csak cégméretenként van eltérés, hanem ágazatonként is komoly különbségek vannak, a nagy eszközállománnyal dolgozó cégek és ágazatok létszámarányos árbevétele magasabb, hiszen az árbevételt és az eredményt a know-how, az eszközök és a humán erőforrás közösen termeli ki" – mondja az Opten szakértője.

Az eltérő ágazati mutatók miatt

a vállalkozásoknak célszerű saját céljaikat mindig az ágazatuk adatai alapján kitűzni,

és saját eredményüket is az ágazati adatok alapján visszamérni. A szektorok termelékenysége ráadásul időről időre változik, így egy látszólagos abszolút értékben vett pozitív eredmény relatív értelemben lemaradást, és végeredményben piacról kiszorulást is jelenthet.

Hatékonyság terén van még hová fejlődniük a hazai vállalkozásoknak Forrás: Origo

Az eszközparktól és ágazattól függetlenül az 1 főre jutó árbevétel mégiscsak valahol azt mutatja, hogy mennyire hatékonyan dolgoztat a vállalat egy-egy alkalmazottat, így a hazai fejlődés e mutató tekintetőben bizakodásra ad okot. A mikrovállalkozásoknak is természetesen megvan a maguk szerepe a gazdaságban, de az ebben a szegmensben mutatkozó alacsony termelékenységi adatok is azt jelzik, hogy a teljes gazdaság fejlődéséhez feltétlen szükségesek a tőkeerősebb vállalatok is az Opten szakértőinek értékelése szerint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!