A pécsieknek jó nyugdíjuk lehet

Idős Pár Dr.Life Miért élnek tovább a nők, mint a férfiak?
Vágólapra másolva!
A Baranya, a Hajdú-Bihar és a Zala megyében élők teszik félre a legnagyobb összegeket a nyugdíjukra. Ők lehetnek azok, akiknek a megyei átlagbér másfélszeresét is elérheti majd a nyugdíjuk összege – ez derül ki a Nyugdíjbiztosítás.com kutatásából.
Vágólapra másolva!

Egy mostanában készült OECD-kutatás szerint a magyaroknak alig 27 százaléka takarékoskodik. Bár most még nagyjából 110.000 forint az átlagnyugdíj, de hogy mennyi lesz a nyugdíj 20 év múlva, azt most pontosan nem lehet tudni.

Nem tudni, mennyi lesz a nyugdíj 20 év múlva Forrás: Thinkstock

Az OECD-jelentése szerint már most óriási lyuk tátong a fejlett országok nyugdíjrendszerében, szakértők szerint

a jövőben nagyrészt megszűnhet az állami ellátás,

amit a magánnyugdíjakkal leszünk kénytelenek pótolni. Magyarországon épp az ellenkező irányba halad a jogalkotás, pedig 2026-ra már nem lesz fizetőképes a nyugdíjalap.

A felmérésből kiderült, hogy átlagosan a legtöbbet

  • Baranya
  • Hajdú-Bihar
  • Zala megyében

takarékoskodnak,

a legkevesebbet

  • Somogy,
  • Békés
  • Vas megyében.

A legelső és a sereghajtó megye között a havi megtakarításbeli különbség nagyjából 11 ezer forint körül van.

A megyeszékhelyek között is jelentős különbségek születtek.

A legtöbbet takarékoskodó megyeszékhely Pécs, a második Békéscsaba, a harmadik pedig Debrecen.

A lista utolsó három helyén Veszprém, Szekszárd és Kaposvár áll.

Forrás: Grantis

A megyeszékhely és a megye más településeinek érdekes viszonyát mutatja az, hogy míg a megyei megtakarítási listán Békés megye az utolsó előtti, a megyeszékhelye Békéscsaba a saját listáján az előkelő második helyet szerezte meg.

Viszont a megyeszékhelyek eredményei is messze elmaradnak a legnagyobb átlagmegtakarítást jegyző településektől, ezek között van Felcsút, Ecser és Bordány és Kótaj is, ahol

az átlag éves megtakarítás 650 400 forint.

A felmérésben szereplő közel 2000 ember összesen 491 038 609 forintot takarít meg évente, az átlag havi megtakarításuk pedig körülbelül 20 600 forint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!