Az állományátruházási szerződést az NHB Bank a pályázati kiírás szerint megköti a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-vel, azaz a Buda-Cash felszámolójával, és ezt a szerződést jóváhagyásra be kell nyújtania az MNB-nek. A vonatkozó engedély megszerzését követően indulhat el az a folyamat, amely eredményeként az érintett állomány ténylegesen az NHB Bank és ezáltal az ügyfelek rendelkezésére állhat. Az NHB Bank ezen folyamatok időbeni alakulásáról, valamint
az állományátruházás elindulásának tényleges időpontjáról is tájékoztatja majd az ügyfeleket
- közölte a bank.
Drabik Zsolt, az NHB Bank vezérigazgatója elmondta, hogy a pénzügyi intézményt is meglepte, hogy más piaci szereplő nem indult a pályázaton. Az NHB Bank felkészült arra, hogy a szerződés megkötése és az MNB engedélye után, a felszámolóval összhangban folyamatosan tájékoztassa a volt Buda-Cash-ügyfeleket az állományátruházás várható folyamatáról, az ügyintézés részleteiről.
Az NHB Bank célja, hogy
az ügyfelek a lehető legrövidebb időn belül ismét rendelkezhessenek a felszámoló által kiadott befektetési eszközeik felett,
és az egyéves kényszerszünet után ismét hatékony és sikeres befektetési döntéseket hozhassanak.
Az NHB Bank, hasonlóan más hazai befektetési szolgáltatókhoz, a saját képviseletei és bankfiókjai mellett közvetítők révén is országos elérést biztosít majd az ügyfeleknek, kiemelt célja, hogy az ügyfelek kiszolgálását a lehető leggyorsabban bonyolítsa le.
Az NHB Bank a témában kiadott közleménye szerint felkészült arra, hogy befogadja a Buda-Cash piaci átlagnál szélesebb eszközállományát. Az NHB Bank rendelkezik a Budapesti Értéktőzsdén kereskedési joggal, és a hazai értékpapírpiac mellett a nemzetközi termékek elérését is biztosítja majd az ügyfeleknek.
Az NHB Bank a vezető forgalmazója az Access Befektetési alapoknak is, amely alapok forgalmazása a Buda-Cash felszámolása miatt közel egyéves kényszerszünet után, február 22-től újraindultak.