A zöld folyosón próbálkoztak a csempészek

csempészcigi
Öt és félmilliót ér a szállítmány
Vágólapra másolva!
Dubajból érkező utasoknál összesen 7,5 millió forint értékű adózatlan cigarettát és fogyasztási dohányt foglaltak le a pénzügyőrők, és költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozónál.
Vágólapra másolva!

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren két utas poggyászából, valamint a csomagszállító szalagon gazdátlanul otthagyott 6 darab bőröndből összesen mintegy

7700 doboz adózatlan cigarettát, valamint 51 kilogramm fogyasztási dohányt találtak

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei. A NAV tájékoztatása szerint cigarettát és a fogyasztási dohányt lefoglalták és költségvetési csalás bűntett miatt eljárást indítottak.

Az utasok Dubaiból érkeztek Magyarországra. Mindketten

a zöld folyosót választották belépésre, nem jelentettek be semmiféle elvámolnivalót a vámhatóság felé.

Ezt követően a pénzügyőrök az utasok csomagjait mindenre kiterjedően átvizsgálták. Gyanújuk beigazolódott, mivel a két utas poggyásza összesen mintegy 3700 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát rejtett.

Egy korábbi öt és fél milliós NAV fogás (a kép illusztráció) Forrás: Facebook / NAV

Kis idővel később

a pénzügyőrök 6 darab gazdátlanul hagyott bőröndre figyeltek fel

a csomagszállító szalagon. Az ottfelejtett poggyászokból további 4000 doboznyi cigaretta, valamint 51 kilogramm fogyasztási dohány került elő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!