Háromhetes csúcsról esnek a jelentősebb ázsiai piacok, miután megállt az olajárak emelkedése, ráadásul a befektetők továbbra is aggódnak a világgazdaság kilátásai miatt, összegzett tudósításában a Reuters.
A fontosabb keleti piacok közül
Annak ellenére, hogy az olajkitermelők megállapodtak arról, hogy a január 11-ei szinten befagyasztják a termelést, és nem emelik, ezzel is csökkentve a piacon lévő olaj mennyiségét, ismét esnek az árak.
Mindkét jelentősebb olajfajta ára körülbelül egy százalékkal lett olcsóbb:
pénteken fél 7 körül a nyugati féltekén irányadó WTI hordónkénti ára 30,5 dollár körül mozgott, míg a Brenttel 33,9 dollár körül kereskedtek.
A japán jen tovább erősödött a devizapiacon, és a dollárral szemben már 113 alá is benézett a kurzus. Az euróval szemben 125,34 körül mozgott az árfolyam, ami közel két és fél éves csúcs,
legutóbb 2013 júniusában volt ilyen erős a jen.
Az EU fizetőeszköze a dollárral szemben kéthetes mélypontra esett csütörtökön: egy euró már csak 1,1071 dollárt ért ekkor.
A Központi Statisztikai Hivatal a tavalyi évi átlagkeresetekről közöl majd adatot. Január-novemberben 245 500 forint volt a bruttó átlagkereset, ami az előző év azonos időszakához mérten 4,1 százalékos emelkedést jelent.
Az Egyesült Államokban és Kanadában januári inflációs adatokat fognak ma közölni: az USA-ban éves összevetésben 0,7-ről 1,3 százalékra gyorsulhat a fogyasztói árak emelkedése, míg Kanadában az elemzők szerint 1,6 százalékról 1,7 százalékra emelkedik az infláció.
Veszteséges napon vannak túl a fontosabb amerikai részvényindexek, miután
A jelentősebb európai piacok a londoni értéktőzsde fő mutatóján kívül – amely négy nyereséges nap után esett – többségében jól teljesítettek csütörtökön az előző napi záráshoz képest:
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,43 pontos, 1,38 százalékos emelkedéssel, 23 162,25 ponton zárt csütörtökön.
A vezető magyar papírok közül
A piaci mozgásokat az innen elérhető adatok segítségével tudja követni.