A legnagyobb fegyverexportőr az Egyesült Államok, amely
a globális piac 33 százalékát birtokolja, és legalább 100 országot lát el fegyverrel.
Oroszország a globális fegyverexport 25 százalékát adta. Az oroszok mintegy 50 országba szállít fegyvereket, de érdekes, hogy az export több mint kétharmada mindössze négy országba, Indiába, Vietnamba, Kínába és Algériába megy.
Ázsiában amúgy India a legnagyobb fegyverimportőr, a globális kereskedelem 14 százalékával.
A SIPRI úgy számol, hogy India importjának több mint kétharmada Oroszországból származik, és csak ötödennyi fegyvert importált az Egyesült Államokból. A SIPRI szerint India a jövőben is jelentős importőr marad, mert nem volt képes saját, sikeres hadiipart létrehozni.
A sorban a harmadik legnagyobb fegyverszállító Kína, amelyet Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság követ. Érdekes az is, hogy bár az USA a legnagyobb exportőr, mégis ott van a legnagyobb vásárlók tizes listáján, csakúgy, mint például Kína. Vagyis vannak olyan speciális fegyverzetek, amelyeket ezek az államok nem gyártanak.
A SIPRI által összesített adatok szerint
2012 és 2016 között a múlt század ötvenes évei óta nem látott mértékűre nőtt a globális fegyverkereskedelem, ami főleg annak tudható be, hogy a Közel-Keleten és Ázsiában megugrott kereslet.
Volumenét tekintve az ázsiai és óceániai térség vásárolta fel ebben az időszakban a világ fegyverexportjának 43 százalékát, ami 7,7 százalékos növekedés az előző ötéves periódushoz képest. Ezen belül is jelentős részt képez a Közel-Kelet, amely a korábbi 17-ről 29 százalékra növelte részesedését a globális fegyverimportban. Ugyanebben az időszakban Európa fegyverimportja 7 százalékkal, 11 százalékra csökkent.
Ha végignézzük a világ legforróbb fegyveres konfliktusainak gócait, akkor első helyen értelemszerűen a Szíriában és Irakban zajló konfliktus áll.
A térséghez szorosan kapcsolódik Törökország is, ahol évtizedek óta üldözik a kurdokat, akik mindenképpen szeretnék kikiáltani a független Kurdisztánt, ám ez ellen a török kormány foggal-körömmel küzd. A sorban a következő Jemen, ahol alapvetően vallási köntösbe bujtatott proxiháborút vív két éve az ortodox szunnita szaúdi királyság a síita Iránnal.
Afrika sem marad ki, hiszen a Száhel-övezet alatti térség és a Csád-tó környéke is rendesen forrong.
Elég, ha csak a Boko Haram ámokfutására gondolunk Nigéria, Kamerun, Niger és Csád határain keresztül,
de az al-Kaida magrebi szárnya sem tétlen a nyugat-afrikai régióban. Kusza és nehezen átlátható a helyzet az ugyancsak zavargó Kongói Demokratikus Köztársaságban éppúgy, mint Dél-Szudánban.
Ázsia két forró pontja közül Afganisztán az, ahol nem sikerült pacifikálni a zömében még mindig törzsi alapon szerveződő társadalmat. A nyugati koalíciós erők kivonulása után megint erős a tálib nyomulás, mind katonailag, mind ideológiailag, folytonosak a tálib rajtaütések a kormányerőkön. A buddhista Mianmarban, a korábbi Burmában, a rendszeresen másodosztályú állampolgárként kezelt muszlim rohingya kisebbséget érik atrocitások. Az üldözés odáig fajult, hogy egy 30 ezres tömeg a szomszédos Bangladesbe menekült.
Európában katonai aktivitás egyedül Ukrajnában zajlik,
az utóbbi időben egyre erősödő intenzitással. A kelet-ukrajnai területek szakadárjai – Oroszország ki nem mondott, de annál erőteljesebb támogatásával – ismét nekimentek a reguláris ukrán csapatoknak. A tél múltával az összecsapások egyre intenzívebbek lehetnek.