A bank nem titkolt célja volt, hogy a Világbanknak afféle ellenpólusa legyen, és az ázsiai feltörekvő térségek, országok fejlesztéseit finanszírozza. A Világbankkal ellentétben azonban nem elkötelezett híve a szabad versenynek és az állami intézmények háttérbe szorításának, így jóval nagyobb szabadságot kapnának a támogatandó államok - nem kapcsolódik például kötelező privatizáció a támogatási folyamathoz.
Ezzel olyan országok is kaphatnának állami beruházásokhoz támogatást, amelyek a Világbanknál hiába kopogtatnak.
Az ötletet nem meglepő módon az Egyesül Államok azonnal fúrni kezdte, mondván a bank felállításával Kína akár politikai célzatú intézkedéseket is végrehajthat fejlesztés és beruházás címén. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy a Világbank - az IMF-fel karöltve - évtizedek óta azon dolgozik, hogy a liberális, szabad versenyen alapuló kultúrát terjessze támogatási pénzekért cserébe.
Az USA ellenkampánya végül nem járt sikerrel.
Olyannyira nem, hogy az 57 alapító tag között nemcsak Kína, Dél-Korea, India és Oroszország volt jelen, hanem Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Ausztrália, Új-Zéland vagy Izrael is. A nagy gazdaságok közül végül csak Japán maradt távol az USA-val együtt. Ez nem is csoda, hiszen e két állam vétója jelentős a Világbankban, ahol Kína csak öt százalék súllyal van jelen. Japán már csak azért sem örült maradéktalanul az AIIB alapításának, mert ez az ő befolyásával működő Ázsiai Fejlesztési Bank köreit is zavarja.
Az ázsiai államok számára azért előnyös a tagság, mert így jelentős fejlesztések valósulhatnak meg a tőkeszegény kontinensen - felmérések szerint a térségben nyolcezer-milliárd dollár értékű fejlesztést kellene végrehajtani ahhoz, hogy a fejlettségi szint elfogadható legyen. Ehhez persze szinte semmit sem ad hozzá a Világbank tőkéjének felét kitevő AIIB, de jól mutatja az igényeket. Kína számára égetően fontos, hogy építőipara továbbra is roboghasson, így ha otthon nem, akkor más államokban fejlesztene. Európa számára pedig az extra munka miatt vonzó a tagság, ebben bízik Magyarország is:
az építőipari megbízások megugrása várható a térségben.
Hazánk már 2015 áprilisában bejelentette csatlakozási szándékát - Orbán Viktor miniszterelnök Kazahsztánban járva jelentette ki,
Követni fogjuk Kazahsztán példáját.
Azán egy ideig nem történt semmi. A külügyminiszter, Szijjártó Péter közölte, Magyarország nem alapító tagként lép a csapatba, de azt nem részletezte, ennek mi az oka, hiszen alapító tagnak lenni mindenképp több jogosítvánnyal jár, mint később csatlakozónak. Akkori lapértesülések szerint a magyar állam egyszerűen lekéste a jelentkezési határidőt.
Végül 2017 februárjában megjelent az a határozat, amely a tagfelvétel menetét tartalmazta.
A tagsághoz a procedúra mellett pénz is kell,
a költségvetés melléklete szeritn ez Magyarország esetében 5,656 milliárd forint befizetését jelenti. Ez jelenleg a legnagyobb, nemzetközi szervezeti tagság címén fizetendő tétel a büdzsében.