Sosem gondoltam, hogy óvóhelyre kell majd mennem

Nagy Andor 2013 óta Magyarország izraeli nagykövete

Bár az izraeli gazdasági kapcsolatokat és lehetőségeket kereső magyar vállalatok számára elsősorban a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) nyújthat fogódzót, abban az izraeli magyar nagykövetségnek is fontos szerepe volt, hogy Magyarország lehetett a tel-avivi innovációs konferencia, az Axis díszvendége. Ezen a rendezvényen kapott lehetőséget az MNKH InnoTrade programjában részt vevő kilenc magyar startup a nemzetközi befektetők előtti bemutatkozásra, ezzel pedig további fejlődésük, előrelépésük megalapozására. A rendezvény után nem sokkal a nagykövetség további izraeli vállalatokkal is kapcsolatfelvételt biztosított a magyaroknak. Nagy Andor 2013 óta látja el a nagyköveti feladatokat. Ez idő alatt sok mindent megélt: szép gesztusokat, kellemetlen pillanatokat és kifejezetten veszélyes helyzeteket is – mint például amikor a családjával óvóhelyre kellett húzódnia a bombázások idején. Tel-avivi irodájában beszélgettünk a diplomatával.

Milyen magyarnak lenni Izraelben?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy milyen magyar nagykövetnek lenni. Nagyon érdekes. Például azért, mert a hazámtól való nagy távolság ellenére nem tudok elmenni úgy egy találkozóra, hogy ne találkoznék magyar származású emberekkel – legyen szó polgármesteri hivatalról, konferenciáról, miniszteri megbeszélésről. Az egy hihetetlen dolog, hogy itt vagyunk több ezer kilométerre Magyarországtól, és mégis, akár egy vidéki városban is, az anyanyelvemen tudok előadni, magyar közönség előtt.

Nagy Andor 2013 óta Magyarország izraeli nagykövete Forrás: Hankó Viktor - Origo

Valóban lehet egy hangulata.

Ennek az az oka, hogy mintegy 300 ezer izraeli állampolgár rendelkezhet magyar gyökerekkel. Körülbelül ekkorára becsüljük a számukat – pontos adataink nincsenek erről. Egy 8 millió fős országban ez azért már kritikus tömegnek számít. Nagy számban élnek itt oroszok, lengyelek és marokkóiak, de utánuk mi következünk. Ez egy olyan pozíció, amely megkönnyíti a mindenkori magyar nagykövet munkáját.

Azt szoktam mondani, hogy a körülbelül 300 ezer magyar gyökerű izraeli és a százezres magyarországi zsidóság között hidat építeni nagykövetként örömteli dolog.

Ráadásul emellett általánosságban a magyarok megítélése is pozitív – az államalapításban és az azt követő években is nagyon fontos szerepet játszottunk.

Hogyan?

Említenék egy-két nevet ennek érzékeltetésére. Az izraeliek szinte hősként tisztelik Szenes Hannát, aki egy költőnő volt. Kiköltözött Izraelbe, majd 1944-ben egy ejtőernyős osztaggal visszaküldték Magyarországra, hogy mentsen ki onnan minél több zsidót. Nem sikerült neki, letartóztatták, és 27 évesen ki is végezték. Később majdnem az egyik költeményéből született az izraeli himnusz. A másik hasonlóan nagy név Efraim Kishon. Korábban Hoffmann Ferenc néven a Ludas Matyi egyik szerkesztője volt. Izraelbe emigrált, és tulajdonképpen megteremtette az izraeli humort. Filmeket is rendezett – az egyik alkotását még Oscar-díjra is jelölték. Bár nem tudott héberül, de az a legenda járja róla, hogy amikor kiköltözött, mindössze alig több mint fél év alatt megírta első szatíráját. Van is itt egy emlékháza, amelyben a fia tart idegenvezetést. De említhetném még Gárdos Károlyt, aki Dosh néven vált híres karikaturistává. Az Újvidéken, magyar szülők gyermekeként született Tommy Lapid pedig miniszterelnök-helyettes volt. Szóval sokan vannak, és ez egy nagyon különleges helyzet. Aki nem ismeri az országot, nem is mérheti fel ennek a jelentőségét. Meglepne például, ha a most kilátogató startupdelegáció tárgyalópartnerei között ne lenne olyan, aki magyar. Ez egy óriási előny számunkra, hiszen másként kezeli a magyar cégeket az, aki magyar gyökerekkel rendelkezik.

Mindezek ellenére mégis előfordulhat odahaza Budapesten, hogy a magyar parlamentben egy párt arról beszél, hogy kiket és hogyan szeretne listázni. Ezt itt hogyan fogadják?

Nagyon sok olyan emberrel találkoztam, aki túlélte a holokausztot, vagy leszármazottja olyanoknak, akik áldozatul estek. A hatvanas években születtem, amikor más volt a helyzet, mint ma. Az én generációm nem tanulta meg a történelemkönyvekből azt, hogy pontosan mi történt. Itt szembesültem nagyon sok mindennel. Éppen ezért

nagyon is megértem azokat, akik az ilyen kijelentéseket komolyan veszik, és rosszul esik nekik, hogy 70 évvel a holokauszt után is vannak még ilyen hangok.

Az átlagember sajnos nem tud különbséget tenni a parlamentben elhangzottak között. Nem tudja azt, hogy kormánypárti vagy ellenzéki politikus szájából hangzottak el azok a gondolatok. Annyit ért csupán, hogy a magyar Országgyűlésben mondtak valamit. Természetesen próbáljuk elmagyarázni, hogy bár ez valóban egy fájdalmas kijelentés volt, de valódi relevanciája nincsen, hiszen ez nem fog megtörténni. Sérelmezik, és szóvá is teszik. Ilyenkor mindig el szoktam mondani, hogy nálunk zéró tolerancia van, nem fordulhat elő listázás. Bárki, aki antiszemita hangot üt meg, büntethető – akár a parlamentben, akár azon kívül.

A követségi géppark legkedvesebb darabja – a diplomata két keréken jár dolgozni Forrás: Hankó Viktor - Origo

És aztán lenyugodnak a kedélyek?

Elmondom ilyenkor mindig azt is, hogy Magyarország egy biztonságos ország. Ott a zsidó származásúak nyugodtan elmehetnek zsinagógába anélkül, hogy bármi bántódás érné őket. Ez sajnos nem mondható el minden európai országról. Továbbá az is örvendetes tény, hogy egyfajta zsidó reneszánsz van ma Magyarországon. Hazánkban él a negyedik legnagyobb zsidó közösség Európában. Rengeteg közös kulturális, valamint csereprogram valósul meg. Például a Liszt Ferenc Zeneakadémia és a Jeruzsálemi Zeneakadémia között. Az úgynevezett Reconnection keretében minden évben ellátogatnak Izraelbe magyarországi diákok, a következő évben pedig izraeliek mennek Budapestre. Három napig gyakorolnak, aztán előadnak egy kamarazenei darabot. Amikor az egyik ilyen előadáson nyitóbeszédet kellett mondanom, felfigyeltem arra, hogy egyébként a húszas években a Liszt Zeneakadémián a diákok több mint fele zsidó származású volt – akik közben büszke magyarok is voltak.

Miről szól elsősorban Magyarország és Izrael kapcsolata?

Nem vagyunk a legfontosabb partnerei egymásnak – ezt fontos tudni. A gazdasági kapcsolatokban, a kereskedelem tekintetében 30-35. ország vagyunk a rangsorban.

De ebbe beleférnek olyan jelentős beruházások, mint a Teva vállalaté, amely a világ egyik vezető gyógyszergyára, a térségben messze hazánkban fektették be a legtöbbet, és nálunk van a második legnagyobb gyáruk is.

De említhetném az NNG történetét is, amely egy garázscégként indult, ma pedig már egy magyar–izraeli sikertörténet – nemrég Európa leggyorsabban növekvő cégének választották. Sok izraeli befektetés érkezett az ingatlanszektorba is, elég csak mondjuk plázákra, szállodákra gondolni. Bár a 2008-as pénzügyi és ingatlanválságot megérezték az izraeliek is, mégis sok sikeres projektjük van. Fordítva már más a helyzet. A magyarok néhány kivételtől – ilyen például az Ivanka építészeti stúdió – eltekintve gyakorlatilag nincsenek jelen Izraelben. Sok kiaknázatlan lehetőség van még, sokkal jobban ki lehetne használni az itteni adottságokat.

Mégis, mi keresnivalónk lehet Izraelben?

Itt van a hi-tech- és a startupvilág, valamint az innováció egyik fellegvára. Tel-Aviv térsége a negyedik leginnovatívabb régió a világon – úgy, hogy az első három Amerikában van. Izraelnek egyedül több bejegyzett cége van a NASDAQ-on, mint az EU-nak és Kínának együttvéve. Izrael sok tekintetben összenőtt az amerikai gazdasággal, éppen ezért Izraelen keresztül sokkal könnyebben és gyorsabban lehet eljutni az Egyesült Államokba. Bár elsőre kerülőútnak tűnhet, egyre többen ismerik fel, hogy ez egy jól járható út.

Nagy Andor legnagyobb büszkeségei a lányai Forrás: Hankó Viktor - Origo

Mennyire van jelen a múlt, vagyis a 70-80 évvel ezelőtti történések a mindennapokban?

Izraelben az emlékezetkultúra nagyon magas szinten van. Ennek az az oka, hogy ez egy fiatal ország, 1948-ban alapították, ráadásul a holokauszt, vagyis a nemzet sorstragédiája után. Nyilvánvaló, hogy a fiatal generáció már nem úgy viszonyul ehhez, mint azok, akik megélték a szörnyűségeket. Ennek ellenére a gyerekek az iskolákban minden évben kötelező jelleggel foglalkoznak a holokauszt emlékének ápolásával. A gimnázium végéig mindenkinek kötelező felállítania a saját családfáját, és írni kell egy igen bő dolgozatot arról, hogy kik voltak a családtagjai, ők honnan jöttek, és mit csináltak. Mindennek az a célja, hogy a gyerekeknek is legyen fogalmuk arról, hogy min ment keresztül az idősebb generáció. Nem nagyon hallottam még ehhez hasonlóról más országokban, pedig nagyon fontos dolog.

És mi a helyzet Palesztinával?

Ennek a konfliktusnak „köszönhetően” van érvényben nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozóan a kötelező sorkatonai szolgálat. A fiúknak három-, a lányoknak kétéves időtartamra.

Könnyen elképzelhető, hogy pont egy olyan időszakban hívnak be valakit néhány évre, amikor háború van. Ilyenkor szembesülnek az emberek azzal a félelmetes érzéssel, hogy akár el is veszíthetik a családtagjukat.

Ez a mindennapok része. Magam is átéltem 2014-ben egy 50 napos rakétázást. Soha nem gondoltam volna korábban, hogy óvóhelyre kell majd mennem. Én ugyan vendég vagyok ebben az országban, de így, hogy részese lettem egy ilyen bombázásnak, tudom, hogy ez mit jelent a mindennapokban. Teljesen más úgy felnőni és élni, hogy az ember ezt megtapasztalja. Az izraeliek döntő többsége számára pont ezért nagyon fontos kérdés a biztonság.

„A 300 ezer magyar gyökerű izraeli és a százezres magyarországi zsidóság között hidat építeni nagykövetként örömteli dolog” Forrás: Hankó Viktor - Origo

Nem túl egészséges egy fiatal országnak úgy fejlődni, hogy gyakorlatilag a félelem áll minden döntés mögött.

Izrael jó példa arra, hogyan kell hátrányból előnyt kovácsolni. Nem használnám a félelem kifejezést, inkább a fenyegetettség szó a megfelelő. A fenyegetettség érzése nagyon sokat kihoz az emberből, talán többet is, mint ha nem érezném magam veszélyben. Tudom, hogy ez elsőre talán furcsán hangzik. Ugyanakkor a legnagyobb találmányok is gyakran úgy születtek meg, hogy belevitte az embert a kényszer – valamit meg kellett oldani. Izraellel sincs ez másként.

Erősnek kell lennie, egyszerűen nincs más választása. Tehát a fenyegetettség nem visszaveti az országot, hanem inkább erősebbé és innovatívvá teszi.

Az innováció jelentős része így aztán a hadseregtől jön, amiből aztán civil termékek születnek. Ez a helyzet tehát kettős. Egyrészt egyáltalán nem jó, másrészt viszont a sikerhez is hozzájárul.

Mi a legfontosabb, amit megtanult az itt eltöltött három év során?

Azt, hogy a mentalitásuk milyen hasznos bizonyos helyzetekben. Sokak számára talán nem szimpatikusak az izraeliek, mert túl nyomulósnak tűnnek. Itt ugyanis benne van az emberekben, hogy menni kell előre. Bár ezt nem tudom teljesen átvenni, hiszen nem vagyok ilyen karakter, de azt belátom, hogy fontos határozottnak lenned ahhoz, hogy elérd, amit szeretnél – persze jó értelemben. Aztán kiemelném még azt is, ahogyan a kudarcokat kezelik. Én úgy szocializálódtam – de talán Magyarországon még mindig ez az általános –, hogy ha valaki egyszer nem szerepel sikeresen, például tönkremegy egy cége, vagy valamit nem jól csinál, akkor azt leírjuk, és nem adunk neki második esélyt. Itt ez teljesen másképp van. Izraelben azt mondják, legalább megpróbáltad. Most nem sikerült, de majd legközelebb menni fog. És ha legközelebb sem megy? Akkor majd harmadik alkalommal! Persze most nem a teljesen reménytelen esetekre gondolok, hanem azokra, akik azért buktak el, mert szerencsétlenül alakultak a körülmények. Számos olyan üzletembert ismerek, aki másodszorra, harmadszorra vágott neki, és érte el azt, ami elsőre nem sikerült. Ez az egyik legnagyobb tanulság! Nem szabad megítélni senkit sem egyetlen kudarc alapján, hanem türelmesebbnek kell lennünk, és bátran megadni neki az újabb esélyt, mert ez erősíteni fogja, és lehet, hogy következő alkalommal már sikerre viszi az elképzeléseit.