Szárnyalás előtt az Apple

Apple, New York, iPhone, tőzsde
Az Apple Fith Avenue-i áruháza New Yorkban
Vágólapra másolva!
Noha az Apple részvényei már több mint 16 százalékot erősödtek a második negyedévben, az elemzők szerint a mostani friss csúcsokhoz képest is van még mozgástér fölfelé. Ezzel pedig jelentősen megnőhet a vállalat piaci értékeltsége.
Vágólapra másolva!

A korábbi 155 dollárról 157-re emelte az Apple részvényére vonatkozó 12 hónapos célárat az RBC Capital Markets, miután a vállalat papírja április 4-én 144,77 dollárral új rekordot ért el. A friss várakozás beteljesülése azt jelentené, hogy a technológiai óriás piaci értékeltsége 824 milliárd dollárra bővülne a jelenlegi 740 milliárdról – írja a MarketWatch.

Optimista hangulat

Ezzel párhuzamosan az RBC elemzője, Amit Daryanani a márciusi negyedévre vonatkozó iPhone eladásokkal kapcsolatos várakozásait is felemelte, illetve javította a 2017-es pénzügyi évre szóló bevételi prognózisát. Az indoklás szerint a jelenlegi trendek arra utalnak, hogy

a fogyasztók az Apple drágább modelljeit preferálják,

ami javítja a vállalat átlagos eladási árait.

Az Apple árfolyamának változása Forrás: Investing.com

Hétfőn mindemellett Mizuho Securities megerősítette vételi jelzését az Apple részvényére, illetve 150 dolláros célt határozott meg a papírra. A cégnél hangsúlyozták, az Apple az elemzői várakozásoknak megfelelő, vagy azoknál némileg jobb eredményekről számolhat be, amikor május 2-án közzéteszi a negyedéves számait.

Vonzó papír

Jóllehet a prognózisok szerint az Apple harmadik negyedéves teljesítménye némileg elmaradhat a várakozásoktól, ahogy a vásárlók kivárnak az iPhone 8 szeptemberi megjelenése előtt, a Mizuho szerint még így is vonzó a társaság papírja. A visszafogott előrejelzések ellenére ugyanis – többek között –

a vonzó értékeltség miatt továbbra is kedvező befektetés lehet az Apple.

Az általános piaci hangulatot mutatja, hogy az elemzők általában vételi minősítéssel értékelik az Apple részvényét, miközben a FactSet adatai szerint az átlagos célár 150,96 dollár.

A vállalat papírja egyébként hétfőn 0,55 százalékos emelkedéssel 141,83 dolláron zárt. Ezzel együtt a részvény az elmúlt három hónapban közel 18 százalékot ralizott, míg az elmúlt évben 28,5 százalékot emelkedett. Ezzel pedig a technológiai óriás túlszárnyalta a Dow Jones Industrial Average és az S&P 500 index teljesítményét is. A Dow Jones az elmúlt három hónap során mindössze 4, míg az elmúlt évben 15 százalékot erősödött.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!