10 milliárd forintos munkahelyteremtő program indul a kkv-knak
![Varga Mihály](https://cdn.origo.hu/2023/12/mf-5-QEtFzmDhZDvZm2m1YQo1Y5ObLRGGN7ZfCz891Q/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4MGI3NzdkNGYyZTQ4YmViOGRmN2E4MDIwNzE2NGIw.webp)
A tízmilliárd forintnyi támogatásból 1100-1200 kkv-nál több mint ötezer új munkahely jöhet létre és további mintegy tízezer már meglévő megőrzését is támogatják.
A miniszter azt is elmondta, hogy ezzel a pályázattal a kis-középvállalkozói szektor azon túl, hogy
megerősödik, a területi különbségek is csökkennek, a hátrányos térségek pedig felzárkóznak, sőt a helyi gazdaságok megerősödnek.
Varga Mihály szerint a teljes foglalkoztatás eléréséhez fontos a kis- és középvállalkozások támogatása, mert ők teszik ki az országban működő vállalkozások 99 százalékát, emellett a magyar foglalkoztatotti létszám több mint 70 százaléka náluk dolgozik. A kormány ezért kiemelten kezeli a kkv-k helyzetét, hiszen a technológiai fejlesztésekkel, uniós és belföldi támogatásokkal ezek a cégek tovább erősödhetnek, amivel a versenyképességük, ezáltal az ország versenyképessége is tovább javulhat.
A központi program tehát lehetőséget nyújt a vállalkozóknak ahhoz, hogy
új eszközöket, gépeket szerezhessenek be, de a támogatási összeget akár ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják.
Viszont a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti a térségben. Sőt kötelessége, hogy a telephelyén a pályázat benyújtása előtti 12 hónapban meglévő átlagos létszámot fenntartsa, és a létszámbővítésre legalább 2 éves folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget vállaljon.