Noha a tőkekorlátozási akciókkal Kína eddig meg tudta oldani, hogy elkerülje a pénzügyi válságot, a CNBC-nek nyilatkozó közgazdász szerint még bőven lenne mit tenni. Andy Xie szerint már bármelyik más ország összeomlott volna, de a kínai kormánynak sikerült úgy korlátoznia a tőkemozgásokat, hogy megússza a krízist – tette hozzá az elemző.
Ezzel párhuzamosan viszont a kínai magánszemélyek és vállalatok külföldön fölhalmozott eszközállománya egyre nő, ami
arra ösztönzi a kormányzatot, hogy még jobban szigorítsa a tőkekiáramlást, például a külföldi befektetések korlátozásával.
Ezt támasztja alá, hogy éppen nemrégiben látott napvilágot a hír, hogy a kínai hatóságok vizsgálódni kezdetek a legnagyobb külföldi eszközvásárlók körül.
A probléma viszont abban rejlik, hogy ez Xie szerint
egyfajta boszorkányüldözés,
ami nem jó megoldás a válság elkerülése érdekében. A kínai vezetés ugyanis azt próbálja megfogni, hogy ki idézhet elő egy esetleges összeomlást. Következésképpen a kormányzat kevésbé foglalkozik azon fundamentális tényezőkkel, melyek egy válság alapját képezhetik – a fókusz tehát inkább a technikai kérdésekre irányul.
Röviden összefoglalva, Xie úgy látja, hogy a kínai hatóságok legutóbbi intézkedései abból állnak, hogy
megnézik, kik vitték ki a pénzt az előző évben, ellenőrzik őket, néhányakat pedig talán börtönbe is küldenek.
Ezzel szemben viszont a közgazdász szerint sokkal kisebb figyelem irányul arra, hogy a szakértők egyre jobban aggódnak a magas kínai adósságszintek, illetve a buborékokkal telített ingatlanpiac miatt.
Ráadásul a kínai hitelek fele az ingatlanpiacon található, ami még az 1989-es japán szintnél is magasabb – jelezte Xie. Japán számára komoly gazdasági nehézségeket okozott, amikor az 1980-as években képződött eszközár buborék az 1990-es évek elején kipukkadt.
A kínai helyzet súlyosságát támasztja alá, hogy
az olyan városokban, mint Peking vagy Sanghaj, az ingatlanpiacon egyetlen négyzetméter a vásárlónak akár egy teljes évi jövedelmébe kerülhet.
Az olyan „normális" világvárosokban, mint New York vagy Tokió, ez inkább egyhavi jövedelemnek felel meg. Vagyis ha valaki egy 100 négyzetméteres ingatlanban szeretne például családot alapítani a kínai nagyvárosokban, ahhoz 100 évnyi jövedelemre volna szüksége – hangsúlyozta a helyzet abszurditását a közgazdász.
Következésképpen, ha a kínai ingatlanpiac egyszer esésnek indul, akkor abból óriási zuhanás is lehet – mondta Xie.