Nincs meglepetés, maradt az alapkamat
![Magyar Nemzeti Bank](https://cdn.origo.hu/2023/12/TQvNt6kDbVTZYfnxT9rbATM6YbArcpQx9qSnXLZLDAw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y1OTk4MzdmMmM2MDQ0NjRiMzI4NDU5MDNkZmY2ZTE0.webp)
Mai kamatdöntő ülésén sem változtatott a jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank. Ez azt jelenti, hogy
az irányadó ráta 0,9 százalék.
Az alapkamat 2016. május 25-e óta nem változott.
Az egynapos betéti kamatszint -0,05 százalék, míg az egynapos, illetve egyhetes jegybanki fedezett hitel kamatszintje 0,90 százalék maradt.
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak, a forint árfolyama ennek megfelelően nem is változott számottevően a bejelentés után.
A monetáris kondíciók szigorítására így a jövő év második feléig nem számítunk, akkor is először a nem-konvencionális eszközök visszavonására kerülhet sor,
majd azt követheti az alapkamat lassú, fokozatos emelése, amely azonban 2019 végéig változatlan maradhat
– írja közleményében a Takarékbank.
A Monetáris Tanács azt közölte,
hogy a 3 százalékos inflációs cél fenntartható elérése 2019 elejétől várható.
A monetáris tanács értékelése szerint a külső környezet
továbbra is lefelé mutató inflációs kockázatot hordoz.
A tanács az inflációs cél fenntartható eléréséhez szükséges monetáris kondíciókat kész nem hagyományos, célzott eszközökön keresztüli lazítással biztosítani.