Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Global Financial Integrity által közölt tanulmány szerint, az illegális drogok globális piacának értéke idén nagyjából
426 és 652 milliárd dollár közé tehető, és ezzel a digitális kalózkodás után a második legjövedelmezőbb illegális üzletág a világon.
A legtöbb pénzt, 287 milliárd dollárt a marihuána kereskedése hozza, azt a kokain követi a maga 143 milliárd dollárjával, a harmadik helyen pedig az ópiumszármazékok állnak 90 milliárdos globális piaccal.
Számítások szerint a világ kereskedelmének 1 százalékát teszi ki az illegális drogbiznisz.
A legtöbb kokaint jelenleg Kolumbia és Peru állítja elő, részben az úgynevezett lufihatás eredményeként. Ez azt jelenti, hogy ha a hatóságok az egyik országban komolyan lecsapnak a drogkereskedelemre, akkor a kapcsolódó „ipar” egyszerűen áttelepül egy másik közeli országba. 2016-ban Kolumbia állt az első helyen kokain előállításban, de a folyamatos rendőri akciók miatt az idén már Peru állhat a képzeletbeli dobogó legfelső fokán.
A drogkereskedelem leginkább a latin-amerikai fejlődő országokat sújtja.
A kartellek és a kormányok közötti folyamatos feszültség nyomán egy ördögi kör alakul ki, amely még inkább gyorsítja az életminőség csökkenését az adott államban. Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint a kokain és az ópiumszármazékok terjedése az oka nagyban annak, hogy a vidéki régiókban egyre nagyobb a kilátástalanság és egyre többen nyúlnak a drogokhoz.
A drogkereskedelemből származó bevétel az utóbbi években már akkora összeget tett ki, mint néhány ország teljes GDP-je.
A Medellin és a Cali kartell bukásából Mexikó profitált a legtöbbet. A kereskedők által gyakran ugródeszkának is nevezett ország ideális helyzetben van, hogy összekötést biztosítson a nagy drogtermelő országok és a legnagyobb fogyasztó, az Egyesült Államok között.
A mexikói kereskedők Peruban és Kolumbiában 2000 dollárért veszik a kokain kilóját, de mire az árú New Yorkba ér, már ennek a sokszorosáért cserél gazdát. A kokain már Mexikóban is az ötszörösét éri, viszont ha átjut az amerikai határon akkor már 30 000 dollárért is el lehet adni kilóját. Megfigyelhető, hogy minél északabbra jut el az árú annál nagyobb az értéke.
Egy kiló kokainért New Yorkban 100 000 dollárt is elkérhetnek, ami az eredeti ár ötvenszerese.
A mexikói hatóságok becslése szerint a helyi kartelleknek nagyjából évi 68 milliárd dolláros bevételt jelenthet az Amerikában eladott kokain. Az ellátást egyelőre semmi sem fenyegeti, mert beszámolók szerint Peru, Kolumbia és Bolívia továbbra is könnyedén képes kitermelni az évi 900 tonna kokaint.
A drogkereskedői hálózatoknak van egy óriási előnyük a Forbes 500-as cégeivel szemben.
Senki nem ellenőrzi, hogy a drogkereskedők betartják-e a versenyszabályokat
és ennek köszönhetően olyan monopóliumokat tudnak kialakítani, amilyenről néhány cégvezető csak álmodik.
Tom Wainwright, a The Economist újságírója nemrégiben könyvet írt arról, hogy a kartellek valójában nagyon is hasonlítanak a modern vállalatokhoz, hasonló problémákkal küzdenek, valamint nagy vonalakban a működésük is megegyező.
Ha a Walmart, az Amazont vagy a McDonaldst vesszük példának akkor megfigyelhető, hogy az el narcotráfico, vagyis a drogkereskedés, ugyanolyan vállalati problémákat teremt, mint amivel a hagyományos iparágak képviselői is szembesülnek.
A sötét weben egyre gyakrabban lehet drogot és más illegális terméket rendelni, ezért a klasszikus értelemben vett dílerek munkája veszélybe került. A hagyományos vállalatok számára is komoly gondot jelent, hogy az emberek nem járnak boltba, inkább online vásárolnak. A webáruházak ugyanakkor olcsóbbak, ráadásul egyszerre többféle terméket tudnak kínálni.
Wainwright öt évet töltött Mexikóban és rengeteg információt gyűjtött könyvéhez.
Elmondása szerint a bandavezérek ugyanazokra a problémákra panaszkodtak, mint a nagyvállalatok igazgatói.
A vezetők aggódnak amiatt is, hogy nehéz új alkalmazottakat találni és a kezdők villámgyorsan állnak elő magasabb fizetés iránti igénnyel. És ez még csak két tipikus probléma, amely jelen van a drogkereskedelemben és a vállalati világban is. A kartellek ügyelnek arra is, hogy társadalmi felelősséget vállaljanak a környezetükben élők iránt, ezzel őrizve meg a brand jóhírnevét. Ugyanezt teszik a hagyományos cégek is.
A Wallmart áruházlánc remek példa arra, hogy a drogkereskedők miként határozzák meg a piaci árakat. Az amerikai üzletláncot többször vádolták azzal, hogy egy adott piacon monopol szerepre tör, mivel ők az egyetlen vevői bizonyos termékeknek. A cég olyan hatalmas, hogy már diktálni tudja az árakat a beszállítóknak.
A kartellek hasonlóan járnak el a kokacserje beszállítókkal Dél-Amerikában. A farmerek senki másnak nem tudják eladni az általuk kínált terméket, csak a drogkereskedőknek.
A McDonalds-hoz hasonló franchise rendszert működtet a Zetas mexikói drogkartell. A kisebb kereskedőknek engedik használni a "Zetas" márkanevet, de cserébe jogdíjat kérnek. Viszont már nekik is olyan problémákat kell megoldaniuk, mint az amerikai gyorsétterem láncnak, mert ha néhány Mekit túl közel nyitnak meg egymáshoz, akkor azok éppen egymás elől viszik el a vásárlókat.
A legnehezebb a kartellek számára a mai napig a toborzás, mert sok bandatagot lőnek le, vagy vesznek őrizetbe a hatóságok. Az álláshirdetés sem olyan egyszerű, hiszen nem tudnak csak úgy feladni egy hirdetést a helyi újságban, hogy a drogbizniszbe keresnek megbízható munkásokat. A maffia viszont megtalálta erre is a megoldást.
A börtönben olyan fiatalokat környékeznek meg, akik rövid időn belül szabadulnak, viszont kint nem várja őket semmilyen lehetőség.
Carlos Lehder és George Jung, akik elkezdték terjeszteni a kokaint Észak-Amerikába, egy börtöncellába ismerkedtek meg, az egyik tudott repülőt vezetni, a másik pedig tudta, hogyan kell drogot csempészni.
