A Világgazdasági Fórum (WEF) elkészítette a Föld országainak versenyképességi rangsorát. A jelentés szerint az élen nem történt változás,
az első helyen sorozatban hatodik éve Svájc áll.
Azonban az USA feljött a második helyre, így Szingapúr visszacsúszott a harmadik pozícióba.
Ez első tízben hat európai ország szerepel, Svájc mellett Hollandia, Németország, Svédország, Nagy-Britannia és Finnország is a közvetlen élmezőny tagja. A már említett USA és Szingapúr mellett Hongkong (6.) és Japán (9.) fért be a legjobbak közé.
A Quartz megemlíti, hogy azok ellenére, hogy Egyesült Államok a második helyre feljött, még van bőven tér a fejlődésre, hiszen a makrokörnyezeti rangsorban viszont csak 25. az ország,
ami az államadósság nagyságának és a költségvetési mérlegnek köszönhető.
Érdekesség, hogy az innovációs rangsor harmadik helyén Izrael szerepel, amely az összesített lista 16. helyén áll. Nagy-Britannia ugyan a top10-ben van, de a brexit nem tett jót a befektetői hangulatnak, így
a britek egy helyet visszacsúsztak a tavalyhoz képest.
A WEF 12 különböző faktor alapján hasonlítja össze az országokat, amivel a termelékenység értékét próbálják meghatározni. Ezek
Emellett a tényezők mellett a kutatás
133 ország közel 13 ezer vállalatának kérdőíves válaszait is figyelembe veszi.
Térképen a végeredmény:
A Business Insider felhívja a figyelmet arra, hogy a rangsor mellett érdemes figyelmi a világszervezet általános megállapításaira is. Eszerint hiába telt el tíz év a gazdasági világválság óta, a kormányok, a vállalkozások és az egyének
még mindig jellemzően bizonytalanok a gazdasági folyamatokat illetően.
Ennek több oka van. Egyfelől a technológia (a robotika) terjedése, másfelől a geopolitikai változások felelősek a félelmekért.
Nagyon fontos, hogy nyomonkövessük azokat a tényezőket, amelyek a gazdasági növekedésért felelősek, így lehetővé téve az országoknak, hogy egyenlő esélyeket és magasabb életszínvonalat kínáljanak
- áll a jelentésben.
A WEF aggódik amiatt is, hogy egy újabb hitelválság alakulhat ki.
A magyar gazdaság a versenyképességet tekintve tavaly a 69. helyen végzett. Magyarország az idei listán azonban már jóval előrébb, a 60. helyen szerepel.
Az ugrás annak köszönhető a jelentés szerint, hogy sokat javult a technológiai fejlettség.
A cégek és a magánszemélyek is egyre magasabb hányadban férnek hozzá az internethez. Emellett a vállalatok szerint a pénzügyi piacok, valamint az üzleti és innovációs környezet is javult az elmúlt évben Magyarországon.
A felmérés szerint a magyar versenyképességet leginkább gátoló faktorok a képzetlen munkaerő, a korrupció és az adók.
A rangsort kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter is:
A nemzetközi intézmények és a hitelminősítők után a versenyképességi rangsorokat összeállítók is elkezdték értékelni a magyar gazdaságban az elmúlt években történt változásokat.