Tovább fognak nőni a bérek

32507089 - working men creating global business growth

Magyarországon az elmúlt egy évben 13 százalékkal nőttek a bérek, miközben az infláció csak két százalék volt. Mindebben sokat segített az öt százalékos munkaadói járulékcsökkentés, és a következő öt évre megígért további 10,5 százalékpontos járulékmérséklés. A béremelkedési folyamat több tényező eredménye, és amíg ezek fennállnak, folytatódni is fog. A rég várt felzárkózás mindenesetre most gyorsan zajlik.

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi inflációs jelentése szerint idén a rendkívüli béremelkedés ellenére is csak 2,3 százalék körüli az infláció, és még a jegybanki célnak tekintett három százalékot is csak 2019-ben éri el.

Ez azt jelenti, hogy tíz százalékos reálbér növekedés zajlott le, ami egészen különleges eset, ritkán fordul elő, pláne, ha maga a gazdaság ugyan gyorsan növekszik, de messze nem ekkora mértékben.

Ugyanez a helyzet az egész régióban, a 2004 és 2008 között az Európai Unióhoz csatlakozott országok majdnem mindegyikében. Ezt a példátlan, de igen kedvező helyzetet több tényező egyidejű fennállása segíti.

Az egyik, hogy rendkívül alacsonyak voltak a bérek, nem csak a kontinens legfejlettebb országaihoz képest, hanem még a gazdaság teherbíró képességéhez is.

A cégek többet is költhettek volna munkabérre, jóllehet ez profitjukat csökkentette volna, de nem álltak ilyen kényszer alatt. Most viszont - egész meglepő módon közel tíz évvel a válság után - megjelent a munkaerőhiány, és ez kikényszeríti a béremelést.

Átlagos körülmények között tömeges munkaerőhiány egy országban nem szokott előfordulni, ha jól pörög a gazdaság (ahogy most nálunk is), legfeljebb közel teljes foglalkoztatottság jön létre. A tömeges munkaerőhiányhoz az kell, hogy a munkaerő egy jelentős rész elhagyja az országot. Ez pedig békeidőben csak úgy fordulhat elő, ha az ország polgárai előtt megnyílnak más, sokkal magasabb bért kínáló munkaerőpiacok.

Teljes foglalkoztatottság, kedvező körülmények

Ez történt most a régióban, csakhogy a hatás nem rögtön jelentkezett, mivel akkor még a fogadó országok is magas munkanélküliséggel küzdöttek.

Az utóbbi pár évben azonban Európa legtöbb országa végleg maga mögött hagyta a válságot, gazdasága növekedésnek indult, a munkanélküliség visszaesett.

Ez utóbbi nem mindenhol egyformán: a mediterrán országokban, sőt Franciaországban még mindig magas, de Európa legnagyobb gazdaságában, Németországban rendkívül alacsony, így rengeteg nem német uniós polgárt képes foglalkoztatni.

A béremelkedést a következő öt évben további járulékcsökkentések támogatják. Forrás: 123rf

Hasonló a helyzet Ausztriában, Hollandiában, és persze Nagy-Britanniában, ahol már több millió uniós polgár dolgozik, mégis alig van munkanélküliség, és ezen a brit EU-kilépés sem fog változtatni, legfeljebb csökken valamelyest az újonnan érkezők száma.

A magas bérű országok így olyan sok embert tudnak alkalmazni, hogy ez erős hiányt teremtett az alacsony bérű országokban, teljesen érthető módon.

Az egyetlen megoldás az adott helyzetre a bérfelzárkózás, vagyis a keleti tagállamokban a bérszínvonal emelkedése egészen addig, amíg egyrészt a gazdaság elbírja, másrészt, amíg megszűnik az elvándorlás, sőt, a külföldön dolgozók már elkezdenek hazatérni.

A gond csak az, hogy olyan nagy volt a bérkülönbség, hogy ezt csak páratlan mértékű béremelkedés tudja áthidalni. Így indult be a jelenlegi óriási ütem, és egyelőre a béremelkedés nagyobb része a cégek profitjának terhére zajlik, illetve emellett a hatékonyság növelésére kényszeríti őket.

A multik számára ez a folyamat nem is meglepő: egy német autógyár, vagy egy amerikai gyorsétteremlánc nálunk is ugyanolyan hatékonyan dolgozik, mint a magas bérű országokban, így sokkal nagyobb a mozgásterük a bérfizetésben is.

Járulékcsökkentés

Magyarországon volt egy külön probléma, ami a többi régióbeli társunknál nem vetődött fel. Nálunk volt a legmagasabb a munkára rakódó teher, azaz állami elvonás, a munkavállaló által kapott összeg több mint kéteszesét kellett kifizetni a munkaadónak.

Ez oda vezetett, hogy sok munkaadó csak a minimálbérre jelentette be dolgozóit, a munkabér többi részét zsebbe fizette, elkerülve az adókat és járulékokat, így hiába volt magas a teher, a belőle származó bevétel mégsem volt sok.

Az első lépés ennek enyhítésére az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése volt, de akkor még szó sem volt magas béremelkedésről, munkaerőhiányról. Az azóta egyre nyomasztóbb helyzetre tavaly született megoldás:

a kormány megállapodott a munkaadókkal és a munkavállalókkal egy hat éves járulékcsökkentési tervben, melyet nagymértékű minimálbér-emelés egészít ki,

pont azért, hogy a csökkenő terhek mellett a jövedelmek minél nagyobb hányada bekerüljön a közteherviselésbe.

Következő lépésként idén öt százalékponttal csökkent a szociális hozzájárulási adó (szocho), egyúttal 15 százalékkal emelkedett a minimálbér, 25-tel a garantált bérminimum.

2018 január elsején újabb 2,5 százalékos szocho csökkentés következik, 8 százalékos minimálbér, és 12 százalékos garantált bérminimum emeléssel. 2019-től négy éven keresztül évi további két százalék járulékcsökkentés jön,

a minimálbér-emelés mértéke viszont még nincs meghatározva, az feltehetően évente az aktuális helyzet szerint fog megtörténni.

Amikor a folyamat befejeződik, a munkaadók által fizetendő teljes összeg a munkavállalók nettó bérének 1,7-szeres lesz, ez nagyjából meg fog egyezni a cseh és szlovák adattal, azaz ebből adódó versenyhátrányunk megszűnik.

Egyúttal lehetővé teszi a magasabb béremelkedési ütemet, miután a munkaadók terhei ennél kisebb ütemben nőnek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Mercedes-Benz gyár összeszerelő üzemében Kecskeméten múlt hét csütörtökön. Letették az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő új képzési központ alapkövét. Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Az elmúlt éves 13 százalékos átlagos emelésből értelemszerűen csak nyolc jutott a munkaadókra, ami az adott helyzetben nagy könnyítés volt számukra.

Meddig tarthat a béremelkedés?

A mindenkit érdeklő kérdés az, hogy a bérfelzárkózási folyamat hogyan fog zajlani a jövőben? Induljunk ki abból, hogy a jelenlegi kedvező világgazdasági helyzet fennmarad, exportpiacaink gazdasága egészséges lesz, nálunk pedig megvalósulhat az évi három százalék közeli, vagy annál gyorsabb gazdasági növekedés. Ebben az esetben

az fogja meghatározni a béremelkedés mértékét, hogy hol az a szint, ahol enyhülni kezd a munkaerőhiány.

Általában az a tapasztalat, hogy ha a megszerezhető jövedelem eléri annak a felét, amiért távolra kéne utazni, ott lakást bérelni, teljesen új életet kezdeni, akkor már nem éri meg elmenni, leáll a tömeges elvándorlás.

Ezt mutatja egyébként Görögország és Portugália példája is: a nettó átlagjövedelmek 900-1000 euró körül vannak a két országban, és jóval kisebb a munkaerő elvándorlása, mint nálunk.

Ebből az következik, hogy nálunk is hasonló magasságot kell elérni a nettó átlagjövedelemnek. Németországban a nettó átlagbér 2200 euró körül van, Ausztriában 2000, Nagy-Britanniában az angol font jelenlegi árfolyama mellett 1900. Ha az egyszerűség kedvéért 2000-nek tekintjük a „nyugati" átlagot, a nálunk megcélzandó összeg ezer euró körül alakulhat, ami nagyjából 300 ezer forintot jelent, ha nem változik jelentősen a forint árfolyama.

További 40-45 százalékos béremelkedésre van szükség a munkaerőhiány enyhítésére. Forrás: Origo

A KSH utolsó jelentése szerint a közmunka nélkül számolt bruttó keresetek vannak ezen a szinten,

így a cél az, hogy a nettó jövedelmek érjék el a bruttó jövedelmek jelenlegi értékét.

Ha a családi kedvezményt is figyelembe vesszük, a nettó átlagjövedelem a bruttó jövedelem majdnem 70 százaléka,

így nagyjából 40-45 százalékos béremelkedésre van szükség az optimális szint eléréséig.

Ez a következő évek összesen 10,5 százalékpontos járulékcsökkenése miatt a munkáltatóknak csak bő 30 százalékot jelent, ami már nem tűnik olyan vészesnek, 4-5 év alatt feltehetően elbírnak ennyit.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy régiónkban miért voltak olyan alacsonyak a bérek, amikor a gazdaságok nem voltak annyival rosszabb állapotban nyugati társaiknál, ami ezt indokolta volna. A nyolcvanas évek végéig nem volt szabad külkereskedelem, jórészt az állam döntötte el, mit lehet importálni, ugyanakkor a gazdaság kevés jó minőségű exportálható árut állított elő. A fejlett országokba így keveset tudtunk eladni, jó minőségű fogyasztási cikkeket és a termeléshez szükséges eszközök és alapanyagok egy jó részét viszont csak onnan tudtuk beszerezni.

Piaci körülmények között ilyen helyzetben hiány mutatkozik a kereskedelmi mérlegben, és a hazai valuta leértékelődik, a versenyképesség helyreáll.

Az úgynevezett szocialista valuták nagy mélységben voltak vásárlóerejüket tekintve,

de ez sem segített, mert a működésképtelen gazdasági szerkezet mellett így sem tudtak ezek az országok megfelelő mennyiségű, a világpiacon eladható árut megtermelni.

A rendszerváltáshoz így eleve úgy érkezett az egész keleti blokk, hogy a gyenge nemzeti valuták miatt mind az árszínvonal, mind a bérszínvonal nagyságrenddel alacsonyabb volt a nyugatinál, a bérekben jellemzően 10-20-szoros különbségek is előfordultak. A rendszerváltás után az egyensúly helyreállítása érdekében további valutaleértékelések következtek magas inflációval, a helyzet esetenként még tovább is romlott. Csak az ezt követő stabilizáció után,

jellemzően a 90-es évek végétől kezdődött a valuták reálfelértékelődése, valamint a reálbér növekedése.

Sok idő eltelt azóta, sokat is emelkedtek a bérek, nagyot is csökkent a különbség a régebbi EU-tagokhoz képest, de annyira mélyről indultunk, hogy még mindig nagy a különbség, mire megnyílt a munkaerő szabad áramlásának lehetősége. Vártuk is sokáig az igazi felzárkózást és ennek nagy része 25-30 évvel a rendszerváltás után most meg is valósul.