A Deutsche Bank vezérigazgatója John Cryan, és a Citigroup volt vezérigazgatója, Vikram Pandit már régóta mondják, hogy a következő években a banki feladatokat zömében gépek fogják végezni és nem emberek. A Gadfly két szakembere, Marcus Ashworth és Lionel Laurent, viszont úgy gondolják,
hogy eddig semmi jel nem utal arra, hogy a bankok a robotok felé fordulnának.
A változás szele azonban lassan megérkezik ebbe a szektorba is A National Australia Bank bejelentette, hogy 4000 alkalmazottat bocsát el, vagyis a cég dolgozóinak 12 százalékát, méghozzá a digitális bankok megjelenése miatt. Egy héttel korábban a svéd Nordea Bank jelentette be az automatizálásra hivatkozva, hogy elküld 6000 alkalmazottat.
A Mizuho Financial Group a tervek szerint 19000 embert fog utcára tenni a következő évtizedben,
ami a cég jelenlegi teljes munkaerejének harmada, mivel a mesterséges intelligencia fejlődése miatt egyre kevesebb ember kell a feladatok ellátásához. A Commerzbank is hasonlóképpen gondolkodik, ők 9600 munkahely megszüntetését tervezik a következő négy évben.
A Bloomberg szerint, a bankároknak még nem kell aggódniuk a munkájuk megszűnése miatt. A Gadfly elemzése arra mutat rá, hogy ugyan növekszik az automatizálás aránya, de a munkahelyek száma mégis folyamatosan nő a pénzügyi szektorban. A munkaerő 12 százalékos csökkentése félelmetesen hangzik, de jobban belegondolva és elmagyarázva, már nem annyira rémisztő a dolog.
A statisztikák szerint ezek a számok nagyjából megegyeznek a pénzügyi szektoron belül tapasztalható éves medián elbocsátásokkal. A kereskedelmi szektor, valamint a média ennél sokkal durvább adatokat produkál évről évre. Az elvesztett állások pedig hamar megjelenhetnek újra, más formában, ha új bevételi forrásokat találnak a vállalatok.
Lionel Laurent szerint a bankszektorban a robotizáció még nincs azon a szinten, hogy képes legyen hosszabb távon kiszorítani az embereket a területről.
A gépek hihetetlen jól végezhetnek el bizonyos feladatokat, viszont más területeken teljesen használhatatlanok. Laurent rávilágít, hogy a pénzügyi szektorban jóval optimistábban látja a jelenlegi mesterséges intelligencia fejlettségét, mint ahogyan azt a tények mutatják.
A mesterséges intelligenciának például továbbra is nehézséget okoz bizonyos elemek felismerése, azonosítása
ami például már egy csecsemőnek is sikerülne néhány próbálkozás után. Azonban a gépek többek között remekül képesek felfedezni bizonyos mintákat anélkül is, hogy hozzáférésük lenne egy nagyobb adatbázishoz. Így képesek rájönni, ha például egy banki ügyfél pénzmosásra készül.
A robotok tényleg el fogják venni sok ember munkáját, a pénzügyi szektorban azonban főleg az egyszerű, mechanikusan végzett, gépies állások kerülhetnek veszélybe. Az elveszett munkahelyek viszont néhány éven múlva a cég egyéb területein visszatérhetnek majd.