Az amerikai óriáságy letarolta a piacot

Ace Size, Ana Pekarovic, matrac
Vágólapra másolva!
Ana Pekarovic belsőépítészként olyan matracot álmodott meg, amin az egész család kényelmesen elfér. Az Ace Collection 2750 dollárért kínálja 3,6 méter széles, és 2 méter hosszú matracot, ami kétszerese az eddigi nagyméretű matracoknak.
Vágólapra másolva!

Ana Pekarovic megálmodott egy óriási matracot. A tervezőnő a termékről először csupán egy fotót tett közzé,

mégis több mint másfél millióan látták a közösségi médiában.

A tervező azóta több száz megrendelést, és több ezer emailt kapott – az első matracokat január elején fogják kiszállítani.

Az Ace Size matrac Forrás: acesize.com/Amy Bartlam

Pekarovic húsz éve foglalkozik lakberendezéssel; az ötletet ügyfelei adták, akik panaszkodtak, hogy bár nagy ágyban alszanak, mégis kicsinek tartják.

– nyilatkozta Pekarovic a Moneyish-nek.

Pekarovic felkereste a matracokkal foglalkozó üzleteket, ahol azt tapasztalta,

hogy a nagyméretű matracok akár több 10 ezer dollárba is kerülhetnek.

Ezért egy olyan gyártóval kötött megállapodást, amellyel már korábban is dolgozott. Létrehoztak egy teljes garnitúrát: matracot, ágykeretet, rugókat, és ágyneműket. A teljes szett így 4 ezer dollárba (1 millió forint) kerül.

Ace Size Forrás: acesize.com/William Maccollum

– mondta Pekarovic.

Reisha Delug, aki segített a tesztelésben, azért rendelte meg az ágyat, mert hároméves fia, és a terrier kutyájuk is folyton az ágyban vannak velük. A második terhessége alatt pedig sokkal többet tudott pihenni a nagyobb matracnak köszönhetően. Delug szerint megéri az árát a 4 ezer dolláros ágy.

Az ágy méretének olykor semmi köze az alváshoz, ügyfeleimnek nagyobb térre van szükségük – tette hozzá.

Az emberek 8-12 órát töltenek egy nap az ágyban, ez a legnépszerűbb hely egy otthonban, ezért nagyon kényelmesnek és megfelelő méretűnek kell lennie. Nagyobb értelme van, mint több ezer dollárt elkölteni egy olyan kanapéra, amit naponta csak pár óráig használunk – foglalta össze Delug.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!