Segítség érkezhet a kisebb vidéki kereskedőknek

Coop, üzletlánc, áruház
Budapest, 2015. július 2. A Coop Üzletlánc egyik Szuper-áruházának logója a főváros XVII. kerületében, a rákoskeresztúri Pesti úton álló kiskereskedelmi épület homlokzatán. A háttérben egy nemrég felújított vasbeton-panel lakóépület. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Adókönnyítéssel vagy más közvetlen támogatással segíthetik a jövőben azokat a kisvállalkozásokat, amelyek a kétezer főnél kisebb lakosságú települések napi fogyasztási cikkekkel való ellátásában vesznek részt. Aránytalan versenyhelyzetet teremt ugyanis, hogy az ágazati béremelésekkel járó költségek kigazdálkodása jobban megterheli a kisebb kereskedőket, mint a tőkeerősebb piaci szereplőket. A Coop-üzletek tömeges bezárásáról azonban – a sajtóhírekkel ellentétben – szó sincs.
Vágólapra másolva!

Az uniós előírásoknak is megfelelő támogatási rendszert dolgoznak ki a jövőben azon kiskereskedelmi vállalkozások számára, amelyek az alacsonyabb lélekszámú településeken biztosítják a lakosság ellátását napi fogyasztási cikkekkel - írja a Magyaridők.hu.

Az erről szóló szakmai javaslatok a kormányzat asztalán vannak, amelyek a kis- és közepes cégeknek jelenthetnek könnyebbséget a nagyobb piaci szereplők által az elmúlt két évben megvalósított, átlagosan 35-40 százalékos ágazati béremelések diktálta versenyben.

Az uniós előírásoknak is megfelelő támogatási rendszert kapnak a vidéki kisboltok dreamstime

Miközben a lakossági jövedelmek folyamatos növekedése miatt nagy léptékben bővül a fogyasztás, több mint kétezer olyan kistelepülés van az országban, ahol csupán egy-egy kisebb üzlet működik.

- 2017 volt az egyik legsikeresebb évünk, a több mint háromezer üzletből álló Coop-hálózat árbevétele tavaly több mint 4 százalékkal bővült, stabilan állunk a piacon. 30-40 olyan vidéki üzletünk van,

- mondta Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke. – Nincsenek működési problémáink, ezzel együtt már tavaly kezdeményeztük a kormánynál, hogy támogassák a 2000 fő alatti lakossággal rendelkező települések ellátásában részt vevő vállalkozásokat ott, ahol a környéken nincsenek nagyáruházak.

A falvakban a lélekszámhoz igazodó kisboltok jelentik a mindennapi élethez szükséges beszerzési lehetőséget, ezért az adott település ellátását garantálná egy, a munkahelyvédelmi akciótervhez hasonló program.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!