A darabonként összeszerelhető bútorok ötletét az IKEA-nak köszönhetjük és azt is, hogy néhány fontosabb dolog mellett, mindig veszünk egy egész kosárnyi haszontalant is, amikor betérünk az áruházukba. Az összeszerelhető bútorokat az 1950-es években vezette be a vállalat, és azóta is alkalmazzák ezt az eladásoknál szerte a világon.
Az összeszerelést nem mindenki szereti, sőt vannak olyanok is, akik kifejezetten utálják, de ez is hozzátartozik a teljes IKEA-élményhez, akárcsak a néha hiányzó alkatrészek és az érzés, amikor az összeszerelés legvégén jövünk rá arra, hogy valahol kétszáz lépéssel korábban szarvashibát követtünk el. Ilyenkor aztán jöhet a visszabontás és az ismételt összerakás.
Az IKEA azzal, hogy a bútorokat darabonként becsomagolva szállítja, rengeteg helyet spórol és egyszerűbbé, költséghatékonyabbá teszi a szállítást, de emellett komoly lélektani hatást is gyakorol a vásárlóra.
Amikor az IKEA a kész bútorok helyett átállt az összeszerelhetőkre, valószínűleg ők sem gondolták végig, hogy ennek milyen hatása lehet a vásárlókra. A tudomány viszont azóta sikeresen körülírta az „IKEA-hatásnak” elnevezett jelenséget és arra is rájöttek, hogy mi állhat a vásárlók összeszerelés iránti mániája mögött.
Az érintés fontossága az egyik befolyásoló tényező, a szerelés pedig abban segít, hogy a vevő jobban kötődjön az általa vásárolt dologhoz, hiszen ha energiát fektet az összerakásba, sokszor hosszú órákat, akkor jobban fogja értékelni a végeredményt is és jobban fog neki tetszeni a bútor, mintha készen vette volna meg.
Ezt nevezik IKEA-hatásnak.
Ezt csak fokozza, hogy az érintés érzelmekkel is párosul, hiszen az agyunk segít abban, hogy jobban feltérképezzük a megérintett tárgyat. Emellett az érintés azt is erősíti az emberekben, hogy birtokolnak valamint és ez növeli a tárgy eszmei értékét. Az IKEA-bútor összeszerelőjének sikerélménye lesz, és ehhez öröm is párosul, nem utolsósorban még egy szorosabb érzelmi kötődés is kialakul a bútor iránt.
A boltok kialakítása sem találomra történt, hanem egy jól átgondolt és kreatív ötlet eredménye, amelynek részleteit azóta több áruházlánc is átvette. A legtöbb IKEA-vásárló belefut a trükkbe, aminek határára az ember azt érzi, hogy a legszükségesebb dolgok vásárlása mellett egy csomó fölöslegeset is haza kell vinnie.
Ennek az egyik oka a körkörös kialakítás.
A dizájn másik trükkje, hogy a vásárló nem látja, hogy mi van a kanyar után,
a kíváncsiság pedig arra ösztönzi, hogy menjen tovább, hiszen semmiről nem szeretne lemaradni. Az áruházakban több olyan pont is van, ahol meg lehet szakítani a vásárlás folyamatát, de akkor viszont lehet, hogy valami zseniális dologról lemarad a vevő egy még fel nem keresett részlegben, és ezt az áldozatot viszont kevesen képesek meghozni.
Mivel a kialakítás miatt néhány helyszínre nehéz visszamenni a bolton belül, ezért a legjobb megoldás, ha nem teketóriázunk, hanem egyből a kosárba kerül, ami megtetszik. Ez biztosítja, hogy a vásárló megérintse a tárgyat, aminek következtében kialakul a birtoklási vágy, és ekkor már sokkal nehezebb később megválni tőle.
Az, hogy nem lehet előre látni, hogy mi következik, remekül hat a kíváncsiságra is, hiszen akarva- akaratlanul érdekli az embert, hogy milyen dolgokat, bútorokat rejt az áruház további része. Az így kialakított terek tehát arra ösztönzik a vásárlót, hogy menjen csak tovább.
Minél messzebbre jut a vevő, annál nagyobb eséllyel fog újabb és újabb terméket berakni a kosárba.
Éppen ezért állnak hegyekben útközben az olyan olcsónak tűnő tárgyak, mint a szalvéták, poharak, képkeretek. Az IKEA sikerének titka tehát jelentős mértékben abban áll, hogy képesek ezekkel a trükkökkel felpiszkálni a sétálgató vásárlók tudatalattiját, valamint az, hogy érzelmi kötődést próbálnak meg kialakítani a bútor és az azt összeszerelő ember között.