Mi kényszerítette ki a 2010-es gazdasági fordulatot?

Egyensúlyteremtés

Mi történt a magyar gazdaságban az elmúlt 48 évben, mi vezetett a 2010-es gazdaságpolitikai fordulathoz, aminek szükségességét akkor egy szűk stratégiai körön és kevés közgazdászon kívül kevesen értettek? György László, a Századvég vezető közgazdásza Egyensúlyteremtés című könyvének új kiadásában közérthetően, jól követhető példákkal magyarázza el a 2010-es váltás lényegét. Az Origóban most elolvashatja a nemrég megjelent könyv egyik legfontosabb, a közterhek gyökeres átalakításáról szóló új fejezetét, amely mindazoknak ajánlott, akik érdeklődnek a közügyek, és a mögöttük rejlő valós problémák és megoldások iránt.

Hogyan lehetséges, hogy miközben 2002 és 2010 között mindössze 13 százalékkal emelkedtek a nettó reálbérek, 2010-től napjainkig 33 százalék körüli volt az emelkedés? Hogyan függ össze mindez a 2010-es gazdaságpolitikai fordulattal és az elmúlt 48 év gazdaságpolitikai kényszerpályáival, melyekről a korábban bevett gyakorlatok alkalmazásával és a rossz beidegződésekkel nem lehetett volna letérni?

Ezekre a kérdésekre ad feleletet jól követhető példákon keresztül György László, a Századvég vezető közgazdásza a tavalyi év legsikeresebb gazdasági könyvének számító Egyensúlyteremtés aktualizált, új kiadásával, melynek

egyik legfontosabb fejezetét most ingyen olvashatják nálunk a kiadó jóvoltából.

Az alábbi ízelítőben megpróbáljuk összefoglalni a leglényegesebb állításokat, a cikk végén található linket pedig az egész fejezetet megtalálják.

György László, a Századvég vezető közgazdásza Forrás: PT/Tomipurger.Com

2010-ben egy szűk kör és néhány közgazdász kivételével kevesen értették a világban is rendhagyónak számító magyar gazdaságpolitikai fordulatot, melyet az előző évtizedekben felhalmozott hibák gyakorlatilag kikényszerítettek.

Az irányváltás, és a gazdaságpolitikai hangsúlyok átrendezése nyolc év alatt jelentős nettó béremelkedést tett lehetővé, amely a minimálbéresek esetén egy kétgyerekes családnál – az adókedvezmények miatt – akár 80 százalékos emelkedést is jelenthetett.

Az adócsökkentések fedezetét nemcsak a bővülő gazdaság, hanem az állam kamatterheinek csökkenése, és az ágazati különadók teremtették meg, ez azonban csak utólag tűnik ennyire egyszerűnek.

A tőketulajdonosoktól a munkavállalók irányába történő jövedelemátcsoportosításnak köszönhetően éves szinten félmillió forinttal több marad egy átlagos családnál.

Ez annak köszönhető, hogy 2010 után elkezdődött a tőkére és a munkára rakódó terhek igazságosabb elosztása, és a hazai bérhányad emelése, vagyis hogy

a megtermelt jövedelmekből egyre nagyobb arányban részesüljenek a bérből élők.

Az adócsökkentések a munkaerőre rakódó, a visegrádi országokhoz képes kiemelkedően magas magyar adóterhek könnyítését célozták, és a folyamat eredményeképp

a dolgozó családokhoz áramló többletjövedelem elérte az ezer milliárd forintot 2016-ban.

Ennek legnagyobb része

a 15 százalékra csökkentett személyi jövedelemadó, valamint a családi és az első házasoknak járó adókedvezmény, melyet a lakásépítési támogatás és az ingyenes iskolai étkeztetés egészít ki,

derül ki a Pallas Athéné Domus Mentis Alapitvány igazgatójának és a Neumann János Egyetem docensének könyvéből.

A marginális adóéket, - ami azt mutatja meg, hogy ha egységnyivel emelkedik egy munkavállaló teljes
bérköltsége, akkor abból a munkaadónak és a munkavállalónak összesen hány forintot kell a közterhek megfizetésére fordítania - sikerült a 2009-es 72 százalékról 49 százalékra lefaragni, ami a csehországi adóteherrel egyezett meg, míg 2018-ban már csak 43 százalék ez a teher, és ezzel alatta vagyunk a cseh és szlovák értéknek, és közeledünk a lengyel felé.

Vagyis míg 2009-ben egy 10 000 forintos béremelésből elvitt az állam 7 200 forintot, addig 2018-ban már csak 4300 forintot von el.

György László a tőke és a munka méltányosabb, arányosabb megadóztatása mellett teszi le a voksát, hosszan részletezi, hogyan bomlott meg ez az egyensúly az 1970-es évek elejétől az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában, és ezzel párhuzamosan Magyarországon is. A globális trendek évtizedek óta abba az irányba mutatnak, hogy

a dolgozó emberek bérhányada egyre kisebb lett, annak ellenére, hogy a termelékenység, vagyis az általuk előállított javak értéke sokkal nagyobb arányban emelkedett.

Ennek a globális folyamatnak a fő vesztesei a fejlett államok és a volt szocialista országok középosztályai lettek, miközben a feltörekvő államok szegényebb rétegei és középosztálya, valamint ezzel párhuzamosan a legfelsőbb rétegek és a globális felső párezer is a nyertesek közé tartoztak.

Hazánkban a rendszerváltoztatás után kialakult munkaerő-piaci helyzet a többi volt szocialista országhoz képest is sokkal kedvezőtlenebbül alakult:

míg a korábbi Csehszlovákiában minden tizedik, Lengyelországban minden ötödik, addig nálunk minden harmadik munkahely szűnt meg.

Összességében az 1970-es évek eleje és 2010 között a hazai nettó bérhányad 53 százalékról 22 százalékra esett vissza, vagyis miközben egy átlag munkavállaló az általa megterelt érték felét vitte haza 48 évvel ezelőtt, nyolc éve már csak az ötödét. 2010-től nem véletlenül ennek a társadalmi csoportnak a megerősítése volt a gazdaságpolitika egyik fő célja.

György László végigveszi, mi teremtette meg az adóterhek csökkenésének fedezetét. 2010-től a reálgazdaság 16 százalékos bővülése mellett a szektorális különadókból származó több száz milliárd forintos bevételek, és a Magyar Nemzeti Bank alapkamat-csökkentése nyomán jelentősen mérséklődő, az államadósság után fizetendő kamatterhek csökkenése tette lehetővé az adókönnyítéseket.

A nettó bérhányad a 2010-es 22 százalékról 2017-re elérte a 30 százalékot.

Továbbra is cél a bérhányad emelése, amit többek között a következő eszközökkel lehetne elérni:

• az adóparadicsomok felszámolása,
• a tőkejövedelmek után fizetendő adók méltányos emelése,
• a pénzügyi tranzakciók megadóztatása, és
• a szabadalmi és szerzői jogok ésszerű rövidítése.

Mindez globális szinten lehetőséget biztosítana a világ GDP-jének hét százalékát kitevő jövedelemátcsoportosításra a tőkemonopóliumok irányából a munkájukból élő társadalmi csoportok, és a tőke és munka megadóztatásának egyensúlyát segítő költségvetések felé.

Az Egyensúlyteremtés című könyv szerzője példaként említi az amerikai Apple-t, amely írországi adózási kiskapukat kihasználva nem abban az országokban adózik, ahol a valós tevékenységét folytatja, és összesen 0,1 százalékos adót fizetett meg bevételei után, ezen kívül a magyar GDP közel dupláját tartja készpénzben – főként adóelkerülési céllal.

Forrás: György László

A Századvég vezető közgazdásza kiemeli, hogy

míg a neoliberális közgazdaságtan nem foglalkozott a bérhányad emelésével, addig ez ma már az egyik legfontosabb célja kell, hogy legyen a gazdaságpolitikáknak, éppen a megbomlott egyensúly miatt.

György László szerint a bérhányad csökkenésével az elmúlt 40 év vesztes munkavállaló rétegei duplán jártak rosszul, hiszen nemcsak a bérhányad csökkent, hanem a gazdaságpolitika versenyképességet befolyásoló képessége is gyengült, mert csökkent az oktatásra, egészségügyre, infrastruktúrára költhető adóbevételek mértéke.

Eközben a globális nagyvállalatok kikényszerítették a magas, többnyire tőkejövedelmeik után fizetendő adókulcsok csökkentését,

és a fejlett gazdaságokhoz ezer szállal kötődő adóparadicsomok létrehozásával megteremtették az adóelkerülés nehezen tetten érhető formáit.

Az Egyensúlyteremtés című könyv aktualizált kiadásának a béremelkedést lehetővé tevő gazdasági fordulatról szóló teljes fejezetét ITT olvashatja el.

(György László: Egyensúlyteremtés, Századvég Kiadó)