A wagyu marhát sokan a húsok királyának tartják, ezért nem meglepő, hogy a fejlődő országokban is egyre többen akarják megkóstolni a jellegzetes ízű és márványos textúrájú japán marhahúst. Ahogyan az emberek egyre jobban élnek az olyan országokban, mint például Thaiföld, úgy szeretnének egyre többet kipróbálni a nyugati – ebben az esetben a keleti – luxusból.
A kereslet megugrása többféle dolgot eredményezett. Az egyik, hogy a wagyu marhahús ára valósággal kilőtt az utóbbi években, annak ellenére is, hogy a legtöbb helyen már nem valódi wagyu marhát árulnak, hanem olyan keverék fajtát, amely legalább 50 százalékban rendelkezik a wagyu génjeivel. Ezt részben azért csinálják, mert a hús így olcsóbb és a középosztály számára is megfizethetőbb, részben pedig azért, mert Japán nem győzi már az eredeti wagyu exportját.
Mi az a wagyu marha és a híres kobei marha?
A wagyu magyar fordításban nagyjából annyit tesz, mint japán tehén, tehát nem kifejezetten egy fajtáról van szó, hanem a Japánban élő négy főbb fajta közös gyűjtő elnevezése. A kobei marha egy nagyon különleges wagyu, a Tajima-Gyu, amelyet szigorú előírások szerint etetnek és nevelnek. A marhának többek között a Hyogo prefektúrában kell születnie, szintén az ottani farmokon kell nevelkednie, és a súlya ha már egyszer elérte, nem haladhatja meg a 470 kilót. Elmondható tehát, hogy minden kobei wagyu, azonban nem minden wagyu kobei. Számszerűsítve, a Japánban egy év alatt elfogyasztott wagyuk mindössze 0,6 százaléka kobei marha és mindössze 3000 jószág kapja meg évente a kobei minősítést . A legjobb wagyuk a Kansai régióban találhatóak, innen származik a kategória három királya, a Matsusaka, a kobei és az Ohmi.A nehezen kielégíthető kereslet eredményeként Japán marhaexportja az előző évben 40 százalékkal, 2 706 tonnára nőtt.
Az ország húsfeldolgozói, mint az Itoham Foods és a Starzen tovább szeretnék növelni a wagyu-exportot, hogy mindenkit el tudjanak látni elegendő marhával. A legnagyobb importőrök között olyan országok szerepelnek, mint Thaiföld, az Egyesült Államok vagy éppen Hongkong, de a listán még Laosz is fellelhető.
A megugró tengerentúli kereslet egybeesik a tokioi kormánynak a mezőgazdasági termékek exportjának növelésére szánt intézkedéseivel, de ezzel egyidejűleg a jó minőségű marhát tenyésztők száma is csökkent. Japán wagyu-iparára nagy hatással vannak az idősödő farmerek, az előállítás költségének a növekedése és az is, hogy a fiatalabbak már nem szeretnek a mezőgazdaságban dolgozni, így cégörökösök híján sok tenyészet tűnik el.
A marhatenyészetek száma 2017-ben 50 ezer volt, ami majdnem 40 százalékos visszaesés az egy évtizeddel korábbihoz képest, és a marhák száma is 14 százalékkal, 2,5 millióra csökkent.
Eri Amano, a japán mezőgazdasági minisztérium tojásért és húsokért felelős igazgatója szerint rengetegen hagyják el a marhatenyésztést, ezért az állatok száma is folyamatosan csökken, aminek következtében az ország nem képes tartani a lépést a kereslettel, bár a húsféle ára ugyancsak nő.
Japán mellett más országok is próbálják meglovagolni a wagyu marha világsikerét.
Ausztrália is iilyen. Sokáig ök látták el Indonéziát is marhahússal, de nemrég inkább a jobb minőségű állatok tenyésztésébe fogtak, mert kiderült: van igény a drágább hús exportjára is.
Az Egyesült Királyságban hasonló a helyzet, ahol Martine Chapman hét évvel ezelőtt kezdett el wagyu marhák tenyésztésével foglalkozni Skóciában. A londoni születésű Chapmannek azelőtt semmi köze nem volt a mezőgazdasághoz. Jelenleg 2000 marhát tart, köztük 120 genetikailag tökéletes wagyu is megtalálható. Ő látja el a brit éttermek többségét hússal, sőt még Hongkongból is rendelnek tőle.
Az ő farmjáról származó wagyu húsa négyszer annyiba kerül, mint a sok helyen népszerű angus. Tokióban például egy kiló tökéletes minőségű wagyuért nagyjából 7000 forintot kell fizetni.
Ez azt jelenti, hogy öt év leforgása alatt 70 százalékkal ment fel a hús ára.
Az Egyesült Királyság meglehetősen kis tenyésztő országnak számít, 2017-ben összesen 4692 wagyu marhát jegyeztek be, ez viszont 50 százalékos növekedés az előző évhez képest és több mint kétszeres növekedés 2015-höz mérve. Ez pedig azt mutatja, hogy a költséges import helyett, az országok igyekeznek „helyben” megoldani a hiányt.