Harmadával megemelték az OTP-részvények célárát

OTP bank a Kálvin téren 2016 augusztus 19. bank, pénz, pénzintézet,
OTP bank a Kálvin téren 2016 augusztus 19.
Vágólapra másolva!
A Morgan Stanley 13 600 forintra emelte az OTP részvényeire vonatkozó célárát, ami harmadával magasabb a jelenlegi árszintnél. Emellett továbbra is azt ajánlják a befektetőknek, hogy súlyozzák felül a legnagyobb magyar bank papírjait a portfóliójukban.
Vágólapra másolva!

A Morgan Stanley korábban is optimista volt a pénzintézettel kapcsolatban, eddig 13 400 forintra becsülték a részvény értékét.

Az új célár jó 30 százalékkal magasabb, mint amilyen áron az elmúlt napokban a bankpapírok forogtak a Budapesti Értéktőzsdén.


Persze azt sem árt tudni, hogy a Morgan Stanley az új célárral az egyik legoptimistább előrejelzést adta az OTP-re, mindössze 200 forinttal elmaradva a legmagasabb ártól. Az elemzői célárak átlaga 12 111 forint, persze ez is 18 százalékkal magasabb, mint a csütörtöki záróár.

OTP bank Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az OTP hagyományosan az elemzők egyik kedvence a magyar piacon, a legfrissebb ajánlások alapján tizenegy brókerház vételre ajánlja, s csak kettő véli úgy, hogy el kell adni a pénzintézet papírjait.

A bank részvényeinek ára az elmúlt három évben folyamatosan emelkedett.

Idén február közepén egészen 11750 forintig szárnyaltak a papírok, majd néhány hetes tétovázás után egy komolyabb esés következett, ami a múlt hónap második felében a 9600 forintos szintnél megállt.

Azóta valamivel 10 000 forint felett tartózkodnak a részvények.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!