900 milliós pályázat jelent meg a fiatalok munkahelyteremtésére

fiatalok munka
Másban hisznek
Vágólapra másolva!
Fiatalok munkahelyi tapasztalatszerzését, ezáltal közvetlen munkahelyteremtés elősegítését támogató pályázati felhívás jelent meg majdnem 1 milliárd forint értékben egyéni vállalkozók, mikro-, kis- és középvállalkozások részére - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t. A támogatási kérelmeket augusztus 31-étől október 1-ig lehet beadni a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében, a Közép-magyarországi régióban tervezett projektek megvalósítására.
Vágólapra másolva!

A támogatás célja elsősorban a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok későbbi foglalkoztathatóságának növelése.

A gyakornoki program bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok, illetve megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül,

emellett lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki mentor tevékenység ellátására és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A pályázat keretében minimum 2,3, maximum 10 millió forintos támogatás igénylésére van lehetőség

a rendelkezésre álló 900 millió forintból.

Gyakornokok munkahelyteremtési támogatására indul egy új pályázat a Közép-magyarországi régióban, melyre 2018. augusztus 31-től lehet majd jelentkezni Forrás: AFP/Joseph Eid

A fejlesztésekkel a kormány célja a fiatalok munkaerőpiaci integrációja, képzettségük, szakmai gyakorlati ismereteik, munkatapasztalatuk, ezáltal munkaerőpiaci kilátásaik és foglalkoztatásuk növelése.

A

című pályázati felhívásra a támogatási kérelmeket 2018. augusztus 31-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.palyazat.gov.hu oldalon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!