A legtöbben továbbra is készpénzzel vásárolnak lakást

épitkezés építőipar lakásépítés
dav
Vágólapra másolva!
Továbbra is van tér a hazai ingatlanpiac bővülésére, derül ki a Duna House legújabb elemzéséből. A további növekedés fő mozgatórugója a lakáshitelek elérhetősége és a bérek emelkedése lehet. Ugyan drasztikusnak tűnhet az elmúlt néhány évben zajló, és jelenleg is tartó lakásár-emelkedés, a reálértéken mért árak még csak most haladják meg a tíz évvel ezelőtti értékeket. Az adás-vételek nagyobb része készpénzes vásárlás, a vevők kevesebb mint fele igényel csupán hitelt.
Vágólapra másolva!

A Duna House Hitelcentrumának adatai alapján tíz ügyfélből csupán 3-4 személy igényel hitelt a vásárlás lebonyolításához, amely eredmény összhangban áll az MNB legutolsó lakáspiaci jelentésével is.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője elmondta, hogy a lakásárak emelkedésével párhuzamosan az elmúlt években ugyan nőtt a hitellel vásárlók aránya, azonban még mindig csak az ügyletek 30-40 százalékánál kérnek jelzáloghiteles segítséget ügyfeleik. A hazai hitelállomány Európában is alacsonynak számít, tehát ezen a téren is bőven van lehetőség bővülésre.

Az MNB riportjából kiderül, hogy a lakáspiaci tranzakciók 45 százalékához kapcsolódik hitelfelvétel, amely az előző évi adatokhoz képest 6 százalékpontos növekedést jelent.

Az cég idei utolsó negyedéves adatai ennél is erősebb készpénzes dominanciát mutatnak, amely az ingatlanközvetítő hálózatnál megjelenő magasabb befektetői arányú ügyletekkel magyarázható. Az októberben hatályba lépő adósságfékszabály a hitelállomány növekedését valószínűsíthetően lassítani fogja, ám megállítani vélhetően nem tudja.

A változással tovább fog emelkedni a hosszabb távra fixált kamatperiódusú hitelek aránya, amely összességében stabilabb és kockázatmentesebb megoldás lehet a hiteligénylők számára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!