Komoly bajban a Ryanair légitársaság
![Ryanair, sorban állás](https://cdn.origo.hu/2023/12/l2cZhwtN3bWKqvfdgL9ujD7v1U2xJb3jJLaiXcieywU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEyNWI5YTU2NjMxOTRhZGNiNTBmY2ZjZWUzYjQwMzgy.webp)
Az ír Ryanair szerint a magasabb olajárak, az Európai Unió repülési kompenzációs szabályokkal kapcsolatos magasabb költségek, valamint a legutóbbi sztrájkok miatt számítanak kevesebb bevételre.
Ráadásul a légitársaság részvényei a nyitáskor 8 százalékot zuhantak.
Múlt héten a Ryanair pilótái mellett a légiutas-kísérők is sztrájkoltak Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában, ami járattörlésekhez vezetett, érintve ezzel 40 ezer ember utazását.
A légitársaság úgy nyilatkozott, hogy az üzemanyagárak mintegy 10 százalékos emelkedését nem építették bele a viteldíjakba.
A cég hozzátette, hogy több útvonalát és központját is megszünteti a jövőben: négy holland, és két német repülőtérnél változnak az útvonalak.
David Madden, a CMC Markets elemzője szerint egyértelmű volt, hogy a Ryanair agresszív álláspontja negatív hatással lesz üzleti tevékenységére, továbbá rámutatott arra, hogy a cég részvényei 38 százalékot estek az elmúlt időszakban.