Az amerikai befektető óriás munkába visszatérést segítő programot indít
![kismama, kismamák visszatérése a munkába, részmunkaidő](https://cdn.origo.hu/2023/12/GWEEBF0qsBFTvmf1MgZlA7TXR-GCmAOjXMVgupm-Yis/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwNzE0OGIyOTFkNjQxNDliNzAwODQ3N2M2MmJiNzc2.webp)
A program 6 évvel ezelőtt indult New York-ban, mára Londonban, Hongkongban, Mumbaiban, Bengalaruban és Budapesten is sikeresen működik. A kezdeményezés hatékonyságát jól mutatja, hogy globálisan a résztvevők több mint 60 százaléka a program befejezése után állást kapott a Morgan Stanleynél.
A programra az érdeklődök pályázattal jelentkezhetnek. A kiválasztottak első körben egy telefonos előszűrésen vesznek részt, ahol felmérik szakmai hátterüket és angol nyelvtudásukat. Mivel a Morgan Stanley budapesti irodájában főként informatikai, matematikai modellező, kockázatelemző és pénzügyi területekre keresnek munkatársakat, ezért a jelentkezők között is
elsősorban informatikai, mérnöki, matematikai, pénzügyi, közgazdasági felsőfokú végzettséggel jelentkező szakembereket várnak. Ugyanakkor akár projektmenedzsment és adminisztratív munkakörbe is be lehet kerülni.
A kiválasztási folyamat december végén zárul, a kiválasztottak 2019. február 25-től csatlakozhatnak a vállalathoz.
A „Return to Work" lényege, hogy a résztvevők teljes munkaidős állásba térjenek vissza. Ennek érdekében olyan pozíciókba helyezik őket, amelyek megfelelnek a képességeiknek, tapasztalataiknak, miközben a program során folyamatosan visszaszokhatnak a teljes munkaidős foglalkoztatásba. Minden divízió speciális munkahelyi képzéseket biztosít, valamint heti kétszer angol tanfolyamot a kommunikációs és prezentációs készségek fejlesztéséhez, ami létfontosságú a jövőbeni kapcsolatok kiépítéséhez. Ezen túlmenően a résztvevők számos workshopon is részt vehetnek, amelyek segítik a szakmai önbizalmuk építését, a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését és a jövőbeni siker érdekében a hatékony időgazdálkodást.
A programban személyes mentort kapnak a résztvevők, akik folyamatos szakmai és személyes visszajelzéssel segítik őket.
„A 12 hetes, fizetéssel járó program lehetőséget ad a munkába való visszarázódásra és a szakmai önbizalom visszaszerzésére. Újrakezdőink megismerhetik a vállalatot, mi pedig őket"- mondta el Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR vezetője.
További információk és jelentkezés itt.