Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az ország agrárminisztériuma már megalakulása óta, 1862-től kezdődően, folyamatosan gyűjti a lakosság élelmezésével és az ahhoz kapcsolódó gazdasági teljesítménnyel kapcsolatos adatokat. Egy különleges algoritmussal elemezve az adatsorokat, kiderül: az Egyesült Államokban az élelmezés szempontjából három jelentős korszak volt, illetve van a XX. és most már a XXI. században. Mindháromban más és más számított a legfontosabb táplálékforrásnak.
Az egyik markánsan elkülöníthető időszak a II. világháború kora, illetve az azt megelőző évek. A háború alatt az egyik legfontosabb eledel a földimogyoró volt.
Ennek a szokatlan következtetésnek megvan az alapja. A mogyoró a múlt század elején vált egyre népszerűbbé az oszágban, különösen a mogyoróvaj megjelenésével. A termesztés növelését az is indokolta, hogy a terményből préselt mogyoróolajat a hadsereg a robbanóeszközöknél használt glicerin gyártásához használta.
Mindezek ellenére, a mogyorótermesztés még a háború kitörése után is, viszonylag csekély belföldi jelentőséggel rendelkezett.
A korabeli adatok szerint, 1941-ben 71 millió dollár értékben (mai áron kb. 1,2 milliárd dollár) állítottak elő a gyártók mogyoróolajat.
A fordulat az USA első háborús évében, azaz 1942-ben jött. A szakminisztérium felszólította a gazdálkodókat a mogyoró termesztésének növelésére. A cél 5 millió hektár beültetése volt. Ez abban az évben még nem teljesült, a következő évben viszont már efölé bővült a termőterület.
1943-ban pedig a minisztériumnál ki is hirdették:
a földimogyoró nélkül nem lehet megnyerni a háborút.
Viszonylag magas fehérjetartalma, feldolgozhatósága, tartóssága nyomán ugyanis a mogyoró és annak készítményei váltak a tengereken túl harcoló katonák ellátásának alapjává. Ez volt az oka annak, hogy az agráriumban a szövetségi irányításnak mindenáron, de keresztül kellett vinni akaratát a termesztés növeléséről.
A háború után a mogyoró fogyasztása megváltozott, nem fő élelemként, hanem főként édességhez, illetve nassolnivalóként kezdték fogyasztani. Népszerűsége ugyanakkor megmaradt, a források szerint még a frontról hazatérő katonák körében is.
Hasonlóan fontos élelmezési komponens volt ekkor a tejpor. Szállíthatósága, eltarthatósága, illetve ennek előnyei, szintén nem igényelnek hosszas magyarázatot. Fogyasztása, pontosabban élelmiszeripari felhasználása, ezekben az években kiugró volt. Ráadásul fontos összetevője egy másik élelemféleségnek, amely ekkor vált hallatlanul népszerűvé.
Ez pedig a jégkrém, illetve a fagylaltféleségek. Míg az 1930-as években 200 millió gallont gyártottak, addig 1943-ban már a dupláját, a háború utolsó éveiben pedig 700 milliót (1 gallon kb. 3,8 liter).
Az 1943-as rekordból egyébként az USA akkori marhaállományának nagyja, 26 millió jószág vette ki a részét, amelyek rekordmennyiségű tejet adtak abban az évben. A jégkrémet afféle motivációs és jutalmazó eszközként használták a hadseregben, a szervezet saját költségvetéséből is milliós forrásokkal támogatta gyártóüzemek létesítését.
A szövetségesek győzelme után a jégkrém fontos része lett az ünneplésnek, a háború zárását követő otthoni mámorban végeláthatalanul fogyasztották katonák és civilek is. Később a Pentagon heti háromszori alkalomban maximalizálta a katonáknak engedett jégkrémfogyasztást.
A II. világháborút követő időszak azonban nemcsak felemelt, hanem mélybe is taszított bizonyos élelmezési gyakorlatokat. Erre jó példa a farmgazdaságoknál közvetlenül vágott hús mennyisége. Az USA-ban a világháború végéig az ellátás alapját a többszázezer (egyes források szerint milliós nagyságrendű) kisgazdaság jelentette.
A bekövetkező népességrobbanás, az USA világhatalmi tényezővé válása azonban kikényszerítette az élelemtermelés iparosítását is.
Az 1930-as évektől kezdve, a II. világháború végéig, évente 2-2,5 millió font körül alakult a farmoknál, illetve a henteseknél közvetlenül vágott hús mennyisége (1 kilogramm 2,2 amerikai fontnak felel meg). Ez 2017-re néhány százezer fontra zuhant.
Két vonatkozását kell említeni a II. világháború után kezdődő, új hústermelési szakasznak - magyarázza Patrick Boyle, az American Meat Institute, a legnagyobb amerikai húsforgalmazói szakmai szövetség vezetője. Az egyik, hogy a kisboltok, hentesek már nem önállóan működtek, hanem hálózatokba tömörültek, és lehetőleg egy egész régiót igyekeztek kiszolgálni az országon belül. Fontos volt számukra, hogy az áru mindig ugyanabból a forrásból érkezzen, ezért állandó beszállítóikká tettek számos gazdálkodót. A modellt segítette a tárolási technológiák, elsősorban a mélyfagyasztás megjelenése és terjedése.
A másik vonatkozás, hogy a növekvő városok ellátására új feldolgozók létesültek szerte az országban. Ezekbe gyakran élőállatot szállítottak a farmokról, akár hosszú vonatúton is, a vágás majd a feldolgozás már helyben történt. Az amerikai Közép-Nyugatot sokáig meghatározó családi gazdálkodásokat ilyen nagyüzemek váltották fel - mondja a szakember.
A háború másik nagy nyertese az élelmiszerek közül a sajt, különösen a mozzarella. Ezt az amerikai katonák az olaszországi hadműveletek alatt ismerték meg.
Az 1980-as évek közepére ez vált az ország legnépszerűbb sajtjává, 1985-ben 1 milliárd fontnyit (kb. 450 millió kilogramm) gyártottak abból otthon.
A mozzarella hajtotta a sajtfogyasztás növekedését az USA-ban - mondja Paul Kindstedt élelmezés-történész. A szakértő azt is megjegyzi, számos leszerelt katona döntött úgy, hogy - olasz mintára - pizzázót nyit otthonában, ahol olcsó és viszonylag ízletes ételt kínál a vendégekenek. Sajtként természetesen mozzarellát használtak.
Úgy tűnik, az amerikaiak azóta sem bírnak betelni vele. Kindstedt szerint a hazai gyártók kapacitása akár napi félmillió font előállítására is elegendő, 2017-ben pedig 13 milliárd fontot gyártottak az USA kedvenc sajtjából.
Aminek ekkor leáldozott az USA-ban - illetve napjainkban rétegpiacot szolgál ki -, az a vajkészítő manufaktúrák világa. Nem vajból fogy kevés: az amerikaiak most is nagyon kedvelik azt alapanyagként vagy akár a pattogatott kukorica ízesítőjeként. A kézműves vajkészítésnek ugyanaz vetett véget, mint a kisüzemi vágásnak: a növekvő igények kiszolgálása kiszorította a hagyományos módszereket és gyárakba terelte a vaj előállítását. 1940-ben még mintegy 4700 vajmanufaktúra működött az országban. 1970-ben már csak 600, tavalyra pedig alig néhány tucat háztáji vajkészítő üzem maradt.
Egészen új szelek fújnak napjainkban, legalábbis a statisztikai adatok azt mutatják, ismét fordulat zajlik az alapvető élelmiszereknél.
Az utóbbi két évtized slágere ugyanis nem más, mint a csicseriborsó.
Az USA ugyanis csicseriborsó, ebből adódóan pedig hummusz-nagyhatalom. A termesztett mennyiség egészen 1991-ig nem volt releváns, ám azt követően - kisebb döccenőkkel - meredek emelkedésnek indult.
2017-ben pedig elérte a 700 millió fontot, lényegében a semmiből indulva.
A hatalmas megtermelt mennyiség felét egyébként Indiába exportálták, mint fő vásárlónak, bár ebben az üzletben a kereskedelmi háború most némi törést okozott. Úgy tűnik azonban, a kereslet akkora az abból készülő humuszra, hogy ez nem lombozza le az ágazat szereplőit.
Az otthoni humuszpiac 60 százalékát egyébként egyetlen vállalat, a Sabra uralja. A 2000-es évek végén aztán a Pepsinél gondoltak egyet, és megvették a cég felét. Mint mondták, azért, mert több potenciált látnak a csicseriborsóban, mint amennyit eddig kihoztak belőle. Az ételalapanyag népszerűsége pedig töretlen. A vegetáriánus étrendet követők éppúgy kedvelik, mint az ínyencségre vágyók.
Számukra már - összekapcsolva két slágerételt -
csicseriborsós jégkrémet is gyártanak.
Talán a legkevesebb részletezésre a komló szorul, amely a sörgyártás egyik fontos alapanyaga. A komlótermelés kisebb lejtmenetekkel, de évtizedek óta növekszik az USA-ban, 2018-ban várhatóan 105 millió fontot is elér majd. Ezzel az amerikai termelők lehagyják a komló-nagyhatalomnak számító Németországot is. A komló iránti kereslet növekedését - mint sok más országban is - a kézműves, kisüzemi sörfőzdék reneszánsza mozgatja, miközben a nagy gyárak is folyamatosan növelik termelésüket.
Napjaink harmadik amerikai slágerélelme a citrusfélék. A mandarin, klementin és más hasonló gyümölcsök forgalomnövekedése szintén az 1990-es években lőtt ki.
Míg 1965-ben ezek értékesítése alig volt mérhető, addig néhány vállalat tudatos márkaépítésének köszönhetően, ma már milliárdos nagyságrendű.
Van olyan cég, amely egymaga 600 milliós forgalmat vár idénre a citrusfélékből úgy, hogy egy évtizede csak 100 millió dollár körül hoztak a nyilvánvalóan átalakuló amerikai konyhára.
