Az észak-írek abban reménykednek, hogy a brexit után is megőrzik uniós státuszukat, ez viszont nem lesz olyan egyszerű. A britek és az Európai Unió a tárgyalások során Észak-Írországot a brexitben résztvevő országok közé sorolja, az írek többsége viszont az unióban szeretne maradni (56 százalék).
Az előző héten mintegy ezer köztiszteletben álló ír levélben kérte arra a kormányt, hogy ne hagyják el az EU-t.
A brexit referendum óta Dublinban 180 ezren folyamodtak ír útlevélért. A legtöbben továbbra is szeretnék élvezni az Európai Unió nyújtotta előnyöket. Ezek közé tartozik az olcsóbb egyetemi oktatás is. Egy uniós állampolgárnak a dublini Trinity College-ban 28 ezer eurót kell fizetnie négy év alatt, egy britnek a brexit után ugyanez 100 ezer euróba kerül majd.
A Bloomberg szerint a brexitet követően egy ír útlevél értéke elérheti a 80 ezer dollárt is. Egyáltalán nem meglepő, hogy egyre többet ér az uniós útlevél a szigetországban, hiszen míg 2012-ben 41 ezer észak-ír jelentkezett ír útlevélért, addig ez a szám 2017-ben már meghaladta a 82 ezret.