A gazdasági reformok "állhatatos" végrehajtására szólított fel kedden Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben a kínai piaci liberalizációra vonatkozó reformok meghirdetésének 40. évfordulóján. Közel másfél órás beszédében Hszi az állami gazdaság támogatását szorgalmazta a magánszektor fejlesztésével együtt, kijelentve: Kína fokozni fogja a nyitásra és a nagyszabású reformok végrehajtásának biztosítására irányuló erőfeszítéseket.
A világ legsikeresebb és legtöbb embert érintő gazdasági felemelkedése volt a négy évtizeddel ezelőtt elkezdett folyamat, a kínai „nyitás és reform", melynek szellemi atyja Teng Hsziao-ping néhai kínai vezető, úgy alakította át a szovjet mintára működött tervgazdaságot, hogy a „kínai típusú szocializmus" soha nem látott eredményeket ért el. 1978-ban a kínai gazdaság az Egyesült Államok gazdaságának mindössze öt százalékát érte el, az ázsiai országok átlagos gazdasági fejlettségének felét, az afrikai szintnek pedig a kétharmadát sem.
De ami ennél még jobban mutatja a változást:
a "nyitás és reform" kezdetén Kína a világ GDP-jének mindössze 2 százalékát adta, ma pedig a 18 százalékát.
1978 óta a kínai gazdaság évente átlagosan 10 százalékkal bővült egészen 2014-ig,
az egy főre eső GDP pedig több mint 50-szeresére emelkedett.
1990 és 2005 között a világ szegénységének csökkentése háromnegyed részben Kínának köszönhető, a reformok révén legalább 800 millió ember tudott kiemelkedni a mélyszegénységből.
Kong Tian-ping, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Európai Intézetének szenior kutatója a Teng Hsziao-ping kezdeményezte reformokkal kapcsolatban írt tanulmányában úgy fogalmaz, hogy a piacorientált reformokkal Kína a gazdasági rendszerét a központi tervgazdaságból piacgazdasággá alakította át.
Kína GDP-je 2009-ben meghaladta Japánét, és a világ második legnagyobb gazdasága lett. Az Egyesült Államokénál is gyorsabb növekedési ütemet látva már csak idő kérdése, hogy mikor hagyja le Amerikát,
és lesz a világ legnagyobb gazdasága. Kína fontos szerepet játszik a globális gazdaságban, a világ 2008 utáni növekedéséhez Kína járult hozzá a legnagyobb mértékben.
2012-2016 között Kína átlagos éves hozzájárulása a globális növekedéshez elérte a 30,2 százalékot, míg Amerika hozzájárulása csak 17 százalék, az eurozónáé 5,3 százalék, Japáné 3,8 százalék volt.
Miután Kína 2001-ben csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez, külkereskedelme gyorsan növekedésnek indult, 2012-re pedig a legnagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolító ország lett, megelőzve az Egyesült Államokat is.
Kína kifelé irányuló közvetlen külföldi tőkebefektetése (outward foreign direct investment, OFDI) lényegesen megnőtt a 2000-es évek közepétől: az OFDI áramlása a 2006-os 20 milliárd dollárról majdnem 200 milliárd dollárra nőtt 2016-ra, és globálisan Kína vált a külföldi tőkebefektetések fő forrásává.
Ugyanakkor Kína külföldi fúziós és felvásárlási tevékenysége megugrott az elmúlt évtizedben.
A Fortune magazin 500-as listájában jegyzett vállalatainak száma 9-ről 115-re nőtt 2000 és 2017 között, a legnagyobb bankok közül az első tízben három kínai pénzintézet szerepel.
Kína gazdasági felemelkedése komoly hatással bír a nemzetközi rendre is. Kína elkezdte ledolgozni hátrányát a tudományok és a technológia terén is.
A Globális Innovációs Indexben a 29. helyről a 22.-re lépett elő 2011-től 2017-ig.
Megvannak a csúcstechnológiás vállalatai, például az Alibaba, a Tencent, a Huawei, a Baidu, stb. Kína elmúlt négy évtizedben lezajló fejlődése hatással van a hatalom globális szintű átalakulására.
A reformok lényege, hogy a kínai típusú szocializmus megkérdőjelezte a központi tervezés és az állami tulajdon kizárólagosságát:
1978 óta az állami tulajdon Kínában 20 százalékra csökkent, a szövetkezeti tulajdon pedig gyakorlatilag eltűnt.
Az első lépésben a Mao Ce-tung vezetése alatt kialakított gazdaságpolitikai iránytól kellett eltérni, melynek az egyik legfontosabb eleme a mezőgazdaság átalakítása volt. A földek felparcellázása és bérbe vétele után a bérlők nemcsak meghatározott áron, hanem a piacra is termelhettek, a települések pedig saját vállalkozásba foghattak.
Az iparban a termelés egy részére vonatkozó árszabályozás mellett szintén termelhettek a szabad piacra is a települések tulajdonában álló vállalatok. A központi tervezés a korábbiakhoz képest háttérbe szorult, és a sikeres helyi kezdeményezéseket az ország más részén is alkalmazni kezdték. Bár az állami tulajdonú vállalatok továbbra is kedvezményekben részesültek (olcsóbb földbérlet, állami támogatás), de a kezük is jobban meg volt kötve.
A reformok nyomán kialakult kínai piacgazdaság a hétköznapi életben hatalmas változásokat hozott.
A városi háztartások költésében 1978-ban még közel 60 százalékot tett ki az élelmiszer, ma ez az arány a felére csökkent, a lakásbérletre pedig korábban két százalékot fordítottak, ma ez az arány a tízszeresére nőtt.
A ruházkodásra költött pénz pedig a 40 év alatt 224-szerése emelkedett – a városi lakosság körében.
A városokban lakó munkások fizetése 1978-hoz képest több mint százszoros emelkedést mutat (614-ről 67.569 jüanra).
A vonalas telefonvonalak száma 10 millióról 367 millióra emelkedett, a mobil-előfizetések száma pedig a másfél milliárdot is meghaladta.
A reformok kezdetekor átlagosan 1,2 bicikli jutott egy családra, ma a háztartások 28 százalékának autója van.
1978-ban a családok 85 százaléka rendelkezett rádióval, 32 százalék pedig fekete-fehér televízióval, ma átlagosan 1,2 színes tévé jut egy háztartásra.
A nyitás előtt egy átlagos kínai három fő fogyasztási cikket akart megvásárolni: biciklit, karórát és varrógépet, a 80-as évekre ez a három termék a hűtőszekrény, a mosógép és a televízió lett, amely később kiegészült a magnóval, az elektromos ventillátorral és a motorbiciklivel.
A leglátványosabb fejlődést a születéskor várható élettartamnál láthatjuk: 1978-ban a férfiak és a nők átlagosan 66, illetve 69 évig éltek, 2016-ban ez a szám 73, illetve 79 évre emelkedett.
Pénzügyi elemzők 40 évvel ezelőtt kezdődött reformfolyamatot összegezve hangsúlyozzák, hogy a piacgazdaságot formáló változásokat a Világkereskedelmi Szervezethez csatlakozás gyorsította leginkább, majd a 2008-as pénzügyi válság „megállította", pontosabban más irányba terelte, mert – utóbbi esetben -
ismét erősödött az állam szerepe, ez azonban már egy teljesen más gazdasági háttérrel történik.
A Kínai Kommunista Párt 18. országos kongresszusa után Kína maga mögött hagyta a „meghúzza magát és sosem tör az élre" politikáját, amelyet még az 1990-es évek elején Teng Hsziao-ping jelölt ki, és proaktív külpolitikát vezetett be.
Az, hogy Kína gazdasági motorként emelkedett fel, sokként érte a Bretton Woods-i rendszeren alapuló globális gazdasági rendet, hiszen a Bretton Woods-i rendszert sosem tették még próbára. Kína megértette, hogy a jelenlegi globális gazdasági rendbe nem illeszkedik bele, és a globális gazdasági rend átalakulásának igazodnia kell szükségleteihez.
Kína elképzelése a globális kormányzásról azon az elven alapszik, hogy közös növekedést kell elérni a globális kormányzásban való részvétel során zajló egyeztetéseken és együttműködéseken keresztül. Ennek a politikának az egyik legfontosabb kezdeményezése az Egy Övezet, Egy Út (One Belt, One Road, röviden OBOR), más néven az Új Selyemút.
Ez magában foglalja az infrastruktúraépítést, az összeköttetést, a kereskedelmet és a beruházásokat, és a pénzügyi integrációt, de geopolitikai szempontból is óriási a jelentősége.
Az Új Selyemutat ugyanakkor a "nyitás és reform" végének és egy új kor kezdetének tekintik.
Az Új Selyemút kapcsán a Kína által létrehozott új pénzügyi intézmények, például az Ázsiai Nemzetközi Befektetési Bank (AIIB) és a Selyemút Alap a jelenlegi globális gazdasági és pénzügyi rendben működnek.
Kína azonban még mindig a szocializmus első szakaszában jár, és még mindig a legnagyobb fejlődő ország
– írja Kong Tian-ping. A kutató szerint a kínai globális ambíciókat a nemzet erejéhez kell szabni: Kína annyi nemzetközi felelősséget vállal majd, amennyi nem haladja meg a képességeit.