Minden autópálya a határig fog érni

Berettyóújfalu, 2018. december 20. Gépjármű közlekedik az M4-es autópálya első szakaszán, Berettyóújfalu közelében az átadás napján, 2018. december 20-án. Ezen a napon adták az M35-ös autópálya befejező, 481. számú főút és Berettyóújfalu közötti szakaszát is. Az összesen 23 kilométer hosszú két pályaszakasz 62 milliárd forint európai uniós forrás felhasználásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A fejlesztések két legfontosabb célja, hogy minden megyeszékhely elérhető legyen gyorsforgalmi úton, illetve minden autópálya elérje az országhatárt – közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Berettyóújfaluban, az M35-ös autópálya befejező, és az M4-es autópálya első szakaszának átadásán.
Vágólapra másolva!

Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatója elmondta: az összesen 23 kilométer hosszú két pályaszakasz 62 milliárd forint európai uniós forrás felhasználásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.

Az első autók egyike az M4-es autópálya első szakaszán, Berettyóújfalu közelében az átadás napján Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!