A Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tartott előadást.
Itt azt mondta, hogy
Magyarországnak kreatív, új technológiákra, új menedzsmentre, új piacokra és új szövetségekre épülő, nagyon gyorsan fejlődő, versenyképes gazdaságot kell építenie.
Matolcsy György, aki a Magyar Közgazdasági Társaság hajdú-bihari szervezetének meghívására érkezett az egyetemre, egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy egy újabb válság esetén sok ország áll majd egy vonalban a „startnál”,
Magyarországnak pedig az a célja, hogy erre a helyzetre megfelelően felkészülve rögtön előzni tudjon.
A jegybankelnök rámutatott arra is, hogy a 2010 óta képviselt gazdaságpolitika következő fontos feladata, hogy elősegítse a szükséges versenyképességi fordulatot.
Közösen kell megfogalmaznunk, hogy 2030-ra milyen legyen egy igazán versenyképes magyar gazdaság.
Matolcsy György azt mondta, hogy Magyarország sikeresen kezelte a legutóbbi pénzügyi, gazdasági válságot, ehhez a megszorító politikát kizáró strukturális reformokat kellett bevezetni.
A magyar gazdaságpolitika
"válaszolt" a válságra.
Megjegyezte, hogy az Európai Unió dél-európai tagállamai ugyanakkor éppen ellenkező utat választottak,
megszorításokkal próbáltak kilábalni a válságból, de ennek a politikának az lett a következménye, hogy gazdasági teljesítményük húsz százalékkal visszaesett.
A jegybankelnök beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban az adóelkerülés a felére csökkent Magyarországon.
A reformok sikeresek voltak.
A foglalkoztatás nagymértékben emelkedett Magyarországon 2010 és 2017 között, és ez a foglalkoztatási fordulat teremtette meg a növekedés alapját.