Az MNB 2017 márciusában indította el, s azóta évente több alkalommal szervezi meg a fogyasztók pénzügyi tudatosságát erősítő, a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését szolgáló országos Pénzügyi Navigátor kampányait. Ezek legfontosabb csatornái – a kis volumenű fizetett online hirdetéseken túl – a társadalmi felelősségvállalási programjaik keretében a jegybankkal együttműködő partnervállalatok saját, ingyenesen rendelkezésre bocsátott felületei.
Az elmúlt két évben az ALDI, Auchan, CBA és Príma, Decathlon, MediaMarkt, SPAR, TESCO áruházláncok, illetve az All You Can Move Sportpass, a Magyar Posta és a Volánbusz felelős közreműködése, társadalmi elkötelezettsége tette lehetővé, hogy ügyfélforgalmi helyiségeikben (összesen több mint 1200 hazai boltban, postafiókban, ügyféltérben) a jegybank szóróanyagokat, plakátokat helyezzen ki vagy a fogyasztók pénzügyi tudatosságát erősítő tájékoztató kisfilmeket vetítsen.
Több társaság emellett saját – a széles nyilvánosságnak szóló – hírleveleiben, magazinjaiban is népszerűsítette
a felelős fogyasztói magatartás fontosságát a pénzügyek terén.
Mindezeket együttesen a mérések szerint több mint 500 millió alkalommal tekintették meg a magyarországi ügyfelek.
A nyomtatott anyagokon túl a partnercégek saját online felületeiken több mint 200 ezer fogyasztót értek el.
Mindezek mellett a vállalatok – az MNB együttműködésével – belső kommunikációs kampányokat is indítottak. A munkatársaik számára szervezett családi napokon, saját munkatársaiknak szóló online, szociális média és nyomtatott felületeiken, hírleveleikben, illetve belső LCD TV hálózaton további bő 60 ezer munkavállalót tájékoztattak fontos pénzügyi témákról.
A jegybank mindezeken túl a Honfoglaló online társasjátékban való folyamatos jelenlétével jelenleg is potenciálisan mintegy
600 ezer fogyasztót ér el a pénzügyi tudatosságra vonatkozó, az edukációt szolgáló kérdéseivel.
Az együttműködések révén összességében eddig elsősorban az offline pénzügyi fogyasztóvédelmi üzenetek jutottak el hatékonyan a fogyasztókhoz, ugyanakkor ezek tudatosítását hatékonyan segítették az elektronikus csatornák is.