Új óriásberuházás, kiváló magyar gazdasági mutatók, hazai kézben a Tungsram

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2019. január 7. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója kezet fog a magyar kormány és a cégcsoport közti stratégiai partnerségi megállapodás aláírása után a Tungsram központi irodaházában 2019. január 7-én. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Tovább tart a Takata légzsákok körüli botrány, ennek következtében pedig 1,7 millió autót kénytelen visszahívni a Toyota. Emellett a héten Indiában lezajlott a gazdaságtörténet egyik legnagyobb sztrájkja, amelyben 150 millióan vettek részt. Kínában húsz év után először csökkent a személygépkocsi-eladás, Magyarországon viszont novemberben is rengeteget vásároltunk. A hét gazdasági összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Magyarország és a költségvetés is jobban teljesít

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, a tavalyi gazdasági növekedés 4,6 százalék lehetett az előzetes számok tükrében, miközben az uniós módszertan szerint számolt GDP-arányos államháztartási hiány 2 százalék körüli szinten maradt, ami kedvezőbb a múlt évre tervezett 2,4 százaléknál. A miniszter megjegyezte, hogy tavaly decemberben az államháztartás központi alrendszere 397,3 milliárd forint többlettel zárt.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Mónus Márton

Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára közölte, hogy tavaly az egész éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forintra rúghatott az előzetes számok tükrében. Azt is elmondta, hogy tavaly év végére 71 százalékra mérséklődhetett a GDP-hez mért államadósság, amely 2017 végén még 73,3 százalék volt. A legfrissebb adatok tükrében a foglalkoztatási ráta most 69,8 százalékon áll.

Magyarországra települhet a temesvári Nestlé

A Nestlé Románia bejelentette, hogy 2019. májusig megkezdi temesvári gyárának leállítását. A temesvári gyárat 2000-ben vette meg a Nestlé, évente 10 ezer tonna cukrászati és kávéipari terméket állítottak itt elő. Ezzel a román élelmiszerpiac meghatározó szereplőivé váltak ottani, 1995-ös indulásuk óta.

Illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Klaus Ohlenschläger

Értesülések szerint a termelés Magyarországon folytatódhat. A magyarországi gyár létesítésének helyszínét egyelőre nem jelentették be. Elképzelhető, hogy a Nestlé olyan kelet-magyarországi megyébe telepíti át gyárát, ahol némileg nagyobb a munkanélküliség az országos átlaghoz képest.

Novemberben is rengeteget vásároltak a magyarok

Tavaly novemberben 5,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Ez az egy évvel ezelőtti erős bázishoz képest némi lassulást mutat az előző hónapban mért 6,4, illetve 5,5 százalékos növekedéshez viszonyítva. Az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 1,7, a nem élelmiszer kiskereskedelmi üzletekben 9,1, az üzemanyag kiskereskedelemben 5,6 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

Kínában húsz év után csökkent a személyautók eladása

Szakértők szerint ez annak a jele, hogy lassul az ázsiai ország gazdasági növekedése, egyre eladósodottabb a lakosság, és megcsappant a fogyasztói bizalom. Emellett szerepet játszik az eladások visszaesésében az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség is, amely a vámok emelése miatt megdrágította az amerikai importot.

Illusztráció Forrás: AFP/Paul Ellis

A Kínai Személyautó-gyártók Szövetségének (CPCA) közlése szerint az ázsiai országban 22,7 millió autót értékesítettek 2018-ban, ami 6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.

Sokkolta a piacot a Samsung, gyengélkedik az LG

A Samsung pénzügyi jelentése jócskán aláment az elemzői várakozásoknak, de ugyanez elmondható a világ második legnagyobb televíziógyártójáról, az LG-ről is.

Illusztráció Forrás: AFP/Jung Yeon-Je

Míg a Samsung negyedéves bevétele 18 százalékkal múlta alul a várakozásokat, addig az LG-nél vélhetően 80 százalékkal csökken a cég tavalyi utolsó negyedévi várható üzemi nyeresége, a 2017-es év utolsó negyedévéhez viszonyítva.

Autóipari óriásberuházást indít Miskolcon a Bosch

14 milliárd forintot meghaladó beruházás kezdődik a német Bosch-konszern miskolci autóipari gyárában, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-ben. A 2021-ig tartó projekt keretében egyebek mellett új generációs termékek gyártósorait és tesztberendezéseket telepítenek – jelentették be a cég vezetői Miskolcon.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Bosch beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Forrás: MTI/Soós Lajos

A beruházás a meglévő termékek – motorhűtő ventilátor, elektromoskerékpár-hajtómű – új generációit és további új termékek – például okoskerék – gyártását, modernizálását teszi lehetővé. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a 14,1 milliárd forintos beruházást a kormány 2,65 milliárd forint vissza nem térítendő összeggel támogatja.

Tömegesen érkeznek idén új lakások az ingatlanpiacra

A lakásépítési boomnak köszönhetően tömegesen érkezhetnek az új lakások a piacra 2019-ben: több mint 20 ezer lakás átadása várható.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az új lakások megjelenése pedig az albérletpiacon új korszakot nyithat, hiszen az újonnan épült, kiadó lakások 10-20 százalékos felára mérséklődhet, ennek eredményeként a rosszabb állapotú használt lakások bérleti díja is csökkenhet.

A világ leggazdagabb embere elválik feleségétől

25 évi házasság után válik Jeff Bezos, az Amazon.com alapítója és felesége, MacKenzie Bezos.

Illusztráció Forrás: AFP/Jim Watson

Jeff Bezos vagyona megközelíti a 137 milliárd dollárt, és jelenleg ő a világ leggazdagabb embere, ez viszont már nem lesz sokáig így. MacKenzie Bezos várhatóan a teljes vagyon felét kaphatja majd.

A gazdaságtörténet egyik legnagyobb sztrájkján van túl India

Két napra lebénult India, mert kedden és szerdán, mintegy 150 millió munkavállaló lépett sztrájkba, hogy így tiltakozzon a kormány gazdasági- és munkaügyi politikája ellen. A munkabeszüntetéshez a gazdaság több szektorából csatlakoztak a munkavállalók. A felhívást eredetileg tíz, kereskedelmi dolgozókat tömörítő szakszervezet tette közzé, amelyhez csatlakozott az egyik legnagyobb és legrégebben működő banki szakszervezet is.

Illusztráció Forrás: AFP/Narinder Nanu

Az 1946 óta működő munkavállalói érdekvédelmi szervezet mintegy félmillió, a pénzügyi szolgáltatások területén dolgozót tömörít. A kereskedelmi és banki dolgozók mellett számos üzemben, a kohászatban és több autógyárban is letették a munkát.

Történelmi rekordot ért el Magyarország nettó külső adóssága

Tovább javultak Magyarország külső adósságmutatói tavaly a harmadik negyedévben a Magyar Nemzeti Bank által közzétett fizetésimérleg-jelentés szerint. A magyar gazdaság külső finanszírozási képessége 2018 harmadik negyedévében a GDP 3,4 százalékát, a folyó fizetési mérleg többlete 1,8 százalékot tett ki.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A továbbra is számottevő mértékű, a régiós országok szintjét jelentősen meghaladó finanszírozási képesség hatására folytatódott a külső adósságráták csökkenése, a nettó közvetlentőke-befektetés érdemben bővült. A nettó külső adósság a GDP 9 százaléka alá csökkent, ami a mutató eddigi legalacsonyabb szintje.

Több mint másfél millió autót hív vissza a Toyota

Az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb gépjármű-visszahívási hulláma kezdődik. A Toyota ugyanis bejelentette, hogy a maguktól teljesen véletlenszerűen felrobbanó légzsákok miatt újabb 1,3 millió járművet hívnak vissza az Egyesült Államokban, valamint további 400 ezret a világ más pontjain.

Illusztráció Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

A visszahívás a Toyota 2010 és 2015 között gyártott modelljeit érinti, köztük a Corolla, a Sienna, a Matrix és a 4 Runner típusokat. Nemcsak a Toyotának okoznak gondot a robbanó Takata légzsákok, hanem más gyártók is ettől a cégtől szerezték be ezt a biztonsági felszerelést.

Kiemelkedő stratégiai megállapodást kötött a kormány

Stratégiai partnerséget kötött a magyar kormány és a Tungsram; a megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója írta alá. Szijjártó Péter szerint a tavalyi év kiemelkedő gazdasági sikerei közé tartozik, hogy a 123 éves magyar márkát, a Tungsramot sikerült újjáéleszteni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója kezet fog a magyar kormány és a cégcsoport közti stratégiai partnerségi megállapodás aláírása után a Tungsram központi irodaházában Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A General Electric (GE) regionális fényforrás-, valamint globális autólámpa-ágazatát magyar tulajdonos, a Jörg Bauer, a GE korábbi felső vezetője irányította Tunsgram-csoport vásárolta meg. A Tungsram tehát újra magyar tulajdonban van – mondta.

Csökkent az egyik üzemanyagfajta ára, nőtt az ipari termelés

A Mol szerdán bruttó 4 forinttal csökkentette a gázolaj literenkénti árát, a 95-ös benzin ára nem változott. A mérsékléssel a gázolaj ára 371 forintra csökkent.

Illusztráció Forrás: MTI/Marjai János

A KSH adatai szerint tavaly novemberben 4 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal emelkedett. Az MNB adataiból pedig az derült ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékai 27,403 milliárd eurós, vagyis 33 hónapja – 2016 márciusa óta – a legmagasabb szinten zárták a tavalyi esztendőt.

Újabb zsírszörnyre bukkantak Angliában

Egy 64 méter hosszú, főként olajos anyagokból, nedves törlőkendőkből álló képződmény alakult ki a délnyugat-angliai Devon megyében, a tengerparti Sidmouth nyaralóvároska csatornarendszerében.

Illusztráció Forrás: AFP/Adrian Dennis

Ez nem az első eset, hogy valamelyik brit város föld alatti hálózatát eldugítják ezek a zömében az emberi nemtörődömség miatt kialakuló furcsa tárgyak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!