Megmutatjuk, hány plusz négyzetmétert jelent az emelt csok

építkezés
Vágólapra másolva!
Több évre támaszt adhat a lakáspiaci keresletnek a család- és lakástámogatási rendszer most bejelentett bővítése. Igaz, a pontos hatást majd csak a részletes szabályozás ismeretében lehet számszerűsíteni – derül ki az Ingatlan.com elemzéséből.
Vágólapra másolva!

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a bejelentést magyarázva elmondta, hogy a korábbinál több család juthat számottevő támogatáshoz a családtámogatási rendszer bővítése és az új elemek révén. Például azok a kétgyermekes vagy két gyermeket vállaló családok, akik a meglévő lakásukat eladják, és a vissza nem térítendő támogatás, valamint kedvezményes hitel segítségével másik, nagyobb lakásba költöznek.

A most bejelentett – jogszabályokban még konkrétan nem részletezett intézkedések szerint – csok keretében a kétgyermekes családok 10 millió, a három- és a többgyermekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek már igénybe használt lakás vagy ház vásárlására, és megszűnik a használt lakásokra vonatkozó korábbi 35 millió forintos plafon.

Több mint 300 ezer család érintett

Az érintettek köre több száz ezres, a legfrissebb hivatalos adatok szerint ugyanis tavaly a kétgyermekes és két felnőttből álló családok száma meghaladta a 300 ezret, és ehhez jönnek azok, akik még a jövőben vállalnának gyermeket, gyermekeket. Az, hogy a használt lakások piacán hozhat további élénkülést a támogatási rendszer bővítése, azért is valószínűsíthető,

mert a 2015 közepén elindított Családi Otthonteremtési Kedvezmény keretében támogatáshoz jutó háztartások közül 10-ből 7 használt lakás vásárlásához vette igénybe az állami támogatást.

Hány extra négyzetméterre elég?

Az Ingatlan.com elemzése szerint, ha egy család jogosult a két gyermek után járó 1,43 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra, valamint a 10 millió forintos kedvezményes hitelre, akkor Budapesten a 600 ezer forint körüli februári kínálati átlagárak alapján 15-20 négyzetméterrel, azaz egy tágasabb szobával vagy akár két kisebb szobával nagyobb lakásba költözhetnek. Debrecenben és Győrben pedig 30 négyzetméterrel nagyobb lakásra lehet esélyük az érintett családoknak.

Illusztráció Forrás: Getty Images/Geber86/Geber86

Balogh László hozzátette, a vidéki városokban a kedvezményes hitelből és a vissza nem térítendő támogatásból álló 11,43 millió forint már önmagában is elég lehet egy-egy lakásra.

Az Ingatlan.com adatai szerint a községekben átlagosan ez egy 101 négyzetméteres családi vagy sorház vásárlására, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 59 négyzetméteres lakás is kijön a megemelt támogatásból.

Hol várható drágulás?

Balogh László szerint az új állami lépésekből adódó kedvezmények jó eséllyel beépülnek majd a piaci árakba, ez pedig új lendületet adhat az egyébként lassuló ingatlanpiaci lendületnek. „A mostani kilátások szerint országszerte elsősorban az 55-80 négyzetméteres, budapesti, megyeszékhelyen és a nagyobb vidéki városokban lévő lakásoknál okozhat jelentősebb növekedést a keresletben” – fogalmazott az Ingatlan.com szakértője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!