Luxustermék lett a kenyér egy országban

kenyér,séta
Vágólapra másolva!
Egy nap alatt kétszeresére emelkedett a kenyér ára a gazdasági krízisben lévő Zimbabwéban, ami újabb, erőteljes jelzés arra nézve, hogy a kormánynak azonnal és hatékonyan kell lépnie a helyzet megoldása érdekében - írja az Africanews.
Vágólapra másolva!

Egy nap alatt 1,8 új zimbabwei dollárról 3,5-re emelkedett a kenyér ára Zimbabwéban.

"Kik azok, akik képesek megfizetni ezt az árat?!" - panaszkodott egy helyi, háromgyerekes anya egy hararei hipermarketben a Reuters riporterének. "A kormánynak tennie kell valamit, mielőtt a dolgok végleg kicsúsznak a kezéből" - tette hozzá. Más nyilatkozók pedig azt mondták, a kenyér így szinte luxuscikké válik az országban.

Az Origo nemrég megírta, hogy Zimbabwéban mind fenyegetőbb az élelmezési válság kialakulása, miután az ország lassan kifogy a búzából és néhány más mezőgazdasági terményből. Egyelőre nem tudni, a mostani, drasztikus áremelésnek köze van-e ehhez az előzményhez.

Illusztráció Forrás: pixabay.com

Az viszont biztos, hogy az országnak, bár már egy évtizede feladta a saját valuta használatát, még mindig nem sikerült talpra állítania gazdaságát, noha azóta már elűzték a hatalomból a válság kirobbanásáért felelőssé tehető Robert Mugabét is. 2009-ben, amikor a hiperinfláció már a nehezen kifejezhető tartományban, 500 milliárd százalék körül mozgott, a kormány bejelentette, hogy az amerikai dollárt és más, értékálló külföldi keményvalutát is törvényes fizetőeszköznek tekint az elértéktelenedett korábbi pénz helyett. Noha azóta a kormányzat bevezette az új helyi dollárt, és megpróbálta kikényszeríteni a váltást, a lakosság továbbra is ragaszkodik az amerikai dollárhoz, mely a feketepiac nagy slágere lett.

A bankközi piacokon 1 amerikai dollár 3,2 zimbabwei dollárt ért a napokban, és 5-öt a feketepiacon.

Az árduplázódással egy vekni kenyér ára 70 amerikai dollárcentnek megfelelő összegre ugrott, ami különösen magas az országban, ahol a napi átlagjövedelem 4 amerikai dollár körül mozog. A kenyér nagyon fontos alapélelmiszer az országban, a hús, az olaj és a cukor mellett.

Márciusban az infláció egyéves összevetésben 66,8 százalékon járt, némileg emelkedve a februári 59,39 százalékról - közölte az ország statisztikai hivatala.

Januárban a benzinár drasztikus emelkedése miatt kormányellenes tüntetések zajlottak le több helyen, amiket a karhatalom erővel oszlatott fel, az utcai csatározásokban többen meghaltak. Míg ugyanis az alapvető termékek ára folyamatosan emelkedik, az állampolgárok jelentős részének fizetése nem követi ezt a változást, ezért egyre érzékelhetőbb a kormányellenes hangulat, főleg a nagyobb városokban.

Élelmiszersegélyt és vizet osztanak katonák a rászorulóknak a zimbabwei Chimanimaniban, egy héttel a térségben pusztító Idai ciklon elvonulása után Forrás: MTI/EPA/Aaron Ufumeli

Ráadásul Zimbabwét a közelmúltban egy ciklon is megtépázta. Az ország információs miniszterének legutóbbi közlése szerint 344 ember halálát okozta a természeti csapás. A problémák miatt Zimbabwe élelmiszerimportra szorul, amiért csak dollárral tud fizetni, ami az elemzések szerint tovább gyengíti a helyi pénz árfolyamát az amerikai dollárhoz képest, és növelheti az árakat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!