Már saját korában is óriási sztár volt. Alig múlt harmincéves, és már mindenki csak az „isteni Michelangelónak” hívta a reneszánsz művészet géniuszát.
Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy Michelangelo üzletileg is zseni volt. Már életében elkezdett épülni a legendája, és ő ennek alakításában aktívan részt vett – írja a welovebudapest.com. Ezt ma márkaépítésnek hívják, tudatosan építette a saját brandjét.
A piacról, vagyis a megrendeléseiből élt, szinte sohasem rajzolt vagy festett csak úgy, kedvtelésből.
Rengeteg munkát szerzett viszont a kor leggazdagabb itáliai nemeseitől, illetve az egyháztól és az uralkodóktól.
Teljes hegemóniát épített ki Rómában a művészeti piacon, és a csodálat mellett okkal övezte ellenszenv is, hiszen festőként, szobrászként és építészként egyaránt a legfontosabb megrendelőknek, a vezető elitnek dolgozott, megkaparintva mások elől a legzsírosabb megbízásokat.
Kárpáti Zoltán, aki a Szépművészeti Múzeumban a kiállítás kurátora, a sajtóbejáráson elmondta: szándéka az volt a kiállított anyagok rendezésekor, hogy megmutassa Michelangelo ezen ellentmondásos kapcsolatát a saját kortársaival.
A reneszánsz művész által kiépített hegemón pozíció következtében a XVI. század húszas éveitől egészen a haláláig nem lehetett megkerülni, pedig életének utolsó harminc évében szinte már nem is tudott rajzolni, annyira remegett a keze.
Ám – ahogy a Növekedés.hu elemzése kiemeli – sok alvállalkozója volt, mai kifejezéssel élve: munkákat outsourcingolt. Megtehette, mert a piac nemcsak a valóban általa készített munkákat, de az ötleteit, vagy akár a munka felügyeletét is busásan díjazta.
Az itáliai reneszánsz kiemelkedő alakja Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni néven született 1475-ben, és matuzsálemi kort ért meg, 88 éves korában halt meg, 1564-ben.
Szegény családban született, 13 éves korában költözött szüleivel Firenzébe. Fontos életrajzi adat, hogy egy jó nevű freskófestő iskola műhelyében tanult meg rajzolni. A domonkosrendi San Marco-kolostor festőműhelye üzleti vállalkozásnak sem volt rossz, nagyon sokan rendeltek tőlük képeket, az iskolára valóságos üzleti modell épült. Talán üzletileg is itt okosodott ki a fiatal zseni.
A XVI. század elején külön-külön utakon és műhelyekben, de Firenzében dolgozott a kor minden szupersztárja, Michelangelo itt pallérozódott,
de 1500-ban Leonardo da Vinci, 1504-ben pedig Raffaello is letelepedett a városban – olvasható a Növekedés.hu írásában.
Életrajzírói kiemelik egy nagyon érdekes jellemvonását: annyira tartott attól, hogy az ötleteit lemásolják, hogy a rajzait, skicceit mindig rejtegette, megsemmisítette. Michelangelo paranoiás is volt, mindig elpusztította az esetleges tervrajzait, mert attól félt, hogy ellopják az ötleteit. Gyakran kérlelte a fennmaradt levelezéseiben is a barátait is, hogy égessék el a rajzait.
Ugyanakkor ez jót tett az általa folytatott tudatos imázsépítésnek: nem sokan látták a műveit, viszont egyre többen hallottak róla.
Híre még Rómába is eljutott, és mivel Firenzében nagyon rosszul fizették a művészeket, ellentétben a milánói vagy a római lehetőségekkel, így aki csak tudott, azonnal elfogadta az ilyen felkéréseket.
Michelangelo sem állt ellen a pápa meghívásának, így hamarosan megalkothatta talán legismertebb művét, a Sixtus-kápolna mennyezetén.
1508 és 1512 között festette ki a Sixtus-kápolnát. Legalábbis így maradt fenn a legenda, de valójában Michelangelo nem maga dolgozott, hanem amolyan művészeti vezető volt. Firenzei barátaival egy 15-20 fős csapattal látott munkához, és bár hagyományos értelemben soha nem volt saját műhelye, de mindig a kor legjobb művészeivel dolgozott együtt.
Magát szobrásznak tartotta inkább, festményeinél ezért szinte mindig társakkal dolgozott.
A Sixtus-kápolnában végzett nagy munka annyira ismertté tette, hogy innentől Firenze és Róma között ingázva, végtelen mennyiségű megbízáson dolgozhatott, amivel hihetetlenül sok pénzt keresett.
A Növekedés.hu visszatekintése felidézi azt a Michelangelo által alkalmazott „marketingfogást”, hogy noha sorban álltak nála a legrangosabb megrendelők, de ő még megrendelésre sem nagyon rajzolt. Ezzel is felértékelte önmagát, hiszen annak, aki szeretett volna egy saját Michelangelót, annak drágább munkákat, freskót, kápolnát, szobrot kellett tőle rendelnie.
Saját korában úgy lett első számú művész, hogy valójában a megrendelői még a műveit sem nagyon ismerték.
Hiszen a Sixtus-kápolna a pápa magántemploma volt, nem lehetett csak úgy meglátogatni, leginkább a köztéri Dávid-szobor volt ismert. A művész hírneve gyakorlatilag úgy terjedt el, hogy magánmegrendelésekre készült alkotásait nemigen látták, de hallották, hogy ő a legnagyobb mester.
Volt azonban egy újítása, ő volt az első, aki alkalmi ajándékként is rajzolgatott a barátainak, a szerelmeinek. Elsősorban élettársának, a négy évtizeddel fiatalabb, Tommaso dei Cavalieri római nemesnek. Később ezek a művek hatalmas összegeket értek.
Érdekes, hogy életének utolsó három évtizedében már nem volt aktív, egyáltalán nem festett, mindössze két szobrot kezdett el, de azokat sem fejezte be, mégis egyre nőtt a hírneve és a vagyona.
Valószínűleg minden idők leggazdagabb művésze volt.
Amikor meghalt, 10 ezer aranydukátot találtak nála, ez akkoriban egy hatalmas palota megvásárlására is elég volt. Ezen kívül fennmaradtak a bankszámlái is, de a pénzügyi vagyonán kívül voltak óriási birtokai is.
Előkerült levelezéseiből kiderült, hogy nemcsak kiemelkedő művész és zseniális üzletember volt, de nagyon érdekelte a vagyongyarapítás is, levélváltásaiban jellemzően nem művészetről, hanem sokkal inkább olcsón megszerezhető birtokokról, szerencsés adásvételekről folyt a szó.