Az államadósság aránya idén 70 százalék alá csökkenhet

Költségvetés, Benyújtották a 2019-es évi költségvetési törvényjavaslatot, Varga Mihály
Budapest, 2018. június 13. Varga Mihály pénzügyminiszter beszél, mielőtt átadja a 2019-es, a biztonságos növekedés költségvetéséről szóló törvényjavaslatot az Országház Gobelin termében 2018. június 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Idén áprilisban az államháztartás központi alrendszerében 102,9 milliárd forint többlet keletkezett, ezzel a négyhavi hiány 39 milliárd forint volt, mindez összhangban van a kormány várakozásaival – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint Varga Mihály pénzügyminiszter kijelentette:

Hozzátette:

Az év első négy hónapjában általános forgalmi adóból 349,3 milliárd forinttal, személyi jövedelemadóból 55,5 milliárd forinttal, jövedéki adóból 36,5 milliárd forinttal, a szociális hozzájárulási adóból és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékokból összesen 160,9 milliárd forinttal több folyt be, mint az előző év azonos időszakában. A pénzügyminiszter hangsúlyozta:

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az állami intézményrendszer működtetése és a közszolgáltatások biztosítása, a szociális és nyugdíjkiadások teljesítése mellett a kormány folytatja az uniós finanszírozású projektek megelőlegezését.

2019. január-áprilisban összesen 305,9 milliárd forint uniós bevételt számolhatott el a költségvetés, ezzel szemben a kiadások 489,3 milliárd forintot értek el.

A költségvetés hazai forrásból jelentős összegekkel támogatja – többek között – a Modern Városok Program fejlesztéseit, illetve az egyes vállalati kapacitásbővítő és munkahelyteremtő nagyberuházásokat.

Az államháztartás központi alrendszerének első négyhavi egyenlege a központi költségvetés 80,7 milliárd forintos hiányából, az elkülönített állami pénzalapok 33,1 milliárd forintos, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 8,6 milliárd forintos többletéből adódott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!