A csaló, aki kevés híján megvette egy ország jegybankját

A pénz és a gazdaság története számos meghökkentő fordulattal és elképesztő csalásokat elkövető szélhámosokkal van tele. Az utókor ítélete szerint azonban a rendkívül erős mezőnyből is kiemelkedik egy portugál származású figura, akinek számlájára az 1920-as évek közepéről a modern monetáris világ egyik legnagyobb csalása írható. Alves dos Reis bűnlajstroma egyetlen nagy, epikus ívet írt le, amelynek végén még az akkori portugál jegybank megvásárlása is kis híján megvalósult. A férfi pénzügyi machinációi azonban ahhoz is hozzájárultak, hogy 1926-ban Portugáliában diktatúra jusson hatalomra.

Alves dos Reis (teljes nevén: Artur Virgilio Alves Reis) egy szerény anyagi háttérrel bíró család gyermekeként született 1896-ban a portugál fővárosban, Lisszabonban. Apja temetkezési vállalkozó volt, aki azonban fia megszületésekor éppen csődbe ment. Reis eredetileg mérnöknek készült, de otthagyta a képzést, és 1916-ban megnősült. Kalandvágya egészen az akkoriban portugál gyarmat Angolába vitte, hogy ott próbálja megcsinálni szerencséjét, egyúttal csökkentse a felesége családjától való függést, amely a közöttük lévő társadalmi státuszban éppúgy megnyilvánult, mint anyagiakban.

Ugyanakkor az, hogy Reis nem feltétlen tisztességes eszközökkel képzeli el érvényesülését, már ekkoriban is megmutatkozott.

Angolában ugyan közalkalmazottként mérnöki tudásának megfelelő munkát kapott az akkor ott zajló infrastrukturális fejlesztésekben, ám minden valószínűség szerint nem egyenes úton szerzett képesítéssel, ezt később sem sikerült pontosan kideríteni. Diplomája ugyanis elvileg a nagyon jól csengő nevű Oxfordi Egyetemről származik, ám annak sosem létezett Mérnöki Politechnikum nevű iskolája, ahol Reis állítása szerint számos mérnöki és természettudományos ismeretet elsajátított munkájához.

Reist nem is sokáig kötötték le az apró-cseprő feladatok, és – megérezve azt, hogy a gyarmatokon kicsit másképp működik a pénzügyi élet, mint odahaza – mert nagyot kockáztatni. Fedezetlen csekkekkel bevásárolt az Angolában bejegyzett transz-afrikai vasútvállalat kötvényeiből, és egy csapásra vagyonos ember lett.

A Portugáliához tartozó Madeira az 1920-as években Forrás: AFP/Delius/Leemage

Autókereskedés és bányák: a szárnypróbálgatások

Reis igen hamar, 1922-ben visszatért Lisszabonba, méghozzá fedezetlen csekkjeiből előteremtett 100 ezer dollárral, és ott megvásárolt egy amerikai autókereskedő céget, amelynek forgalmából a fedezetlen csekkeket igyekezett volna kistafírozni. Még pénze is maradt az ügylet után, amit arra használt, hogy megszerezze az Angolai Bányászati Társaságot.

Nem sokon múlott, hogy átvegye az irányítást a vállalat felett, amikor a hatóságok 1924 júliusában fülön csípték, elsősorban az amerikai vállalkozás körüli ügyletek miatt. De 54 nap után szabadon is engedték. Reis ezután azt híresztelte, összeesküvés áldozata lett, és rosszakarói kívánták letartóztatását.

A Banco de Portugal-affér: az évszázad egyik legnagyobb csalása

Reist gyakran emlegetik úgy, mint a XX. század egyik, ha nem a legnagyobb pénzügyi csalóját, aki lényegében „ellopta” Portugáliát. Még könyvet is írtak ezzel a címmel Reis valóban elképesztő működéséről, sőt, filmsorozatot és készítettek róla. Bárhogy is, a fiatalember a portugál jegybank körüli üzelmeivel rászolgált erre a kétes címre.

A férfi a börtönben töltött hetek alatt kidolgozta mestertervét a meggazdagodásra, mely minden korábbi machinációnál nagyobb ívű volt.

Reis pénzt akart, de persze nem munkával. S nem is közönséges hamisítványt, hanem valódi, ropogós, értékes portugál escudót.

Ezért a portugál jegybank nevében – a pénzkibocsátásért felelős intézmény akkor részben magántulajdonban állt –, meghatalmazást hamisított magának, amivel megkereste a bankjegyek tényleges előállításáért felelős angol céget, a Waterlow and Sonst, és nyomtatási megbízást adott annak. Reis azt állította, a pénzre a jegybanknak egy angolai hitel kifizetéséhez van szüksége, és szigorúan meghagyta, hogy minőségileg éppolyan kifogástalannak kell lennie a bankjegyeknek, mint amelyeket belföldi használatra nyomtatnak.

A nyomda pedig teljesítette is a megbízást, pusztán azt hibázták el, hogy bizonyos sorszámokat többször is felhasználtak.

Első körben mintegy 200 ezer darab, 500 escudós bankjegyet nyomtattak Reis számára, amelyek összesen az akkori, 1924-es portugál GDP közel 1 százalékát jelentették.

Alves dos Reis, minden idők egyik legnagyobb pénzügyi szélhámosa lett a 20-as éveinek végére Forrás: Wikimedia Commons

A Vasco de Gama arcképével gyártott bankjegyek persze jogi értelemben hamisnak számítottak, hiszen nem valódi pénzterítési megbízás keretében kerültek forgalomba. Angolába persze nem, illetve nem a Reis állítása szerinti módon jutottak el. A szállítmányok Angliából Portugáliába érkeztek, ahol Reis és üzlet-, avagy cinkostársai – ezt nehéz utólag megállapítani, lásd. később – nagy részét átváltották aranyra, kötvényeket, részvényeket vásároltak abból, vagy csak egyszerűen külföldi valutára és valódi, kisebb portugál címletekre cserélték a hamis pénzt.

Reis maga az első körben leszállított 100 millió escudo negyedét tartotta meg.

Az üzleti folyamatokat és az egyre nagyobb pénzeket Reisék csak úgy tudták kezelni, ha mögéjük egy valódi pénzintézetet állítanak. Ezért alapítottak egy saját bankot, a Banco de Angola e Metrópole-t, amely 1925 júniusától angolai hitelkihelyezéssel foglalkozott, de portugál befektetéseket is kezelt.

Ami pedig még inkább figyelemre méltó:

a bank megjelenése a föld-, ingatlan- és kereskedelmi bizniszben, jelentősen hozzájárult a portugál gazdaság rövid távú felfutásához.

Reis maga több társaság tulajdonosa lett, többek között egy egész taxitársaságé, feleségét pedig drága ruhákkal és ékszerekkel kényeztette. Üzlettársai hasonló jómódban éltek.

Ám hátravolt még az utolsó nagy lépés Reis részéről: végleg lezárni a múltat, azaz elvarrni azt a szálat, hogy a portugál jegybanktól kapott állítólagos megbízása, aminek a virágzó üzlet köszönhető: hamis. Az ekkora már az újságokban is sokszor szereplő Reis ezért kitalálta, hogy megszerzi az irányítást a jegybank felett, mégpedig úgy, hogy az intézmény magántulajdoni hányadára is ráteszi a kezét.

Magyarul: felvásárolja a portugál jegybankot.

Az irányításhoz szükséges 45 ezer részvényből 10 ezret meg is szerzett, ám ekkor a nyilvánosság figyelme miatt Reis egyik üzlettársa leállította a további felvásárlásokat, pedig Reis korábban hamis győzelmi jelentéseket tett közzé a jegybankban való – a valóságtól eltérően felnagyított – befolyásszerzés növekedéséről.

Reis bukásához végül nem közvetlenül a hamis bankjegyek és az egyébként ekkor már részben tisztességes formában zajló üzleteket megalapozó csalások vezettek el, hanem a portugál közvélemény aggódása azért, hogy az angolai gyarmaton valójában német befolyásszerzés zajlik Reisék bankján keresztül. Emögött az állt, hogy a fő értelmi szerző Alvesnek számos üzlettársa kapcsolatot ápolt a német riválisokkal. A főként a nyilvánosság mögött zajló vizsgálatok később megállapították, hogy több azonos sorozatszámú bankjegy is forgalomban van, és ezek nagyja a csodabankhoz köthető, mely akkor épp a portugál központi pénzintézet bekebelezésével volt elfoglalva.

Gyanús volt az is, hogy a Banco de Angola e Metrópole a piacon szokatlanul alacsony kamatozású kölcsönöket folyósít, komoly hitelezői biztosíték nélkül.

Az újságok egyre többet foglalkoztak a bank ügyeivel, számláival. Végül 1925. december 4-én egy portugál bankár elindította a lavinát, ami hamarosan maga alá temette a csalással felépített birodalmat. A sajtóban vezető hírként jelent meg, hogy a pénzváltással foglalkozó bankár szerint a Banco de Angola e Metrópole bankjegyei hamisak (a valutakereskedelem akkoriban illegális, bár megtűrt tevékenység volt Portugáliában). A tranzakciók könyvelésének nyoma veszett, bár a portugál jegybank tisztviselői szerint az azok hátteréül szolgáló számlákkal önmagukban nem volt semmi baj.

A következő nap indult meg a jegybank szakértői vizsgálata a Reis-féle banknál, ahol kiderült az azonos sorozatszámok ténye. A botrány ekkor már nem maradt el: december 6-án befagyasztották a bank vagyonát, Reist és társait letartóztatták.

S természetesen nem maradt el a makroökonómiai hatás sem.

A hamis 500-as escudo Forrás: Wikimedia Commons

Így dőlt be Portugália gazdasága egy fiatal szélhámos miatt

December 8-án már hatalmas tömeg jelent meg a jegybank lisszaboni épülete előtt, követelve, hogy a hamis escudókat a bank cserélje be igazira. A portugál valuta árfolyama beszakadt, a kormány pedig elvesztette hitelességét.

Reisék csalása nyomán bedőlt a portugál gazdaság. 1925 végére a csalássorozat révén, mai árfolyamon számolva már 56,5 millió font (kb. 22 milliárd forint) hamis escudo forgott a gazdaságban.

A jegybank elrendelte a hamis 500-as bankjegyek bevonását, és beperelte az angol bankjegynyomdát is, mely hosszú évek összetett jogi csatározását hozta el, aminek a végén, 1932-ben a Banco de Portugál 610 ezer fontnyi kártérítést kapott. A Waterlow and Sons ebből soha nem állt talpra, bár elnöke 1929-től 1931-es haláláig London polgármestere volt.

A vállalatot végül 1961-ben a világ egyik legnagyobb, bankjegy- és okmánygyártásra szakosodott cége, a De La Rue szerezte meg.

A skandallum nyomán komoly bizalmatlansági válság alakult ki a kormánnyal, és tágabban az állammal szemben Portugáliában. Közvetett módon, a Reis-féle csalássorozat közrejátszott abban, hogy 1926 tavaszán az országban szélsőjobboldali diktatúra rendezkedhetett be, egy katonai puccs után.

Alves dos Reis hosszasan bizonygatta ártatlanságát az eljárások során, miután volt üzlettársai tanácsa ellenére sem fogta időben menekülőre a dolgot. Több érintett kapott hosszabb-rövidebb idejű börtönbüntetést, Reist azonban, fő értelmi szerzőként, 20 évre ítélték. A börtön eleinte nem törte meg, cellájában megpróbált ismét dokumentumokat hamisítani, hogy azokkal igazolja, a portugál jegybank is érintett volt a csalásban, ez azonban nem sikerült. Végül 1945-ben szabadult, majd 1955-ben, 58 évesen, szegénységben halt meg.

Hogyan valósulhatott meg ekkora csalás?

Alves dos Reis kétségtelenül fordulatos története mellett legalább annyira érdekes azok ügye is, akik ilyen vagy olyan módon, de részt vettek a machinációkban. Felmerül ugyanis a kérdés: hogyan volt képes ez a fiatal férfi egy ekkora átverésre, ami aztán később, közvetve egy ország gazdasági-politikai összeomlásához vezetett?

Bár Reis több üzlettársát elítélték, egyes elemezések szerint könnyen elképzelhető, hogy többségük, állításával összhangban, valóban nem tudott a csalássorozatot megalapító hamisításról, és „mindössze” kisebb stiklikben vett részt.

Lisszabon, Portugália fővárosa Forrás: Shutterstock

Reis ugyanis senkinek nem kötötte az orrára, hogy jegybanki megbízólevele hamis. Az ügyet utólagosan rekonstruálók közül többen úgy vélik, Reis nemcsak a pénzügyekben, hanem a pszichológiában is nagyon tehetséges volt. Ugyanis azt használta ki, hogy a kor európai pénzügyi világa bizalmatlan a portugál üzleti körökkel szemben – ő ugyanakkor meggyőzte őket arról, hogy személyében kivételesen vakon megbízhatnak.

Ezt úgy érte el, hogy a hamis jegybanki szerződését egy gyakorlatlan közjegyzővel hitelesíttette, aki nem is nézte meg, mihez adja nevét. Ezt holland, a weimari német köztársaság és néhány más ország diplomatájával is ellenjegyeztette, illetve ahhoz támogatói dokumentumokat szerzett, majd az egészet francia nyelvre fordította. Közben nagyon ügyelt arra, hogy a bevont felek – akkor még – ne szerezzenek tudomást egymásról, viszont látva más befolyásos személyek hiteles aláírását a fontos dokumentumokon, maguk is a sajátjukat adták „az angolai titkos pénzügyi” akcióhoz, ahogy Reis nevezte azt, megvezetésük során.

Komoly országok komoly diplomatáinak támogatásával aztán már nem volt nehéz kereskedőket is meggyőzni egy-egy üzlet társfinanszírozásáról.

Alves dos Reis persze közben is hamisított, például jegybanki számlákat, melyekhez az aláírásokat bankjegyekről másolta le. Közben mindvégig arra vigyázott, hogy senki ne kérdőjelezze meg megbízólevele eredetiségét.

Az elképesztő ügy jelenkori megítélése nem egységes, több teória kering arról is, hogy a Waterlow and Sons nyomda is beavatott volt, sőt, a botrány után sokan komolyan felvetették a jegybank legfelső vezetésének közvetlen felelősségét is – azaz azt, hogy Reisszel együtt tudtak a machinációkról, és Reis a börtönben nem véletlenül próbálta utólag besározni a jegybank döntéshozóit.

Bárhogy is zajlott pontosan, az Alves dos Reis-történet minden idők egyik legnagyobb csalásaként vonult be a pénz világába, a férfi alakja pedig azóta számos film és könyv ihletője volt.